Teszt: van jobb az igazi Fantánál?

Olvasási idő kb. 10 perc

Nemrég kaptam Ukrajnából egy üveg Fantát a célból, hogy vessük össze a hazaival. Mivel ez annyira nem lett volna érdekes - fogtuk magunkat és hozzádobtunk még vagy 8 flakon szénsavas narancslevet - hogy kiderítsük, veri-e az ukrán Fanta-e az itthon kaphatókat, illetve azt is megnéztük, van-e különbség az eredeti és a nagyszámú másolat között.

Beválasztottunk saját márkást és hájpolt italt is a tesztbe, és őszintén szólva született pár meglepetés. Például eddig ez fel sem tűnt egyikünknek sem, hogy nem is annyira szénsavasak ezek a nedűk, és, hogy milyen könnyen előjön a „vattaeffektus” pár pohár legurítása után. Talán jobb lett volna ha jégkockát és vodkát is teszünk a poharakba, de ezúttal sajnos nem volt a szerkesztőségben...

IMG 6191

Az a helyzet, elgondolkoztunk azon, hogy mi a jó ezekben a löttyökben. A szomjat kevéssé oltja, az ízük borzalmasan mű, és még csak nem is erősen szénsavasak. És nem, nem azért nem volt szénsav bennük mert kiszállt, ugyanis a kóstoló előtt bontottuk fel az összeset. 

A színük is nagyon bizarr, bár a legnagyobb döbbenetet a hazai és az ukrán Fanta közötti árnyalatkülönbség okozta, előbbi citromsárga, utóbbi sötét narancs - biztos megszaladt a színezék.

IMG 6186

A lónyálakat kizárólag íz alapján pontoztuk, semmiféle tudományos kísérletet nem végeztünk, és nem elemeztük az összetevőiket sem. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha arra vetemednénk valamikor a jövőben, hogy vegyünk egy „fantát”, melyikkel járnánk a legjobban. Na, meg persze érdekelt a két azonos márkájú differenciája is. A maximálisan elérhető pontszám 25 volt. 

Volt már egy-két kellemetlen tesztünk, de érdekes módon ennél elszomorítóbbat még nem tapasztaltunk: cukor, édesítő, színezőanyag, aroma és némi szénsav, ezekből áll össze egy ilyen lötty, és ezt nem az összetevőlistáról olvastuk le, hanem az ízéből következtettünk.

10. helyezett: Queen narancsízű szénsavas üdítőital

A Penny Marketben sajnos nem lehetett kapni saját márkás szénsavas narancslevet, ezért tettük a kosárba a Queent, amiről kiderült, hogy nagyon cukros, nagyon mű, és még csak narancsíze sincs. Ami érdekes: ugyanannyiba kerül a fajlagos ára, mint a lidlösé, csak hogy utóbbi a második helyen végzett. Gondolja meg, hogy ezentúl melyiket választja!

IMG 6208
„Enyhén cukrozott, alig narancsízű. Az utóíze olyan, mintha szorbitos lenne” „Ez így készült: némi kőolajszármazékot összekevertek egy kis színezékkel és aromával, aztán lepalackozták.” „Jaffaszörp, ilyet csinált a nagyim gyerekkoromban. Akkor még szerettem.” „Nagyon édes, a szomjamat tuti nem oltaná, még 1000 jégkockával sem. Eddig ez a legédesebb, a narancsot meg nem is érzem benne. Nyilván „my bad”.” „Édes, szénsavas baracklé. Bizarr...”

9. helyezett: Schweppes narancs

Az egyik legnagyobb meglepetés volt a kóstolón, hogy a Pepsi által felvásárolt Schweppes, csak az utolsó előtti helyet tudta kikaparni magának. Senki nem gondolta volna, hogy a vakteszten így el fog bukni. Ami még fura, eddig teljesen abban a tudatban voltunk, hogy az összes szénsavas narancslé közül, a Schweppes a legsavanyúbb. Nos, ez mégsincs így. 

IMG 6199
„Ha elfogyott a mosdóban a szappan, erre bízvást számíthat.” „Ugyanolyan, mint az összes többi, túl édes, nem elég szénsavas. Komolyan, van olyan ember, aki ilyeneket iszik, ha szomjas????” „Erőteljes sárga, nagyon édes, sose adja a gyereknek, ha nem akarja, hogy a szekrény tetején ugráljon egész délután.” „Huh, édes, megül a cukor a számban.”
 

8. helyezett: Márka narancs

Szívünk szerint a Márkát is valahol az első háromban tudtuk volna, az íze viszont nem tudott meggyőzni minket erről. Ez a termék olyan, mintha rossz arányban keverték volna el a narancsport a szódával, aztán megspékelték még egy kis mangóaromával, és a legvégén feloldottak volna benne egy C-vitamin tablettát. Egy pozitívuma van: nem édes. Hurrá!
 
IMG 6205
„Ez nyilván igen értékes. Elég nagy százalékban tartalmazhat vizet.” „Világos, enyhén citromos, alig bubis, de legalább nem túl édes.” „Először azt hinné az ember, hogy narancsízű. Később rájön, hogy egyáltalán nem biztos. Hogy mi? Rejtély.” „Ez valami kanalas orvosság szénsavval?! Elképesztően rossz, kicsit most elszomorodtam.” „Mangóíze van, vagy legalábbis nagyon messze van a narancstól.” „Nagyon édes, édesítőszeres ízzel, szénsav nincs sok benne, nagyon rossz."
 

7. helyezett: Spar fresh orange

Többeknek feltűnt, hogy valami kémiai kísérlet folyománya lehet ez a narancslé, természetes dolgot a vízen kívül, biztosan nem látott. Az illata egyébként nagyon kellemes, ha nem ragadna ennyire, légfrissítőként is egészen jól funkcionálna.
 
IMG 6198
„Ezt illatszerboltból szalajtották. Van benne kis szappan, kis dezodor és kis körömlakk. De mivel hígították? Csillogni fog a szemem, ha eleget iszom belőle?” „Ez egészen más ízvilág mint a többi, nem is tudom, mitől. Kevés buborék - basszus, ezzel spórolnak a gyártók, vagy mi van? - ugyanakkor nem rossz, bármilyen kémiai kísérlet eredménye is legyen ez.” „Nagyon sok citromsav, egyébként felejthető.”
  

6. helyezett: Aldi Orange

Tulajdonképpen rossz szöveges értékelést nem kapott az aldis üdítő, mégsem voltak elragadtatva tőle a kollégák. Nem tudták beazonosítani, hogy mit isznak, és valószínűleg ha nem tudták volna, hogy narancs ízű italok vannak a poharakban, soha nem jöttek volna rá, hogy valójában ez egy narancs ízű szénsavas lötty. Állítólag sárgabarack és mandula íze is van.
 
IMG 6214
„Nem tudom eldönteni, milyen gyümölcs ízére hajaz. Talán egy kicsit a sárgabarackra - enyhe szappan utóízzel.” „Végre valami, ami nem olyan édes, és van valami fűszeresen mellékíze.” „Édesmandulaaroma, enyhén citromos, ugyanakkor nagyon cukros izé, biztos igazi kalóriabomba.”
 

5. helyezett: Mirinda

A Pepsi terméke a Mirinda már legalább elérte a mágikus 10 pontos határt, de persze ez nem változtat azon, hogy narancsíze egyáltalán nincs, ezzel szemben a színe talán a legpszichedelikusabb az egész mezőnyből.

IMG 6218
„Lágy, selymes, mandarinízzel.” „Hű, nagyon édes, alig szénsavas. Torokban citromsavas, de ez az ízéből hiányzik.” „Azt hittem a 753 durva (Tesco narancs. - a szerk.), de tévedtem. Ez még rosszabb, nagyon édes, túl sárga, pirosba hajló, alig citrom.” „Ennek konkrétan frissen facsart narancslé színe van, ezért is olyan nagy csalódás az íze, sajnos ez is borzasztóan édes. A színe miatt pontoztam kicsit fel.”

5. helyezett: az ukrán Fanta

5,5 ponttal vert rá a hazai Fanta ukrán testvérére, ami elég sok egy ilyen teszten. A metódus egyébként az volt, hogy a műanyag poharakat amelyekben a két különböző Fanta volt, egymás mellé tettük, hogy egymás után ízleljék őket meg a kóstolók, hátha rájönnek a turpisságra. Nos, az senkinek nem tűnt fel, hogy ez FANTA, az viszont igen, hogy gyógyszerszaga van, brutál neonnarancs színe, és jaffaíze. Kíváncsiak lennénk, az ukránok mit mondanának a magyar Fantára?!

Az ukrán (balra) és a magyar (jobbra) Fanta
Az ukrán (balra) és a magyar (jobbra) Fanta
„Jó édes. Eddig ez ízlett a legjobban, még ha enyhén gyógyszerízű is. (Talán épp azért.)” „Gyógyszerszagú, jaffaélmény. Összetapad a szám, és még buborék sincs benne.” „Brutálnarancsszín, jaffa íz, üdv a retroklubban - ettől még szar.” „Édes is, meg keserű is. Végül is, nem rossz.”

3. helyezett: Tesco narancs

Csak fél ponttal maradt le a második helyről a Tescós narancslé, bár úgy véljük a bronzéremmel is büszkén viríthatnak. Egy azonos értékelés sem érkezett a tescós cuccra, valaki szerint ez a Fanta, más azt mondta víz ízű, de akadt olyan is, aki elfogadható narancs üdítőnek nevezte. Nincs mese, ezt önnek kell eldöntenie!

IMG 6212
„Elfogadható, narancsízesítésű üdítő, enyhén kesernyés utóízzel.” „Szénsavmentes lópisi, nagyon édes, de legalább nem érzem ki belőle rémesen a mesterséges édesítőszert.” „Na ezt gyorsan felejtsük el, hogy fanta lenne.” „Ez a Fanta??” (Nyenyenyeeee, nem! a szerk.) „Talán ez a légvízízűbb, érdekes.”
 

2. helyezett: Lidl, Freeway orange

Az értékelések alapján ez a legjobb fantautánzat, és alig több, mint feleannyiba kerül, mint az eredeti. Végre egy eléggé szénsavas ital. Akár még azt is rá lehet fogni, hogy narancsíze van. 

IMG 6216
„Ennek igazán narancsíze van. Kár, hogy kissé kesernyés az utóíze.” „Értékelhető mennyiségű szénsav, édes, nagyon gejl.” „Teljesen semmilyen, még az aroma sem ad hozzá semmit, ami elég elkeserítő, de legalább került bele buborék.” „Műanyagfanta.”


1. helyezett: Fanta

Egy hasonmás sem tudta legyőzni, jó, rendben van, elismerjük: narancsíze van, szénsavas, és még jó is. Legalábbis messze a legjobb a szénsavas, édes, narancsízű folyadékok között.

Az ukrán (balra) és a magyar (jobbra) Fanta
Az ukrán (balra) és a magyar (jobbra) Fanta
„Ez tetszik, kár, hogy egy kicsit ez is kesernyés.” „Nem vagyok rajongója a műfajnak, de szerintem ez a Fanta. A sok rossz között ebben legalább van rendes mennyiségű szénsav.” „Édesebb, olyan a színe, mint B-vitamin bevétele után a pisinek, az íze annál egy fokkal jobb.” „Nincs túl sok íze, de az jó. Hasonlít a Fantához.” „Fantaíze van.”
 
 
Megnevezés Ár (forint) Fajlagos ár (l) Pont (max. 25) Itt vettük
Hazai Fanta 385 193 17,5 Tesco
Lidl, Freeway orange 219 109,5 14,5 Lidl
Tesco orange 249 125 14 Tesco
Ukrán Fanta Nincs adat Nincs adat 12 Ukrajna
Mirinda 269 135 10 Auchan
Aldi, Orange 159 106 9,5 Aldi
Spar, fresh orange
199 99,5 8,5 Spar
Márka narancs 169 84,5 7,5 Auchan
Schweppes narancs 246 246 4,5 Tesco
Queen 269 108 4 Penny Market
Hilltop Irsai Olivér
Hilltop Irsai Olivér

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyik legszélesebb borválasztékával várhatjuk Önöket! Áruházaink polcain az ismert magyar pincészetek népszerű borai mellett számos borkülönlegességgel is találkozhat. Célunk, hogy borkínálatunk minden eleme valóban a legjobb ár-érték arányt tükrözze

h i r d e t é s
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek