A szakítás átkozottul fáj. Különösen, ha olyan embert veszítünk el, akivel az életünket, a jövőnket terveztük, akivel hosszan együtt éltünk, akivel gyereket vállaltunk, családot alapítottunk. Ilyenkor nemcsak a szeretett személy után maradt űr sajog, de gyászoljuk az álmainkat, a terveinket is, a jövőt, amit nem sikerült együtt felépítenünk: kínoz a kudarc élménye is. Egy szakítás után állítólag minimum fél év kell ahhoz, hogy jobban legyünk a bőrünkben, de ha belegondolunk, ez az egyetemistákra alapozott kutatási eredmény hiperoptimista.
Az ugyanis helyzetenként és egyénenként változhat, hogy valójában mennyi időre van szükség a talpraálláshoz. Vannak, akik egész jól átvészelik ezt a megterhelő időszakot, és akadnak olyanok, akik nagyon nehezen kezelik, nehezen viselik a történteket, akiknek tartósan csökken az élettel való elégedettsége, akiknek megromlik az egészsége. Egy friss kutatás szerint az emberek 15-20 százaléka tartozik az utóbbi csoportba. De vajon miért ők?
Bella DePaulo szociálpszichológus a fenti kutatás nyomán összeszedte azt az öt legfontosabb tényezőt, ami a válást legrosszabbul viselő embereket jellemzi. Ezek azonban nem okok, nem ezek miatt olyan nehéz a szakítás. Mindössze annyit tudunk, hogy akinek húzósabb a talpraállás, az valószínűbben jellemezhető az alábbiakkal.
A múltban is voltak pszichés problémái
Ha valaki az élete egy korábbi szakaszában is küzdött depresszióval, akkor jóval nagyobb az esélye, hogy a válást követően is megél depressziós tüneteket. A depressziót ugyan nem a traumatikus élmények okozzák, de a tünetek kiváltásában bizony lehet szerepük.
Szorongó kötődés jellemezi
A korai társas tapasztalataink, az, ahogyan a szüleinkhez, elsődleges gondozónkhoz kötődtünk, meghatározzák a későbbi kapcsolatainkat is. Akinek a korai időszakban megadatik a stabil, összehangolódáson alapuló biztonságos viszony, az nagyobb eséllyel alakít ki maga is hasonlókat felnőttként. Van azonban olyan is, akinek a párkapcsolatait odabent, mélyen a szorongás, a bizonytalanság, az elhagyástól való félelem, a szerethetőség megkérdőjelezése jellemzi. Náluk esik meg leggyakrabban, hogy kitartóan vissza akarnak térni az exükhöz, hogy az elmúlt viszony megszállottjaivá válnak. Nem véletlen, hogy ők elég rosszul viselnek egy válást. Ráadásul nemcsak lelkileg szenvednek jobban, a megélt stressz testileg is markánsabban jelentkezik náluk: a vizsgálatok szerint szakítás után a többiekhez képest ők produkálják a legmagasabb vérnyomást.
Folyton a történteken rágódik
Ha kudarcot élünk át, akkor rágódni kezdünk, hibáztatjuk magunkat, újra és újra végigpörgetjük agyunkban a történteket, a múltban élünk. Kínozzuk magunkat. Ám mindaddig, míg valaki csak hátra tekint, csak múltat látja, addig a fájdalomtól sem szabadul, egy helyben jár: nem kászálódik ki az érzelmi káoszból. Egy szakításkor a rágódás kezdetben természetes, fontos szerepe van abban, hogy feldolgozzuk, vagy inkább dolgozzunk azon, ami velünk történt. Egy idő után azonban a rágódás már nem visz előre. Szerencsére azért megoldás van rá: sürgősen le kell kötni minden energiánkat.
Elvész a részletekben
Minden negatív élmény jár valamilyen tanulsággal. Egy szakítást, egy válást is nézhetünk tágabb perspektívából, vonhatunk le belőle következtetéseket a világról, a párkapcsolatokról, a másikról. Ez segít abban, hogy nagyjából a helyére kerüljenek bennünk a dolgok. A tapasztalataink azonban nem tudnak leülepedni, nem kapnak jelentést akkor, ha elveszünk a részletekben, ha csak fájdalmas jeleneteket pörgetünk a fejünkben.
Nem forgatja át a történteket az önismeretbe
Egy válás, egy szakítás, az, ahogy végigcsináljuk, ahogy reagálunk rengeteget elárul az értékeinkről, a vágyainkról, arról, milyen emberek vagyunk valójában. A válásnak tehát van önismereti eleme, ez egy olyan tapasztalat, melynek segítségével közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Ha valaki elmulasztja levonni ezeket a tanulságokat, ha önismerete nem mélyül, akkor másoknál elveszettebbnek érzi magát és meghosszabbodik a szenvedése.
