Figyelem! Veszélyes temperákat, tolltartókat, ceruzákat hívnak vissza!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium veszélyes tolltartókat, temperakészleteket és egy színes ceruza szettet vont ki a forgalomból.

A családok jellemzően augusztus második felében szerzik be a diákok által egész évben használt tanszereket. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ennek kapcsán rendelt el egy országos fogyasztóvédelmi vizsgálatot. Az eredményéből megállapítható, hogy az ellenőrzött színes ceruzák, zsírkréták, temperák, vízfestékek és a tolltartók döntő többsége biztonságos.

Találtak azonban néhány olyan terméket is, amelyek veszélyt jelenthetnek gyermeked egészségére. A hajtás után mutatjuk a listát.

Hat tanszer bizonyult veszélyesnek

A fejlesztési minisztérium akkreditált laboratóriuma 59 termék ellenőrzését végezte el. Ezekből mindössze hat nem felelt meg a követelményeknek. A szakemberek egyetlen vízfesték vagy zsírkréta esetében sem találtak kifogásolnivalót. A tolltartóknál viszont igen: a vizsgált kilenc termék közül három az egészségre káros tiltott lágyítószert tartalmazott. A temperakészletekkel szintén akadtak gondok, tízből kettőben a zöld és kék festékek réztartalma magasabb volt a megengedettnél. A húsz színes ceruzakészlet közül pedig egy terméknél a zöld mintaelemének ólomtartalma haladta meg a biztonsági határértéket.

„Kiemelt szempont a magyar családok, gyermekek védelme, ez indokolta a szeptemberi iskolakezdés előtt a tanszerek átfogó vizsgálatát. Az iskolaszerek ilyen széleskörű hatósági ellenőrzésére korábban nem volt példa. A minisztérium a kedvező eredményeket követően is folyamatosan figyelemmel kíséri e termékkör biztonságosságát az elért magas szint további biztosítása, és a fogyasztóvédelmi szempontból különösen kiszolgáltatott célcsoport, a gyerekek védelme érdekében”

– mondta el Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Ezekről a termékekről van szó

A fogyasztóvédelmi hatóság intézkedett arról, hogy a szóban forgó tanszerek lekerüljenek az üzletek polcairól, és azokat a vevőktől is visszahívják. Közlésük alapján az alábbi termékekkel kell vigyáznod:

  • Jumno teman belajar 12 Colour Pencils színes ceruzakészlet
  • Nerchau temperafesték 6×19 ml
  • Faber-Castell temperakészlet 12×12 ml
  • Disney PIXAR Cars tolltartó A/W 16
  • lollipop Foxy varrott tolltartó
  • Disney „A” 6S25*15 349021 tolltartó
faber-castell-tempera-szett-12x12ml-tile
Oszd meg másokkal is!
Mustra