Így tervezzen használható konyhát

Olvasási idő kb. 4 perc

Még a legszebb konyhát is könnyű megutálni, ha nem jól használható. És, a lakberendezők tapasztalata szerint még a legmenőbb konyhaszalonok is hajlamosak feláldozni a használhatóságot a dizájn oltárán.

shutterstock 68018911

Ahhoz, hogy mitől lesz egy szép konyha olyan, amiben jó főzni is, a varázslatos "technológiai sorrendet" kell figyelembe venni. Ez azt jelenti, úgy rendezzük el a berendezéseket, pultszakaszokat, hogy a lehető legkevesebbet kelljen feleslegesen szaladgálni, és a lehető legjobban kézre essen minden.

A konyhák alakja sokféle lehet (egysoros, párhuzamos, L alakú, U alakú, G alakú, szigetes), de a folyamatok általános sorrendje mindenhol ugyanaz.

Az alábbi bénácska, ingyenes és ékezeteket csak szórványosan kezelő tervezővel készített rajzon látszik, mi az ideális sorrend:

konyhalayout

1. Hűtő, Pakolás:

A konyha bejáratához közel, a hűtő mellett legyen egy pultszakasz, ahová bevásárlás után a pakkolat lehetjük, és ahonnan kényelmesen, szaladgálás nélkül tudunk berakodni a hűtőbe. Ugyanide főzés, kaja előtt a hűtőből ki tudjuk rakosgatni a szükséges dolgokat.

2. Mosogató, előkészítés, mosogatógép

A pakolós pultszakasz után jön a mosogató, azt követően egy újabb, ideális esetben nagyobb, minimum 120 centis pultszakasz, amit az előkészítésre használunk. Ide tesszük a megmosott dolgokat, itt daraboljuk mindazt, ami majd a lábosba kerül. A pult alá épített mosogatógépnek is jó helye van, ezen a szakaszon, az előkészítés és a főzés során  keletkezik a legtöbb koszos edény, mármint azt leszámítva, amiből és amivel eszünk.

3. Tűzhely, és tálalás

A harmadik egység a tűzhely, az előkészítésre használt pultról egyet arrébblépve már pakolhatjuk is a lábosba a főznivalót. Ha elkészültünk az étellel, jól jön egy utolsó pultszakasz, a tálalásé, ide tehetjük azt, ami már elkészült.

Ha képzeletben megfőzünk egy ételt, könnyű belátni, hogy ezzel a sorrenddel fogunk a legkevesebbet szaladgálni a konyhában. Ha ugyanezt átgondoljuk más elrendezéssel (pl. mosogató-mosogatógép-pult-hűtő-pult-sütő), akkor látni fogjuk, hogy adott munkához többet kéne mászkálni a konyhában.

Eltérő alakú konyhák

Ugyanezt a logikát könnyű átültetni L, U vagy G alakú konyhára. Ha párhuzamos, vagy szigetes konyhában gondolkodik, néhány plusz szempontot érdemes figyelembe venni. A legkisebb plusz helyigénye az L alakú konyhának van. Az U alak és a párhuzamos elrendezésnél figyelni kell arra, hogy a szemben lévő oldalak között elegendő hely maradjon. A legnagyobb helyet a G alak igényli, ilyet csak óriási térben érdemes tervezni. A szigetes elrendezésnél fontos szempont, hogy úgy legyen megtervezve, hogy ne kelljen állandóan forgolódni benne.

Ez egy (eléggé nem szép) G alakú konyha, ennek már négy oldala van. Plusz a közepén egy érthetetlen sziget.
Ez egy (eléggé nem szép) G alakú konyha, ennek már négy oldala van. Plusz a közepén egy érthetetlen sziget.

Praktikus szempontok

  • Párhuzamos, U és G alakú konyhánál a két oldal közötti szabad szélesség legkisebb, még elviselhető és használható mérete a 120 centi, ideális viszont a legalább 150 centis távolság. Fontos, hogy a szekrények, fiókok teljesen kinyithatóak legyenek, és ebben az állapotukban is odaférjünk hozzájuk.
  • Olyan helységben, amelynek szélessége kisebb, mint 220-240 centi, egysoros vagy L alakú konyhát praktikus tervezni.
  • Amikor a berendezések nem egy oldalon vannak, érdemes a mosogatót és a tűzhelyet ugyanarra az oldalra csoportosítani, hogy a - lakberendező barátnőm példájával élve -  kifutott csöpögő tejeslábossal ne kelljen átvágtatni az egész konyhán.
  • A konyha ideális esetben legyen közel a lakás bejáratához, így egyrészt a bevásárlást sem kell végighurcolni az egész lakáson, másrészt a gyanús dolgoktól csöpögő szemeteszsákkal sem jó a kézi perzsával ékesített nappalin át kijutni a kukáig.
  • Az olyan elrendezésnél, ahol a bútor a sarkokban kanyarodik (L, U, G) a sarokba érdemes körkörösen kiforduló tárolómegoldást betervezni, így elkerülhető az, hogy a belső, nehezen elérhető rész legfeljebb csak lomtárként szolgáljon.
    shutterstock 96631417
  • Az alsó, főzőedények tárolására is szolgáló szekrényeknél is megfontolandó a nagyobb, teljes mélységben kihúzható rácsos "fiókok" beépítése, így sokkal könnyebb elérni a hátul lévő edényeket.
  • A szemetes elhelyezése is fontos szempont, ha a pult alá kerül, akkor a mosogató vagy az előkészítő pultszakasz alatti rész a leglogikusabb választás, itt keletkezik a legtöbb hulladék.
  • Ha nincsen külön kamra, a kamraszekrényt a hőt leadó készülékektől (hűtő, mosogatógép, tűzhely) minél távolabb helyezze el.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek