Ezek a színpárok mutatnak jól az otthonodban

GettyImages-922010262

Egy lakás otthonossá tételében óriási szerepe van annak, hogy milyen színek dominálnak a lakberendezésben. A harmónia leginkább azon múlik, hogy a falakon lévő fő szín uralkodó jegyeit sikerül-e a bútorok és a kiegészítők másodlagos színével összehangolni. A színpárok kiválasztásakor hagyatkozhatunk a saját ízlésünkre, vagy a lakberendezők által használt és már jól bevált sémákra.

Egy lakás hangulatossá tétele mindig kihívást jelent, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogyan választunk színeket ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat. A szobák színeinek kiválasztásakor semmiképpen sem kell túlzásba esni, elég egy-két, legfeljebb három árnyalat mellett lehorgonyoznunk. A számos gyönyörű megoldás közül két út biztosan járható: az egyik, ha a teljesen semleges tónusokat, a másik, ha az erősen eltérő kombinációkat választjuk.

Színkohézió létrehozása

Mielőtt belevágunk a lakás színeinek kiválasztásába, gondoljuk végig, hogy az otthonunk színpalettáját hogyan tudnánk egységessé tenni. Ennek a színkohéziónak a képlete egy alapszínből és egy kiemelő kiegészítő színből tevődik össze. A fő szín mindig az adott tér nagyobb elemein dominál, ez lehet a fal, a kanapé, a karosszék, az íróasztal, az étkezőasztal, vagy bármilyen nagyobb tárgy a szobában. Ezek általában azok a tárgyak, amelyek meghatározzák a helyiség jellegét.

A falak színe mindig domináns, fő szín a lakásban
A falak színe mindig domináns, fő szín a lakásbanHispanolistic / Getty Images Hungary

Az alapszín adja a lakás gerincét, nemcsak meghatároz, hanem mindent egyesít. Jó választás, ha ez a fő szín semleges, például fehér, bézs, barna, fekete vagy szürke. Ezek mellé a színek mellé könnyebben kiválasztható a képlet következő része, vagyis a hangsúlyos kiemelő szín. Ez az a tónus, amit akár többször is megismételhetünk a lakásban, hiszen a színcsalád számos árnyalatát felvonultathatjuk. 

A színek kiválasztása

Az alapszín és a kiegészítőszín kiválasztásakor érdemes végiggondolni, hogy mit szeretnénk, milyen érzéseket keltsen az otthonunk. A különböző színek ugyanis különböző érzelmeket hordoznak, és egyéntől függően más-más érzéseket váltanak ki. A piros például egy nagyon aktív és intenzív szín, nagyon szenvedélyes és drámai. Ez sok emberből szorongást válthat ki, ellentétben egy nyugtató zöld árnyalattal. 

Egy semleges alapszínhez könnyebb kiegészítő színeket választani
Egy semleges alapszínhez könnyebb kiegészítő színeket választaniFeverpitched / Getty Images Hungary

Érdemes azt is górcső alá venni, hogy már milyen meglévő színek vannak a lakásban, melyekhez jó, ha passzolnak a kiválasztott tónusok.

Ez akár egy pénztárcabarát megoldás is lehet, hiszen így nem kell annyi új dolgot vásárolni.

Ennek jegyében célszerű például egy semleges alapszín kiválasztása, hiszen később, ha módosítani szeretnénk a kiegészítő színen, sokkal könnyebb egy új másodlagos színt egy semleges alapszínnel párosítani, mert a semleges szinte bármihez passzol.

Vannak időtálló színpárok

A színpárok összeállításakor gondolkodhatunk élénk vagy pasztellszínekben. Az élénk színek az aktivitást jellemzik, míg a pasztellszínekhez a nyugalom, a kikapcsolódás érzése, élménye kötődik. Nézzük, hogy mutatnak és mit üzennek ezek együtt és külön-külön!

A fehér és a szürke párosa minimalista lakást tükröz
A fehér és a szürke párosa minimalista lakást tükrözFreshSplash / Getty Images Hungary

Fehér-kék: A kék és a fehér örök klasszikus duó, amely időtálló, és kiválóan passzol a visszafogott dizájnhoz.

Fehér-szürke: Ha a minimalista stílus iránt rajongsz, ez a kombó lesz nálad a befutó. A falakat, a bútorokat és a kiegészítőket is öltöztetheted ebbe a színpárba.

Fehér-levendula: Ha egyszerű, eltisztult, mégis színes otthont szeretnél, a halvány levendula kellemes harmóniát kölcsönöz a helyiségekben. A levendula és fehér kombinációja tisztaságot és a nyugalmat áraszt.

Krémsárga-bézs: Ha az otthonod meleg tónusú vagy mediterrán hangulatú, akkor nem célszerű a hideg tónusú árnyalatokkal kombinálnod. A krémsárga és bézs együttes használatával is lehet semleges, mégis otthonos a lakásod.

A bézs színeket ne keverjük hideg tónusokkal
A bézs színeket ne keverjük hideg tónusokkalCatherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Kék-fekete: Ha a lakás fő színe a kék valamelyik telítetlen árnyalata, akkor másodlagos színként a kiegészítőkben visszaköszönhet a fekete sötét vagy grafit tónussal. Így sokkal dekoratívabb lesz a végeredmény, mint a fehérrel. A kivitelezésnél ügyelj arra, hogy a kék alapszín mellé bőven elég, ha a kisebb felületeken, részleteket köszön vissza a fekete.

Barna-bézs: A barna mindig kellemes, divatos szín a lakberendezésben. Nemcsak akkor, ha a fa bútorokban, elemekben vagy kiegészítőkben köszön vissza, hanem akkor is, ha a burkolat színébe csempésszük be. A világosabb hatás érdekében több bézst, a sejtelmes hangulat eléréséért pedig barnából használjunk többet a dekoráláskor.

Az egymással harmonizáló bézs és barna visszaköszönhet a konyhában is
Az egymással harmonizáló bézs és barna visszaköszönhet a konyhában isonurdongel / Getty Images Hungary

Zöld-barna: Mindkettő a természet színe, ezért tökéletesen kiegészítik egymást. Kivitelezni is egyszerű, hiszen a festetlen fabútorok már eleve barnák, így csak a zöld színt kell becsempészni a lakásba. A kiegészítőkön túl néhány növény segítségével még közelebb hozhatjuk a természetet, és olyan dizájnt alakíthatunk ki, ami hosszú éveken át trendi marad.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra