Fátyolban a romkocsma pultjánál – milyen a jó esküvői fotós?

Olvasási idő kb. 6 perc

Rengeteg ember, felfokozott idegállapot, esetleg negyvenfokos kánikula - a jó fotós pszichológus is, aki mindenféle helyzetben megőrzi önuralmát és jól kezeli a párt. Ne bízz a rokonaidban, hogy ők majd megoldják a fotózást. Íme néhány tanács fotós és videós választáshoz. Esküvői SOS, 3. rész.

1. rész: A helyszínen trükközhetnek: tippek, hogy ne verjenek át

2. rész: Megaláztak a kölcsönzőben: tanácsok ruhaválasztáshoz

"Rólam nem lehet jó képet csinálni.

Én nem tudok egy vadidegen előtt felszabadultan pózolni.

Á, úgyis csomóan fognak majd fotózni, nekünk nem kell külön fotós.

Karcsi bácsi nagyon szép naplementéket fényképez, ő pont jó lesz.

Szerintem sose nézzük majd vissza a videót, inkább egy jobb fotósra költjük azt a pénzt.

Először a ruhát meg a helyszínt szeretnénk megtalálni, a fotósra, videósra ráérünk."

Áldozzatok rá!

Szinte nem volt olyan párunk eddig, akinek a szájából ne hangzott volna el minimum egy az említett mondatokból. De higgyétek el, húsz év múlva nem győztök hálálkodni magatoknak, hogy erre is áldoztatok.

A legfontosabb, hogy ne csak a látható dolgokat kezdjétek intézni, mert egy jó fotós épp annyira be van táblázva, mint egy népszerű helyszín. Ráadásul nem biztos, hogy az első választás bejön. Úgy a fotós-, mind a videósválasztásnál nagyon fontos a kölcsönös szimpátia, mert ha az nincs meg, a képeknek nem lesz lelke. A fotós felkészültsége is fontos.

Reni és Gergő fotósa nem ment el terepszemlére, így amikor az utolsó pillanatban helyszínt kerestek a Várban, a sok másik esküvőtől már csak a felállványozott Mátyás-templom előtt jutott nekik hely.

A jó fotós pszichológus is

Bár a fotósfelszereléshez egy átlagember nem ért, azért az jól látható egy referenciaanyagban, hogy milyen minőségűek a képek. Ugyanígy derül ki, hogy milyen a fotós stílusa, szereti-e a pillanatképeket, vagy inkább előre megkomponált, beállított csoportképekre specializálódik. Lényeges, hogy legyen esküvői referenciája, mert akármilyen profi modellfotókat vagy természetképeket mutat, egyáltalán nem biztos, hogy egy százfős esküvői sereglettel elboldogul.

Rengeteg ember, felfokozott idegállapot, esetleg negyvenfokos kánikula - a jó fotós/videós egyben pszichológus is, aki mindenféle helyzetben megőrzi önuralmát és jól kezeli mind a párt, mind a násznépet.

Képek a lerobbant bárpultnál

Gyilkold a ruhát!

Sokáig azt hittük, hogy az esküvői fotózás sosem fogja kinőni magát a giccs kategóriából. A témában mégis új trend látszik meghonosodni, így köszön vissza ránk egy-egy vidám kompozíció autómosóból, erdőből, gyártelepről, sípályáról vagy dagonyából. Íme a Trash the Dress mozgalom.

A személyes találkozó alatt annak is ki kell derülnie, hogy mennyire kreatív a szakember, Csak mi adunk neki ötleteket, vagy neki is vannak érdekes és jó tippjei? Ha látja, hogy nem vagyunk egy sablonos, Hősök terére illő pár, feldobja, hogy fotózzunk egy romkocsmában? Nikinek és Bálintnak eszébe sem jutott ilyesmi, mégis egy fantasztikus esküvői fotósorozat készült róluk a Szimplakertben egy lerobbant bárpultnál, ahol kellően el tudták engedni magukat.

Fontos szempont, bár előre nehéz tisztázni, hogy a fotós tudjon kooperálni a többi szolgáltatóval, hogy ne hátráltassák egymás munkáját. Előfordult már, hogy egy esküvőnkön a fotós állandóan beugrált a videós elé a polgári szertartás alatt, és ezzel borzalmasan megnehezítette annak dolgát. Kényes téma, de azt is mindenképp tisztáznunk kell, hogy megfelelő öltözetben érkezzen, és ne sokzsebes fotósmellényben álldogáljon a Bazilikában.

Ágiéknál a násznép egyik férfitagja adott kölcsön egy zakót a Dohány utcai zsinagógába pólóban érkező fényképésznek. S lehetőleg ne hozza el a barátait, barátnőjét, akik esetleg az illendőnél többször veszik igénybe az open bar szolgáltatásait.

Egyre népszerűbb a jegyes fotózás

Manapság egyre népszerűbb az úgynevezett e-session (engagement session), magyarul jegyes fotózás. Ez abban segít, hogy a pár és a fotós kicsit megismerjék egymást és az esküvő napján már oldottabb hangulatban teljen a fotózás. Ráadásul a képeket a meghívóba, vagy akár az esküvőn egy slide-showba is fel lehet használni.(Mindezek természetesen ugyanúgy a videósra is érvényesek.)

S amit az elején említettünk, soha ne higgyük el felajánlkozó rokonunknak, ismerősünknek, hogy profi esküvői fotós/videós. Az ismerős ki-bezoomolós videofelvételei nem lesznek megvágva, és nagy eséllyel a film 80%-ában Juci néni, az önjelölt kameraman felesége szerepel.

Videósra is érdemes költeni

Az esküvői videónak is több féle stílusa lehet (semmiképp nem a 3 órás lagzivideó). Vannak a moziszerű cinematic típusú filmek, a rövidfilmek, a zsurnaliszta felvételek és a tudósító, utólagos narrációval vágott filmek. Jó esetben a videós mindegyikre tud példát mutatni saját referenciáiból és akkor eldönthetjük, milyenre vágja a mienket.

Szóval, ha 8-12 hónappal a nagy nap előtt megtaláljátok a nektek való fotóst/videóst, foglalózzátok le és kössetek minden apró részletre kiterjedő szerződést. Nyugodtan térjetek ki a kész anyag átadásának határidejére is, mert 2 héttel az esküvő után, mikor hazaértek a nászútról már biztosan türelmetlenül várjátok az albumotokat és filmeteket. Az albumon kívül kérjétek el a fotókat tartalmazó cédét, nehogy mindig csak a fotós tudjon előhívni képeket.

Mielőtt belevetnétek magatokat a keresgélésbe, az esküvői fotósoknak és videósoknak is van szakmai szervezete, 10-13 taggal, akik mindegyike tapasztalt, profi, esküvőkben jártas szakember. A Pillanart és Momentum egyesület tagjai igyekeznek olyan vizuális kultúrát teremteni, ami igényesen és kreatívan dokumentálja a néha már elcsépeltnek tűnő gyűrűhúzós, tortavágós esküvői képeket.

Jövő heti témánk DJ vs. zenekar az esküvőn!

Szerzők: Révész Anna és Seybold Anett esküvőszervezők

www.allyouneed.hu

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek