Az elmúlt évtizedek romantikus vígjátékai, vagyis romkomjai a valóságtól elrugaszkodott képet festettek a szerelemről, a cél a szórakoztatás, nem pedig a párkapcsolatok ezer arcának bemutatása volt. Ha eltekintünk a művészfilmek világától, a párkapcsolatok összetettsége, valódi bonyodalmai csak kevés esetben köszöntek vissza a képernyőről.
Örökké tartó szerelmek és lehetetlen elvárások
Az elmúlt évtizedek tévés szerelmi történetei közül szinte mindegyik bővelkedik az olyan fordulatokban, amelyek a valóságban jóval kisebb valószínűséggel történnek meg. A filmek és sorozatok nagy része azt sugallhatta, ha beleszeretünk valakibe, szinte biztos, hogy ő is hasonlóan érez irántunk, a szerelembe esés pillanata pedig egy villámcsapásra hasonlít.
A régebbi filmek világában az első szerelem egy életen át kitart, a friss szerelmesek ki sem mozdulnak az ágyból, hatalmas drámák és a kibékülések nélkül nem is izgalmas egy kapcsolat, a nők pedig csak akkor élhetnek teljes életet, ha van mellettük egy férfi is. Elég Carrie Bradshaw-ra gondolni a Szex és New Yorkból, aki hiába sikeres, elismert és jómódú, erőfeszítései nagy része arra összpontosul, hogy olyan férjet találjon, aki beteljesíti az életét.
A szerelmi kapcsolatok ábrázolása azonban nemcsak sablonos, hanem káros is lehet.
Az elmúlt évtizedek filmjei sajnos számos olyan etikátlan, kifogásolható viselkedést és párkapcsolati mintát mutattak be és igazoltak, amelyek valójában mérgezőek és veszélyesek. A filmek egy része a zaklatás kategóriáját kimerítő nyomulást férfias viselkedésként, a manipulációt és a kéretlen udvarlást ártatlan rajongásként, a teljes önfeladást pozitív példaként ábrázolja. Tényleg az a szerelem jele, ha a repülőtérre is követnek minket, hogy dobjuk el életünk nagy, soha vissza nem térő szakmai lehetőségét, és legyen minden úgy, ahogy a másik szeretné, ahogy neki kényelmes?
A MeToo-mozgalom óta egyébként több, a fenti hozzáállással szembemenő, bevállalós sorozat és film is készült. A legharsányabb hang például az évtizedekig elhallgatott, FOX tévécsatornánál történt munkahelyi zaklatásokról szól, Az asszisztens főnökének figurája pedig az azóta az erőszakos szexuális bűncselekmények miatt elítélt Harvey Weinstein hollywoodi producerrel von párhuzamot.
Mondhatnánk, hogy a korábbi évtizedek filmjei csak romantikus komédiák, amelyeket senki nem vesz valójában komolyan, a tapasztalat azonban az, hogy igenis befolyással vannak a szerelmi életünkkel kapcsolatos elvárásainkra. Egy Cassady Green által jegyzett tanulmány Albert Bandura kanadai származású amerikai pszichológus szociális kognitív elméletére hivatkozik, amely szerint a romantikus filmek és sorozatok segítségével szerzünk ismereteket arról, miként kell viselkedni egy párkapcsolatban. A romantikus filmek megváltoztatják a nézők véleményét a kapcsolatok bizonyos aspektusairól, beleértve a valószínűtlenül magas elvárásokat.
Szerelem a karantén idején és más aktualitások
A szerelem idealizált ábrázolása évtizedekig bevált recept volt a tévés sorozatokban, a társadalmi változások, a streaming alapú sorozatnézés, a közösségi média és a MeToo-mozgalom korában a fent bemutatott megközelítés azonban már nem adott releváns válaszokat, így a cukormázas történetek helyett az életszerűség került előtérbe.
Az Y és a Z generáció már nem kíváncsi azokra a sztorikra, amelyek hősei dizájnerholmikban járnak, óriási vagyont érő cipőket vesznek, a valóságtól elrugaszkodott életük van, és a problémáik csak részben rezonálnak a jelenre és a nézők saját valóságára.
Számos olyan téma vált aktuálissá, amely korábban tabunak számított, a negatív szülői mintáktól a virtuális kapcsolatokon át a mentális és addikciós problémákig, amelyek mind hatással vannak a párkapcsolatok alakulására.
Néha maga az élet kínál új témát a szerelem ábrázolásához: a vírushelyzet miatti összezártság minden álarcot lefejt rólunk, és előhozza a kapcsolat árnyoldalait. A Karantén meló főszereplői például éppen szakítottak és külön akarnak költözni, amikor Londonban életbe lép a kijárási tilalom. A kényszerű együttélés felerősíti a már meglévő feszültségeket, megjelenik az alkohol- és drogfogyasztás témaköre; nem nehéz magunkra ismerni a pizsamában drámázó szereplőket nézve, akik néhány héttel korábban még „normális” életüket élték.
Bonyolult kapcsolatok, változó nemi szerepek
Míg a korábbi romantikus filmekben egyértelmű volt, hogy ki kivel van, vagy kivel szeretne kapcsolatban lenni, a különféle szexuális irányultságú, nemi identitású szereplők kapcsolatrendszerei ennél jóval összetettebb megközelítést igényelnek, már csak azért is, mert zömével önmagukat kereső fiatalokról van szó. Míg a Buffy, vámpírok réme leszbikus boszorkánya (Willow) anno úttörőnek számított a műfajban, ma már szinte nincs olyan sorozat, amelyben ne lenne az LMBTQ-közösséghez tartozó szereplő.
A sokat vitatott, megosztó, de valós témákat boncolgató Eufória tiniszereplői bonyolult kapcsolatban vannak egymással és önmagukkal is. A szexualitást a közösségi média és a pornó által közvetített minták határozzák meg, az ismeretleneknek küldözgetett intim fotók és a catfishing éppúgy hozzátartoznak a hétköznapok valóságához, mint a tudatmódosító szerek használata és a meztelen képekkel való zsarolás, visszaélés.
A barátság, a szerelem és a szexualitás határait nehéz lenne meghúzni, a főszereplő, Rue és transznemű barátnője kapcsolatát sem lehet a megszokott keretek között értelmezni. Itt már rég nem gimis szerelmekről és a pomponlányok konfliktusairól van szó, bántalmazó kapcsolatok, az elfojtások, a külsőségek és a függőségek világa ez, ahol még a családapákról is kiderül, hogy az egész életük egy hazugság.
Mérgező szülők, addikció és mentális problémák
Míg a korábbi romantikus vígjátékokban általában csak annyit tudtunk meg a szereplők múltjáról, amennyi mindenképp szükséges volt a történet megértéséhez, az újabb sorozatokban előtérbe kerülnek a személyes tragédiák, amelyek nagy része a negatív családi mintákban gyökerezik. Hangsúlyossá váltak a gyerekkori traumák, erőszakos családtagok, a szereplők jellemét formáló események bemutatása – csupa olyan téma, amely korábban egyáltalán nem illett a romantikus filmek világába.
Az Eufória bántalmazó férfi szereplője, Nate családi mintát követ, a Love Life pedig egy teljes epizódot szentel egy anya és a lánya bonyolult kapcsolatának ábrázolására. A Normális emberek című sorozatban a hideg, bántalmazó családi légkör sem tudja ellensúlyozni a gazdagságot, és alaposan rányomja a bélyegét Marianne párkapcsolati kommunikációjára, illetve annak hiányára.
Gyakori téma az addikció, amit az Egyesült Államokban egyre nagyobb méreteket öltő ópiátkrízis is indokol. Az Eufória főszereplője, egy tipikus kertvárosi középiskolás lány, elvonókúrán tölti a nyarat egy csaknem végzetes túladagolás után, függőségét gyerekkori mentális problémáit és frusztrációit enyhítő nyugtatók okozták. A Love Life-ban a főszereplő barátnője, Sarah küzd alkohol- és drogproblémákkal, a segítségnyújtás mellett azonban a határok meghúzása is előtérbe kerül.
A szerelmi kapcsolatokat mentális betegségek, depresszió, bipoláris zavar is beárnyékolhatják, ezek bemutatása azonban már nem tabu, a hétköznapi valóság részeként jelennek meg.
A tűzijáték elmarad, éljenek a hétköznapok!
A romantikus vígjátékok kissé esetlen, de biztosan egymásnak teremtett szerelmesei, akik az akadályokat leküzdve haladnak az elkerülhetetlen happy end felé, már egyre kevésbé izgalmasak. Az élet ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb helyzeteket teremt, a kapcsolatokat pedig óriási drámák nélkül is felőrölheti az, hogy a felek felnőnek. Bár vannak párhuzamok a Szex és New Yorkkal, Darby, a Love Life hősnője hétköznapi lány marad, aki minden epizódban más és más szerepbe kerül. A kezdeti lelkesedés után elszürkülő szerelem, a megcsalás, a szakítás, az újrakezdés is a történet része, ahogy a Normális emberek se veled, se nélküled kapcsolata is.
Nem nehéz belátni, hogy az ilyen újszerű történetekben a szereplőkkel sokkal könnyebb azonosulni, mint a tökéletes világban, tökéletesen alakuló viszonyok klisés figuráival, hiszen az utóbbi évek szerelmes hősei éppen úgy küzdenek saját magukkal, és hasonló problémákkal szembesülnek, mint a nézők, a felismerést pedig, hogy megtalálták az igazit, már nem kíséri tűzijáték – és ez így természetes.
A cikket az HBO támogatásával a Brand & Content készítette, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.
