ROBOKTAT - Tehetséggondozó robotika szakkör

Olvasási idő kb. 1 perc

A ROBOKTAT célja az alapvető mérnöki koncepciók elsajátítása még 14 éves kor előtt, Lego Mindstorms robotprogramozás oktatással, valamint a világra nyitott tehetséges gyerekek nemzetközi First Lego League robotprojektekbe és Országos robotprogramozó versenyekbe való bevonásával.

ROBOKTAT
ROBOKTAT

A ROBOKTAT elsődleges célja az alapvető mérnöki koncepciók elsajátítása még 14 éves kor előtt, Lego Mindstorms robotprogramozás oktatással, valamint a világra nyitott tehetséges gyerekek nemzetközi First Lego League (FFL) robotprojektekbe és Országos robotprogramozó versenyekbe való bevonásával. A program létrehozói és a résztvevők szeretnek rácsodálkozni olyan mérnöki alkotásokra, mint például a kőolajkút - amely azért született, hogy a kőolajat kitermelje a földből -, majd megismerik ennek minden vetületét, és meg is építik legóból, végül pedig programozzák. Ez bizony nagy élmény, hiszen működik!

A nagyobbak a Lego Mindstorms programozást tanulják addig, amíg el is tudják dönteni, hogy gépészmérnökök vagy programozók, vagy vezetők szeretnének lenni.

Nagy hangsúlyt fektetnek a legjobb csapat együttműködésére. Hónapokat készülnek az FLL versenyre úgy, hogy közben szülőkkel együtt brainstormingolnak, mi is legyen a projekttéma. Vendégül látták Farkas Bertalant és az ESA Inkubációs központ magyar vezetőjét, innovációs építészeti iroda tervezőjét. Tematikus kiállítást és egyetemi robotika labort látogatnak meg. Együtt vacsoráztak ott, ahol robot szolgálta ki őket és még játszótéren is csúszdáztak! Van ennél jobb tanulás?

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek