Kólától a bakelitig: A 10 legjobb, véletlen felfedezés

Intelligens por

A legtöbb diák a falra mászna, ha a házi feladata az arcába robbanna. Nem így Jamie Link. Mikor a fiatal kémikus hölgy a doktori munkáját készítette, az egyik szilícium chip amin dolgozott, hirtelen felrobbant. Később fedezte fel, hogy az apró szilícium-szemcsék szenzorként még működőképesek. Ennek eredménye lett az az intelligens por, amivel 2003-ban megnyerte a Főiskolai Feltalálók Kupáját. A kis szenzorok a víz tisztaságának ellenőrzésére, levegőszennyezettség monitorozására és rákgyógyításra is használhatók.

Kóla

Fotó:João Pedro Borges

Sok történet szól a véletlenül felfedezett kajákról. Úgy tartják, hogy az első csipszet akkor sütötték, amikor George Crum főszakács megelégelte, hogy egy válogatós vendég ötödjére küldi vissza a ragacsos sültkrumpliját . A szakács biztosra ment és ropogósra sütött egy halom vékonyra szelt krumplit. A pálcikás fagyit Frank Epperson fedezte fel véletlenül, mikor egy hideg estén kint felejtette az ücsijét.

De egy véletlen felfedezés sem lett olyan sikeres, mint a kóláé. John Pemberton atlantai gyógyszerész a fejfájás ellenszerét kutatta. Egy halom összetevőt kevert össze – ne kérdezd miket, a recept ma is szigorúan titkos. Nyolc éven keresztül a gyógyszertárakban árulták a fekete löttyöt, amely végül olyan népszerű lett, hogy az áruházakba is bekerült.

Mályvaszín

Fotó: bunchofpants

A 18 éves William Perkin a malária ellenszerét akarta előállítani a laborjában. A mesterséges kinin helyett sűrű, zavaros anyagot kapott. Kiderült, hogy megalkotta az első szintetikus festéket, amely sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkezik, mint bármely más természetes eredetű színezőanyag. A festéken a feltaláló egy vagyont keresett, de a történet itt még nem ért véget. Paul Ehrlich, német bakteriológus, Perkins festékét felhasználva olyan felfedezéseket tett, amelyek új utakat nyitottak az immunológiában és a kemoterápiában.

Műanyag

Fotó: EJP Photo

1907-ben a sellak nevű anyag az elektronikus készülékek szigetelője volt. A gyárak egy vagyont fizettek a délkelet-ázsiai bogarakból előállított anyagért. Leo Hendrik Baekeland úgy gondolta, megcsinálja a szerencséjét, ha előállítja a shellacot helyettesítő matériát. Helyette, a kísérleteiben olyan fröccsönthető anyagot kapott, amelyet a saját nevéről bakelitnek nevezett el. Úgy gondolta, találmánya tökéletes hanglemez alapanyag lesz, de később a bakelitből származó műanyag mindenhol elterjedt.

Pacemaker

A lista nem lenne teljes legalább egy szórakozott tudós nélkül. A beültethető pacemaker úgy született, hogy egy amerikai mérnök, Wilson Greatbatch benyúlt egy dobozba és rossz dolgot húzott ki. Greatbatch olyan berendezésen dolgozott, amely lehetővé teszi a gyors szívhangok rögzítését. A gépén az utolsó simításokat végezte: benyúlt a szerkezet dobozába egy 10 000 ohmos ellenállásért, de véletlen egy 1 megaohmos ellenállást húzott ki. Az áramkör 1,8 milliszekundumos impulzussal felzúgott és elhallgatott egy másodpercre. Majd újra felzúgott. A hang ismerős volt: egy tökéletes szívdobbanás ritmusa.

Penicillin

Alexander Fleming, skót gyógyszerész rövid vakációra készült. Talán a nagy sietség miatt nem tisztította meg a munkaasztalát és amikor visszatért a pihenésből, észrevette, hogy érdekes penész van az egyik kísérleti táptalajon. Még furcsább volt, hogy a baktériumok nem tenyésztek a penész körül. Fleming rájött, hogy a penész olyan anyagot bocsát ki, amely megöli a baktériumokat. Így született meg a XX. század egyik életmentő gyógyszere, a penicillin.

Radioaktivitás

A két szó, amit nem akarsz egy mondatban hallani a „hoppá!” és a „radioaktivitás”. Henry Becquerel véletlen felfedezésében mégis ez történt. 1896-ban a francia fizikus egy sor kísérletet végzett fluoreszkáló anyagokkal. Az egyikben arra volt kíváncsi, hogy vajon a fluoreszkáló ásvány kibocsát-e röntgensugárzást, ha egy ideig a napon hagyják. A gond az volt, hogy egy hétig sűrű felhők takarták az eget, ezért addig a kísérleti anyagok Becquerel fiókjában pihentek. Mikor a fizikus elővette a felszerelését, észrevette, hogy a kis darab urániumérc mintája a mellette hagyott fotólemezen látható. Később, a radioaktivitás eredetét Marie és Pierre Curie-vel együtt dolgozva derítették ki.

Szaharin

Fotó: abbyladybug

A szaharint - a fogyózók édes barátját - azért fedezték fel, mert a kémikus Constantin Fahlberg elfelejtett kezet mosni egy laborban eltöltött nehéz nap után. 1879-ben Fahlberg a kátrány új alkalmazásával kísérletezett. Mikor hazament elmajszolni a megérdemelt vacsoráját, észrevette, hogy a zsemléi kifejezetten édesnek tűnnek. Kikérte erről a felesége véleményét, de ő nem talált semmi különöset a bucik ízében. A vegyész rájött, hogy az íz csak a kezéről származhat. Másnap addig kísérletezett a kátrányos vegyületeivel, amíg meg nem találta az édes ízért felelős anyagot.

Teflon

Roy Plunkett, a DuPont cég fiatal kémikusa újfajta CFC előállításán fáradozott – a harmincas években még nem néztek görbén az ózonromboló anyagokra, és mindent megtettek azért, hogy új hűtőgázokat találjanak. A tudós a TFE nevű gázzal kísérletezett, amelyet hűtött kapszulában tárolt. Mikor szüksége lett volna a gázra, elővette a kapszulát, de dühösen vette észre, hogy a gáz elszökött. Nos, nem egészen. A mérges Plunket, minden tükörtojás-imádó szerencséjére, a kapszulából fehér, pehelyszerű anyagot rázott ki, amit elküldött a cége tudósainak. A serpenyők története innen már nem olyan izgalmas.

Vulkanizált gumi

Charles Goodyear évekig várt egy szerencsés balesetre, míg az végre bekövetkezett. Az úriember sikertelenül kísérletezett azon, hogy a gumit hő és fagyállóvá tegye. Egyszer véletlenül gumi, kén és ólom keverékét löttyintette a forró sütőre. A hő elszenesítette és megkeményítette a trutyit, de az még mindig használható volt. Voila, így született a gumiipar nagy áttörése. Ma az autógumitól kezdve a jéghoki-korongig mindenhol használják a találmányt.

Címlapfotó: Paul Hocksenar