Nemrég járta be a sajtót, hogy a Pest megyei Pilisen fonálférget találtak az ivóvízben, majd pár nappal később kiderült, hogy Monorierdő vízhálózata is érintett a problémában. A kormányhivatal akkor ivóvízfogyasztási tilalmat rendelt el, a rendszert pedig átmosták és fertőtlenítették. Kevesen tudják azonban, hogy Magyarországon számos településen nem lehet inni a csapvízből, sőt, egyes helyeken még tisztálkodásra sem alkalmas – derül ki a G7 írásából.
Egyes magyar falvakban fürdésre sem jó a csapvíz
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai szerint összesen 137 településen nem felel meg az egészségügyi előírásoknak a csapból folyó víz: 110 helységben bakteriológiai a probléma forrása, 27 helyen pedig kémiai.
Utóbbi esetben fürdésre, tisztálkodásra sem alkalmas a víz.

Ilyen problémával élnek együtt a többi között a Csongrád-Csanád vármegyei Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jánoshida, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányád, Gemzse, Gyügye, Ilk és Kisléta lakói. A probléma leginkább a kisebb falvakat érinti.
További 1126 olyan település is akad, ahol kifogásolt minőségű a víz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a benne található anyagok nem feltétlenül veszélyesek az egészségre, ám kellemetlen tőlük a víz szaga vagy íze.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 3155 település található, vagyis a helységek mintegy harmada valamilyen mértékben érintett a problémában. Szakértők szerint a jelenség oka abban keresendő, hogy a falvak vízellátó rendszerei régóta elavultak, ráadásul a vízkezelési technológiák sem felelnek meg a modern kor követelményeinek.

A víz arzéntartalma miatt több településen is konténeres víztisztítókat alkalmaznak.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés