Hisztéria anno
Az ókori egyiptomiak úgy hitték, hogy a változatos tünetek mögött, a méh testen belüli "vándorlása" áll. Márpedig a méh akkor változtatja a helyét, ha az asszony túl sokáig nem szül gyermeket. Ezért a méh furfangos visszacsalogatására, az alsótestre helyezett illatos füvekkel való pakolást, mint alternatív gyógymódot találták ki.
Platón, aki leírta a "vándorló anyaméh" (az anyaméh görög neve hisztera) gondolatát, és a korabeli felfogás szerint, tehát a betegség a nő kielégületlenségéből ered, és a házasság rá a legjobb gyógyír... A középkorban aztán már nem kötik nemhez a betegséget, inkább a démonikus megszállást tartják legfőbb okozójának. Noha már Galenus, ókori görög orvos rájött arra, hogy férfiaknál is kialakulhat hisztériás megbetegedés, a méhnek a betegségben betöltött szerepéről alkotott téves elképzelés a XIX. század közepéig meghatározó volt.
A konverziós vagy újabb megnevezéssel: disszociatív zavarok már az ókor óta ismert betegségek, korábban hisztéria néven foglalták össze őket. Konverziós zavart azért említ a tudomány, mert a beteg az érzelmi feszültségét váltja át testi tünetekre. A konverzió kifejezést még Sigmund Freud vezette be a lelki okok kiváltotta szimbolikus testi tünetek kialakulásának magyarázataként. Megfigyelte, hogy ilyenkor a beteg a lelki konfliktust sikeresen elfojtja (tudattalanná válik), így nem attól, hanem a testi tünetektől szenved.
A betegség tünetei jellemzően fiatal felnőtt korban kezdődnek, és a nők körében gyakoribbak. Ugyanakkor míg korábban a '80-as évek végéig bezáruló kutatások azt mutatták, hogy többségében nőkre jellemző betegség, addig mára kiderült, hogy a férfiakat és a nőket azonos arányban érinti ez a típusú személyiségzavar.
Hisztéria (konverziós vagy disszociatív zavarok) esetén, mindig hiányzik a szervi megbetegedés. Vagyis a testi tünetek hátterében általában lelki okok, élethelyzeti mély krízisek állnak. A beteg úgy érzi, hogy a számára kedvezőtlen helyzetből csak így tud kimenekülni, ráadásul ezzel környezete figyelmét és nagyobb törődésüket is eléri.
Azonban érdekes, hogy a beteg nem tudatosan produkálja a tüneteket! A szomatizációval és a hypochondriával szemben, itt a beteg szinte közönyös a tüneteit illetően, nem aggódik miattuk.
Akár átmeneti bénulással, vaksággal is járhat
Általában elmondható, hogy a tünetek hirtelen kezdődnek, többségében egy hónapnál rövidebb ideig tartanak. Azonban újabb konfliktusok a tünetek kiújulását, súlyosbodását idézhetik elő. Kezdetben csak nagyfokú ingerlékenység, ösztönszerű, szokatlan mélységű érzelmi megnyilvánulások jellemzőek, aztán a tünetek többségében neurológiai jellegűek lesznek, gyakran bénulással, érzészavarral, érzékszervi kieséssel (pl. vakság), epilepsziát idéző rosszullétekkel járnak.
Különösen jellegzetes a hisztériás járás-, és állászavar, amikor a beteg a rogyadozó állása, és a feltűnően imbolygó járása ellenére sem esik el. A bénulások, érzészavarok kiterjedése nem felel meg a beidegzési területeknek, hisztériás vakság esetén a pupillák fényre reagálnak, hisztériás roham esetén az EEG nem igazol epilepsziát.
Pszichoterápia lehet a megoldás
A beteg kezelése kezdetén legfontosabb az organikus (testi) háttér, betegség kizárása.
A tünetek jó esetben napok, hetek alatt spontán is oldódnak, de pszichoterápiás eljárások, hipnózis, relaxációs technikák, illetve szorongásoldó gyógyszerek segíthetik a gyógyulást.
Jó prognózisra utal a jól azonosítható kiváltó esemény, a pszichés és szervi betegségek hiánya. Ritkán a tünetek tartósan megmaradnak, szomatikus, neurológiai tünetek fejlődnek ki.
Vannak tanulmányok, melyek arról számolnak be, hogy a személyiségzavarral küzdő beteg számára megszűnik a külvilág, csak legbelső önmaga létezik. A gyakorlat azt mutatja az esetek többségében, hogy jelentős hátráltató tényező lehet, ha a betegszerep olyan, számára fontos előnyökkel jár, mint pl. a környezetének nagyobb törődése, intenzív gondoskodása.
Egy ilyen beteg hozzátartozóinak tudniuk kell, hogy a betegség megoldását a folyamatos és egyre fokozódó sajnálattal, törődéssel nem tudják elősegíteni.
