A fehér színről azt gondolhatnánk, hogy a tisztaság és a higiénia érzését kelti, ráadásul a leendő lakó úgy érezheti, hogy egy üres vásznat kap, amelyre már a saját otthonát tudja elképzelni. A szakértők meglátása szerint azonban nem ez a legjobb döntés. A Zillow nevű amerikai ingatlanforgalmazó cég felmérést készített, hogy melyek azok az árnyalatok, amelyek – úgy tűnik – megkönnyítik a lakás eladását.
A fehér örök klasszikus – de nem minden mennyiségben
Az első meglepő tapasztalatuk az volt, hogy a fehér konyhafront biztosan csökkenteni fogja a kialkudott árat. Ezt ugyanis a vevők gyakran túl unalmasnak vagy nehezen tisztíthatónak találták. Jó eséllyel egy kisgyerekes család – ha nem úgy indul neki a vásárlásnak, hogy a konyhabútort le fogja cserélni – több lehetőség közül nem fogja azt választani, ahol ennyire világos színek uralkodnak. Ez azonban korántsem arról szól, hogy ne lehetnének fehér falak az otthonunkban, hiszen ez soha nem megy ki a divatból. Ám amióta a világhálón és a közösségi oldalakon egyre izgalmasabb és színesebb enteriőröket láthatunk, illetve elérhetővé váltak könnyen használható festékek, mi magunk is gyakrabban kísérletezünk.
![Az ezüst és a szürke konyha segít a lakás eladásában](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5121/51212/512123/51212393_0b35aea9f41e06207d504cbaf97ef59c_wm.jpg)
Ezüstszín a konyhában
Ha ezüstszínű konyhagépeket használsz, az a profizmus látszatát kelti, amit magáról is el tud képzelni a leendő vevő. A szakemberek szerint szintén feljebb tornázta az ingatlan árát, ha a konyhafrontok sötét- vagy grafitszürke árnyalatúak voltak.
![A szürke sok árnyalatát használhatjuk a nappaliban](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5121/51212/512124/51212477_664c00d300dfc1f852fc7506310c37c3_wm.jpg)
Sötétszürke a nappaliban és a hálószobában
Szintén felemelte a lakás árát, ha a nappaliban vagy a hálószobában sötétszürke volt a fal, vagy esetleg valamilyen más sötétebb, ám letisztult árnyalat köszönt vissza. Az ingatlanosok úgy találják, hogy ezek a színek egyrészt nagyon pihentetőek, így a vevő úgy érezheti, hogy ide valóban jó érzés lesz hazaérni, másrészt a saját – esetleg színesebb – bútorait is könnyen el tudja képzelni egy ilyen háttér előtt.
![Komoly, de egyben hívogató; a vevőcsalogató bejárati ajtó](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5121/51212/512124/51212479_2a06ab1e47068f35a2dcf353202a5ad5_wm.jpg)
Fekete bejárati ajtó
Hitted volna, hogy a bejárati ajtó színe hatással van az eladási árra? Pedig a cég adatai alapján akár – átszámítva dollárból – 2 millió forinttal is többet adnak egy házért, ha sötét a bejárati ajtaja.
![Ugye te is azonnal főznél ebben a konyhában?](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5121/51212/512124/51212483_f4967f7463e173a2f7e62ebf7096dd7c_wm.jpg)
Zöld a konyhában
Nem egy megszokott árnyalat, mégis az Egyesült Államokban több ezer dollárral is többet adnak azért a lakásért, ahol ilyen konyhafalat vagy konyhabútort találnak. Ha éppen árulod a lakásod, és érkeznek a vevőjelöltek, esetleg egy kisebb befektetést megér, ha néhány zöld kiegészítővel feldobod az enteriőrt.
![Merész, de üdítő húzás a kék fal](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5121/51212/512125/51212505_f5a28ade2de434735ec9879536f699b1_wm.jpg)
Kék a nappaliban
Szintén nem megszokott szín, sőt, talán egy kicsit merész is, mégis a kékre festett nappalifal felfelé mozdíthatja az eladási árat. Sokan tartanak tőle, mert úgy gondolják, hogy túlzottan meghatározza a helyiség hangulatát, de egy próbát megér. Akár csak egy falfelületet is elegendő feldobni ezzel a határozott árnyalattal.
![A földszínű fürdő mindenkihez illik](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5121/51212/512125/51212527_28b1119a8ddb70cc78942c6ef5566161_wm.jpg)
Földszínek a fürdőszobában
A földszínek – a barna, a narancs, a terrakotta vagy az okker – a melegség, az otthonosság érzetét keltik. Ha a vevő ilyen színeket lát a fürdőszobában, szinte kedve támad néhány gyertyát tenni a fürdőkád szélére, és elmerülni a habokban. Extra tippként érdemes az illatokra is odafigyelned; egy tálka potpourri vagy egy illatmécses csodákra képes!
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés