A karácsonyra irányított ezo-torpedók közé már betöltötték Müller Péter legújabb bestsellerét is, amelyik aha-élményt idézhet elő még az önigazolást kereső háziasszonyoknál is.
A karácsony előtti elmélyülést évről-évre az úgynevezett guruk könyvei szokták segíteni. Ebben az időszakban a tanítók, urbán-mesterek tömegesen adják ki az elmélkedéseiket, ennek határásra indítottuk el az Év Tanítói sorozatunkat, amelyben bemutatjuk, mely személyiség mit tett hozzá idén a kollektív boldogságunkhoz.
Túltöltöt optimizmus és remény télire
Müller Péter a könyvcímekben minden év telén a megfelelő hívószóval operál (Titkos tanítások, Boldogság, Örömkönyv, Varázskő) ezúttal a Gondviselést dobta be megnyugtatóan harmonikus borítóval. A nagyobb könyvesboltok sikerállványára egyre erőteljesebben felkapaszkodó kötet túltöltött optimizmust és reményt kínál, csakúgy, mint a mester korábban publikált művei. Müller Péter tanításait nem nehéz összefoglalni, mert megegyezik azzal, amit a modern mesterek nyomnak, akik a múlt bölcseinek szavait lefordítva és aktualizálva osztanak meg az arra éhesekkel.
A bensőségességről a személyes hangvétel gondoskodik, ugyanis a népszerű boldogság-szerző tegezve szólítja meg az olvasót. Müller Péter filozófiája szerint a helyes életmódot szoros összefüggésbe kell helyezni a belső világunk karbantartásával, amihez a harmónián keresztül vezet az út. Az ősi hagyományokkal szorosan együttműködve, egy dolgot mindig a lelkünkre köt: az emberi lélek szabad. Ez szép, de akkor hol hibázunk? Miért taszítjuk magunkat újabb és újabb szenvedésbe? Hol a megoldás? A választ szintén megtalálhatjuk a mester műveiben: “A külső pörgés mindig az önmagunktól való menekülés biztos jele.” – hangzik Müller Péter megfigyelése a Titkos tanítások c. könyvében.
“Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)
Hajlamosak vagyunk a jó helyett a sötét oldalt választani
Szerencsére egy jó Müller Pétert nem csak biolányok, tofutündérek, önjelölt divatváteszek, és a vécére is bicajjal tekerő ökocézárok forgatnak, olvasói bázisa tulajdonképpen annyira széles, hogy fel sem lehet térképezni. Szinte mindenki ismeri és elismeri. A szerző a szabadságot tágan értelmezi, mint ahogyan valójában az is, ezért hosszú köröket fut a harmonikus origó körül, majd határorozottan ránk bök, és a kezünkbe adja a kormányrudat.
A sorsdöntő pont a felismerés: mi választunk. Se Isten, se szülő, sem a körülmények vagy a társadalom törvényei nem vehetik el tőlünk azt az eredendő teremtői jogot, hogy válasszunk, hogy döntsünk az utunkról. Az, hogy mi a jó választás, még a mester szerint is nehéz eldönteni. Álláspontja és megfigyelése alapján, az a jó megoldás, ha a többféle lehetőségből inkább a pozitívnak vélt dolgot választjuk, mint a rosszat. Ugyanis hajlamosak vagyunk a ’sötét oldalt” választani, és aggódni, szorongani, pörgetni az agyunkat.
“Kétféle beszélgetés van. Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő. Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá. Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, és amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki. A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
Kóklerek és Mesterek
A kortárs mesterezsdi az utóbbi öt-tíz évben szabadult el hazánkban, külföldről adaptálva az ott már megszokásba lényegült ezo-mozgalmat. Régebben, ha a magyar ember találkozott a mester szóval, először a boncmester, festőmester, meg az asztalosmester jutott eszébe - manapság átértékelődni látszik ez a felfogás, ami annak tudható be, hogy minden területen tágul a szókincsünk. Ez rendben is van, mert a tisztánlátáshoz egyetemes látószögre és kifejezésmódra van szükségünk.
Az utóbbi időkben elszabadultak az önjelölt mesterek és szüntelenül ontják a jobb-rosszabb könyveket, előadásokat és mesterkurzusokat. Vannak köztük hiteles, figyelemreméltó és érdemes tanítók, akárcsak a semmiből előkerült kóklerek is, szép számmal. Az, hogy ki a hiteles, azt a szabadságunk alapján mi döntjük el. Belső szabadságunk csak rajtunk múlik, szerzői vagyunk az életünknek, ésnagymértékben felelősek vagyunk azért, mennyire gyarapítjuk a kalandos utazás során a lelkünk értékeit. Ahogy a mester mondja: Az égre hiába nézünk, mert az Isten országa nem ott, hanem bennünk van, ha megvalósítjuk.
„Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.”
Túl sokat akarunk egyszerre
Müller Péter számtalan könyvet írt már a világ látható és láthatatlan jelenségeiről, az élet és a lélek misztériumáról. Amit és ahogyan mond, balzsam a szívnek. Nem agitál harsogva, csupán alternatívát kínál. Nem tartja magát jövendőmondónak. Az igazi jós nem azt mondja meg, hogy mi lesz velünk, hanem azt, mit tegyünk, hogy jó legyen az, ami majd lesz. Müller szerint a mai ember azért ilyen szerencsétlen és szenvedő, mert túl sok mindent akar egyszerre, ráadásul görcsösen ragaszkodik terveihez. Kialakul a belső feszültség, amit az elvárások, és a külvilág nyomása nehezít. Ez azért van, mert elvesztettük belső hitünket és bölcsességünket. Persze ami igazán fontos, az a csinos szavak közt rejlik.
„Sötét az, ami tudattalan.
Sötét az, ami gonosz.
A kettő elválaszthatatlan.
Emberre is mondjuk: sötétség van benne. Az ilyen lehet ostoba is, gonosz is. Nem tudja, mit tesz, s amit az ember nem tudva tesz, jó nem lehet. Mert sötét. Ha tudná, nem tenné. Ha fény lenne benne, nem tenné.”
Ami aktuális művét, a Gondviselést illeti, a szerző ebben is a korábbi műveiben megjelent gondolatokat folytatja, de most a személyes szálat így szötte bele: „Kihasználom azt a helyzetet, hogy hetvenhárom éves lettem, és vissza tudok nézni. Történetem vége felé kezdem már érteni a sorsom rejtett összefüggéseit. A megvalósult jövőmben élek. Csakis azokról a gondolatokról írok, amelyeket megéltem. Számadás ez a könyv az életemről. S mint minden emberé: tele van csodákkal. Ezekről beszélgetünk. A várakozás művészetéről, a jövőnk sejtelméről, a sorsteremtés mágiájáról, a gondviselésről és a szellemvilág segítségéről. Arról, hogy van egy dalunk, a mi dalunk, s meg kell hallani, ha szól. Mivel a legfontosabb kérdésekről írok, igyekeztem élvezetesen beszélni. Néhány magasröptű gondolat kivételével nem is volt nehéz, mert szeretek mesélni.”
Müller Péter halálközeli élménye
1955-ben rendezőasszisztensként a Madách Színházban kezdte a pályáját. Eredeti szakmáját tekintve dramaturg, művek sokaságát állította színpadra, a Madách Színházban 1965-től végzi ezt a munkát. Házas, feleségével 1956-ban ismerték meg egymást, azóta is boldog családi életet élnek. Két gyermeke van, Müller Juli színésznő és nevelt fia Müller Péter Sziámi. A hazai ezoterikus irodalom kimagasló alakja, akit egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé. Írói tehetsége és a tudás átadásának vágya eredményeképpen elindította Mesterkurzusát, melyen az önmagát kereső embernek segít a mindennapi életben magára találnia. Véleménye, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja nem az írás, hanem a beszéd.
Joshi Barat: Süsü farkától a tanitó bulvárig
Az egykori indiai színész hányattatott sorsa, regényes gyerekkora, és magyarországi karrierjének krónikája most egy életrajzi könyvben olvasható. A mű nem annyira demagóg, mint vártuk, még ha szantálfüst nem is lengi körül.
