A Csirkemongúz pasija állítólag nyugodt ember. Nyugodt, derék ember, van vagy 120 kiló. Ezt onnan tudom, hogy találkozni voltam vele kénytelen, hajnaltájt. Ilyen jelenetre azért ritkán van felkészülve egy válófélben levő negyvenes nő, épp ezért neglizsében fogadta a hívatlan látogatót. Tulajdonképpen ki sem akartam menni, inkább a telefon után kaptam, gondoltam hívom a rendőrséget, amikor valaki három percig folyamatosan nyomta a kapucsengőt, hogy a környék összes kutyája visított már. De aztán eszembe jutott, hogy hátha valamelyik becsípett barátnőm botorkált vissza, végülis alig múlt hajnali egy. Ezért mentem ki.
- Csókolom, sajnálom, hogy zavarom, de feltétlenül beszélnünk kellene – hallottam egy viszonylag kellemes baritont a kapuból, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy se nem a Rita, de még csak nem is Timike ácsorog ott.
- A férjéről… - tette hozzá.
Ettől a szótól elfehéredtem, gyászba borult az arcom, ez biztos a rendőrség, most mondják meg, csak így, de nem is így, majd bejönnek a konyhába, és úgy vigasztalnak, legyen erős asszonyom, a kiérkező mentősök 30 percig küzdöttek a kedves férje életéért, de sajnos már nem lehetetett segíteni rajta, ma éjszaka meghalt...
De a pasi egy árva szót nem tudott szólni, amikor ott álltunk szemtől szemben egymással. Kicsit bizonytalan voltam, és nem láttam egy rendőr autót se. Nem nyitottam ki a kaput.
- Krmm, krmm – reszelte meg a torkát, de ennél tovább nem jutott.
- Tehát, a férjem… - próbáltam segíteni.
- Hát igen, a maga férje. Rémesen sajnálom, pontosan tudom, mit él át most, higgye el! Csak segíteni akarok.
Ekkor már hányingerem is volt, és olyan heves szívdobogást kaptam, hogy le kellett ülnöm a kerítés szélére.
- Meghalt az András? Mondja már ki az isten szerelmére!
- Hogy kicsoda halt meg? – nézett vissza rám.
- A férjem…
- Jaj, nem akartam megijeszteni, de hogy halt az meg. Valami más történt. Elmesélném, ha beenged.
Én vagyok, a hogy is mondjam csak, hát az Anikó barátja.
Egyik révületből a másikba estem, megkönnyebbültem, ugyanakkor én bámultam rá bambán.
- Ki az az Anikó?
- Az ön férjének a barátnője.
- Ja, vagy úgy. Az Ancsika csirkemongúz…
- Hogy mondta?
- Sehogy – legyintettem, és összehúztam magamon a kabátot. – Rövidre fogná? Nincs kedvem a részletekhez.
- Pedig kell, hogy legyen, mert a maga férjét épp most hallgatják ki a rendőrségen. Nem ártana neki valami alibiféle se. Valaki éjjel betört az üzletbe, nem vitt el semmit, de Anikó furcsa dolgokat mondott. Hát erre a kis furcsaságra azért roppant kíváncsi lennék. Ezért vagyok itt.
Amikor beengedtem a fickót, akkor láttam csak, hogy egy akkora terepjáró áll egy kicsit odébb, mint a garázsunk. Nem ígért sok jót a helyzet, de valamiért mégsem féltem.
A Csirkemongúz pasiját egyébként Rolandnak hívják. Mint említettem, szép nagy darab ember, széltében és hosszában is. A tekintete nyílt, a homloka magas, akár még szimpatikusnak is mondhattam volna, de hát Al Pacino is viszonylag jól mutatott abban a jelenetben, amikor az emberei épp vérfürdőt rendeztek a Keresztapában.
Roland összefüggően mesélte el az utóbbi hetek történéseit. Hogy azt mondja, ő már gyanakodott, mert Ancsika úgy megváltozott hirtelen. De mindig bízott, tulképpen, tette hozzá, most is bízik, szerinte nem lehetetett ez olyan nagy szerelem, csak egy kis félrelépés.
- Tessék engem megnyugtatni, hogy az volt! – mondta kicsit később könnybe lábadt szemmel. És az óriás egy pillanat alatt változott parányi törpévé a konyhámban.
Ami igaz, az igaz, nem gondoltam volna, hogy ezen a hajnalon én vigasztalom majd a férjem szeretőjének barátját… Főztem neki egy teát, ő valami erősebbet kért, raktam bele még egy filtert, ilyenkor nem szabad inni, mondtam.
- És hogy került András a rendőrségre? – próbáltam a lényegre térni.
- Csak úgy, hogy amikor felhívott a rendőrség, hogy betörtek a boltomba, Ancsika épp akkor állított haza. Már csak megkérdeztem tőle, vajon merre járt az éjszaka közepén. Erre flegmán azt mondta, vegyem tudomásul, hogy a mi dolgunknak vége, neki igazi, komoly kapcsolata van, szerelem, persze azt én nem tudhatom, hogy micsoda, soha nem is tudtam, de majd most, mert a férfi már a családját is elhagyta érte…
- A büdös kis kurvája! – szakadt ki belőlem.
Roland rám nézett, egy pillanatra elhallgatott, majd folytatatta.
- Szóval, hogy elhagyta a családját, de ő se marad sokáig, csak összepakolja a ruháit, a többiért majd visszajön. Na, ekkor mondtam neki, hogy ebből elég. Mindjárt itt a rendőrség, hogy elvigyen az üzlethez, nem alkalmas az idő, hogy ezt megbeszéljük. Ő meg erősködött, hogy megy, akkor is megy, erre én megfogtam a csuklóját. Visítani kezdett, befogtam a száját. Soha, soha eddig nem tettem ilyet. Aztán elengedtem, ő meg a telefonja után nyúlt, felhívta a szeretőjét. Hogy azonnal jöjjön érte, mert én ölni készülök. Hát, amire a házunkig ért a maga férje, már tényleg ott tartottam. Berobbant az a barom, feltépte az ajtót, és üvöltözött, hogy most azonnal engedjem el az Ancsikát, hogy tisztességes ember ilyet nem tesz. Tisztességes?, emeltem fel a hangomat. És sajnos akkor már elborult az agyam. Megütöttem.
- Az Andrást?
- Igen. Erre ő vissza. Szóval összeverekedtünk.
- Ne folytassa, kitalálom. Erre ért oda a rendőrség.
- Így. És azt találtam nekik mondani, hogy minden bizonnyal ez az ember tört be hozzám…
- Gondolja?
- Nem gondolom. De kapóra jött.
- Remek, tehát a férjem a rendőrségen, maga itt ül a konyhámban. Most mondja meg, mit vár tőlem? Mit tehetnék én?
- Esetleg tessék velem bejönni, és elmondani, hogy abban az időben magával volt a férje.
- Vágjon közbe, ha valótlant állítanék. Maga hazudott valamit a férjemről, megvádolta, most lelkiismeretfurdalása van, és még én húzzam ki a szarból? Mindkettejüket? Hát mit képzel maga tulajdonképpen? Azt hiszi, én nem szenvedtem végig ezeket a heteket, amióta csak tudom ezt az egészet?
Ekkor viszont Roland zokogásban tört ki, hogy ő nem akart rosszat, se a férjemnek, se nekem, ő csak megőrül az Ancsikáért, öngyilkos is lesz, miegymás, ha nem segítek…
Felhívtam anyámat. Hát, ő se volt túl boldog, amikor dióhéjban összefoglaltam, hogy miért kell azonnal taxiba szállnia, és amíg én a rendőrségre megyek, vigyázni a gyerekekre.
Hát fiam, ezt nem lesz könnyű rendbe tenni! – mondta, amikor felöltözve elindultam otthonról.
Jól berántottam Roland terepjárójának ajtaját, és becsatoltam magam.
Folytatjuk...
« előző rész || következő rész »
• A megcsalás módjai – a rendelő padlója
• A megcsalás módjai – a régi barát
• A megcsalás módjai – az egyalkalmas
