
Az új törvény tervezete szerint a készpénzes fizetést kevés kivétellel mindenhol biztosítani kell majd.
Hamarosan akár 25 százalékkal is emelkedhet a legtöbb kávé ára.
Íme az árrésstop-lista.
A világ egyik legelzártabb országa Észak-Korea. Akiknek sikerült elmenekülniük, megdöbbentő beszámolóikkal mutatják be, miként élnek ott az emberek.
Papírokkal trükköztek, hamisítottak, igyekeztek elkerülni a hatósággal való érintkezést. A Nébih figyelmeztet, hol ne vásároljunk.
Egyre jobb üzletnek számít a bankártyaelfogadás.
Így több ezer gyermek múltjára derült és derülhet még fény.
A nyolcvanas években ilyen üzletekben intéztük a napi és a nagyobb bevásárlásokat is: egész másként festettek, mint mai utódaik.
A nagy üzletekben kisebb az esélye annak, hogy meglepetés érjen a vásárolt áruval kapcsolatosan.
A PET-palackokat új módon kell kezelnünk – de miért nincs visszaváltható belőlük szinte sehol, ha egyszer ez a kötelező?
Profi tippek, tények és tévhitek a gyémánt- és a színesdrágakő-kereskedelemről Pongrácz-Devcsics Renátától.
Több mint száz éve derítették ki, hogyan is nézhetett ki egykor Hunyadi János.
Akad olyan húsfajta, amelynél egy év alatt 47 százalékos volt az áremelkedés mértéke.