Teljesen rendben van, ha utálod a karácsonyt

Sok mindennel kapcsolatban érezheted azt, hogy szeretni kellene. Pedig valójában semmivel kapcsolatban nem kell kötelezően szeretetet érezni. Ilyen a karácsony is. Ez a cikk azoknak szól, akik azt hiszik, ők az egyetlenek, vagy a kevesek közül valók, akik nem szeretik a karácsonyt, és ezért azt hiszik, hogy valami baj van velük. Pedig nincs.

Tavaly egy kedves, lelkes fiatal lánytól hallottam a következőket: Elszomorít, hogy annyi barátom van, aki utálja a karácsonyt! El szeretném magyarázni nekik, hogy a karácsony miért szuper dolog! Hm-hm, gondoltam magamban, talán ez ennél valamivel bonyolultabb.

Nagy a hype a karácsony körül, és egyre több helyről öntik az ember fejébe, hogy milyen szép és jó, és hogy a szeretet ünnepe. Olyan szerencsénk van, hogy már november elején karácsonyfákat és szaloncukrokat láthatunk sokfelé, és december tizedikén már idén századszorra hallhatjuk a Last Christmast valamilyen liftben vagy tejfölt válogatva. Elvárás, hogy az ember meghatódjon, ünnepeljen, átélje a magasztosságot, és úgy általában szeresse a karácsonyt.

Tele a hócipőd a karácsonnyal?
Tele a hócipőd a karácsonnyal?

Pedig valószínű, hogy az elképzeltnél sokkal többen nem tudnak osztozni ebben a nagy, civilizációs boldogságban. Vannak, főleg fiatalok, vagy egyszerűen csak lázadó típusok, akik nyíltan kimondják: utálom a karácsonyt. Nagy képmutatás az egész, arról szól, hogy vásárlásra bírjanak! Mosolyogjunk negédesen a rokonokra, akiket egyébként utálunk. Csináljunk úgy, mintha nagy szeretet lenne, miközben kiráz a hideg egymástól. Aztán vannak azok, akik nem vállalhatják ezt az érzést, akár maguk előtt sem. Egyszerűen nagy stresszként élik meg a karácsonyi ünnepeket, és a vágy helyén, hogy idén talán jó lesz – mint mindenki másnak –, csak a csalódás és fájdalom marad. Annak is fájdalmas és szomorú lehet a karácsony, a nagy családi ünnep, aki alapvetően szereti, de elvesztett valakit, vagy külföldön van, nem tud hazajönni, ezért magányosnak érzi magát.

Nekik, és azoknak, akik valami más miatt nem bírják ezt az ünnepet, talán azt a legfontosabb látniuk, hogy nincsenek ezzel egyedül. Az egész karácsony körüli hajcihőre még rátesz egy lapáttal, hogy boldognak kell lenni tőle. Az ember azt hiszi, hogy vele van a baj, ő furcsa, vagy alapvetően boldogtalan lelki alkatú azért, mert rossz érzései vannak, mikor más, „boldog” emberek örömöt éreznek. Ez egyáltalán nem így van! Csomó okod lehet rá, hogy ne szeresd a karácsonyt, és ne tetézd a bajaidat azzal, hogy szidod magad.

A karácsony stresszes

Minden ünnep közül talán a karácsony az, ahol leginkább valamilyen ideális képnek szeretne megfelelni a család, és felfokozódnak az indulatok, amikor úgy néz ki, hogy a csodás család megvalósítása mégsem sikerül. Ezért már magától az igyekezettől is, hogy minden meglegyen, sok a feszültség, és ebben a felfokozott állapotban a meg nem beszélt, fel nem dolgozott konfliktusok is kirobbanhatnak. Így aztán vannak olyan családok, nem is kevés, ahol a karácsony a veszekedésről szól. Ha a te családod is ilyen, nem csoda, ha nem szereted.

Hamis szeretet

Más családokban jobban őrzik a homlokzatot, mint az előbb említetteknél. Előfordulhat, hogy a családban mindenki szépen teszi a dolgát, mosolyog, amikor mosolyogni kell, udvariasan beszélget, amikor ott tart a napirend, és szép ruhájában kedvesen köszönetet mond az ajándékozó rokonságnak. Csak éppen te úgy érzed, hogy az egész üres, nem valódi érzésekkel van együtt a rokonság, hanem csak az idillnek megfelelni vágyás parancsa hajtja őket. Jogos, hogy ehhez nincs kedved – de ezzel sem vagy különc, sokan vannak így.

Veszteség

Egy szerelem vagy egy szeretett személy elvesztése miatti fájdalom fokozódhat a karácsony kapcsán. Amennyire tudsz, próbálj a jelenben maradni, azokra figyelni, akik körülötted vannak, meglátni, észrevenni egy-két dolgot, ami szép, ami jelen van, aminek akár örülni is lehetne.

Ne a veszteségekre koncentrálj, mindig lehet valaminek örülni
Ne a veszteségekre koncentrálj, mindig lehet valaminek örülni

Magány

A karácsony családi ünnep, nem könnyű annak, aki éppen magányos. Sokkal többen vannak egyedül december 24-én, mint azt hinnéd. Egy hatalmas klubba szerveződhetnének az egyedül karácsonyozók. Az ember ilyenkor hajlamos a múlton rágódni, vagy a jövő reménytelenségét ízlelgetni magában.

Akármilyen okod is van rá, hogy ne örvendezz a karácsonynak, ne tedd magad számára nehezebbé azzal, hogy elvárásokat támasztasz magad felé. Akkor lehetsz a legjobb magadhoz, ha szembenézel azzal, hogy milyen érzéseket vált ki belőled a karácsony, és elfogadod azokat. Ezek után azt is megvizsgálod, hogy számodra milyen lenne a legkevésbé fájdalmas eltöltése az ünnepnek. Ajándékozd meg magad azzal, hogy nem törődsz vele, ki mit mond, és ki mit vár el, hanem azt csinálod, ami számodra is a legjobb.

Maradj a jelenben, ne engedj a múlton rágódás vagy a jövő miatti aggódás csábításának. Gondold ki, hogy lenne a legjobb töltened a karácsonyt: egyedül, társaságban vagy családdal, és tedd azt.

Mustra