Túl szűk ruha, alulöltözés, és stílustanácsadás, mint ajándék: a legnagyobb karácsonyi divatbakik

Nagy hiba lenne épp karácsonykor megemlíteni az asszonynak, hogy adhatna magára többet is, márpedig egy stílustanácsadási ajándékutalvány ezt jelenti. Ahogy az is hiba, ha túlságosan kicsípjük magunkat, vagy épp az otthoni mackót véljük megfelelő alkalmi viseletnek. Andó Ildikó és Lakatos Márk stylistokkal, valamint Herczeg Zoltán divattervezővel gyűjtöttük össze a kerülendő ünnepi öltözködési bakikat.

Andó Ildikó: a stílustanácsadáson megsértődhet az asszony

tv2-31788-18023600

Andó Ildikó már 15 éve az öltözködéssel foglalkozik, éppen ezért saját magával nem szokott annyit bíbelődni, csak ha ki kell öltöznie. Helyette inkább az ünnepi hangulat megteremtésére fókuszál, mivel szerinte ez sokkal fontosabb, ráadásul saját maga helyett mások öltöztetésében leli örömét. Egy dologban azonban biztos, karácsonyra nem minden esetben tanácsos stílustanácsadást ajándékozni.

„Nekem mindig fontosabb mást öltöztetni. Ezért végzem a munkámat, sokkal izgalmasabb egy darabba jelmezt megcsinálni, vagy egy újságba a másik embert felöltöztetni, a barátoknak megmondani a véleményem, ha kérik, vagy személyi styling terén tanácsokat adni. Akkor ezer és egy ötletem lenne. Számomra nem ez számít a karácsonyban, inkább az enteriőrre szeretek nagyobb hangsúlyt fektetni, de a legfontosabb a szeretteimmel többet törődni” – mondta el a Díványnak Andó Ildikó. „A karácsony nem a külsőségekről szól, az ajándékot is sokkal nagyobb öröm megtalálni, amiről tudom, hogy személyre szól, mint valami személytelent választani” – tette hozzá.

„Az Elle magazin Átváltoztatjuk rovatába sokszor írnak be, hogy szeretik, amit csinálunk, és gyakran kérdezik, hol lehet minket elérni tanácsadás miatt. Volt olyan, hogy karácsonykor kiszúrtunk valakit véletlenszerűen, és azt mondtuk: oké, nem nagyon szoktunk ilyet csinálni pénzért, mert nincs rá időnk, de most nagyon szívesen segítünk, és ez a karácsonyi ajándékunk” – mesélte a magazinban szerkesztőként tevékenykedő Andó, aki szerint az öltözködési tippek mellett terápiához is hasonlítható egy ilyen átalakítás.

„A legtöbb embernél az önbizalom hiányáról, a párkapcsolati problémákról, a szeretet vagy a törődés hiányáról van szó, ha a személyi styling felé fordul. Jó dolog volt, hogy egy kicsit kényeztettük, és vele foglalkozhattunk” – mesélte a jótékonykodás kapcsán. Andó ellentétes példát is hozott fel az öltözködési tippek karácsonyi ajándékozására.

„Egyszer felhívott egy férfi karácsony előtt, hogy a feleségének szeretne személyi stylingot adni ajándékba. Egyfelől furcsa volt, hogy vajon jól meggondolta-e, mert ezen az ajándékon könnyen megsértődhet a felesége. A férfi azt kérte, hogy karácsonyi utalványt csináljak, de próbáltam lebeszélni, mivel nem pont karácsonykor kéne tudatni vele, hogy azt gondolja, szegény nő, nem néz ki jól, és ráférne egy ilyen átalakítás. Nekem elég fura volt, hogy pont karácsonyra akarta ezt ajándékozni” – osztotta meg véleményét.

Herczeg Zoltán: otthonra nem kell nyakkendő és zakó

teszta01
Bakró-Nagy Ferenc

Herczeg Zoltán szerint a karácsonyt, és úgy általában az ünnepi alkalmakat tisztelni kell, és ezt az öltözködésünkkel is kimutathatjuk. „Márai Sándor szerint az ünnepekre szépen fel kell öltözködni, hogy látható és érezhető legyen a különbség a hétköznapok és ünnepnapok között. Ezt egy olyan ember mondta, aki amúgy nagy ívben tett az ruházkodásra. Tehát igazából magát az ünnepet és annak pátoszát hangsúlyozta ezzel. Magam is hasonlóan vélekedem erről, fontos, hogy - ezzel is- megtiszteljük a szent napot, magunkat és a környezetünket, mert ettől vagyunk emberek, szerethetőek, e napon mások”- nyilatkozta a Díványnak.

A divattervező szerint teljesen természetes, hogy nem ugyanabban a ruhában díszít és vacsorázik. „Elég hülyén adná ki magát, ha az ember öltönyben díszítene karácsonyfát, nálunk ez amúgy is délutáni manőver "játszós ruhában", míg a vacsorához tisztességesen fel szokott öltözni a család olyan 20 óra tájban” – vázolta fel az ütemtervet. Herczeg, aki már pontosan tudja, miben jelenik meg szentestén. „Élre vasalt szövetnadrág elegáns inggel, nyakkendő és zakó nélkül, mert azért mégis csak otthon vagyunk.”

Herczeg szerint a legnagyobb hiba, amit az ember ruhaválasztás szempontjából elkövethet az alulöltözés vagy (ritkábban) a túlöltözés, fontos, hogy az ember érezze a kellő harmóniát. „A férfiaknál nyilvánvalóan az ing adja meg a kellő eleganciát, a nyakkendő lehet, hogy túl merev és kényelmetlen otthonra. Nőknél ez változatosabb lehet, ruhától a kosztümig bármi, ami ünnepi, de a harisnya valószínűleg elengedhetetlen” – írta le az ünnepi viseletet.

Arra a kérdésre, hogy vállal-e esetleg munkát vagy valamilyen karitatív tevékenységet karácsonykor, Herczeg Zoltán határozott nemmel felelt. „Karácsonykor szigorúan csak a család, ha van szerelmem, az övé is, ezen túl se meló, se szórakozás. Ez egy szent ünnep, ide se munka, se más egyéb nem való. A jótékonykodást idén decemberben már kb. négy alkalommal letudtam, de ha lesz még felkérés, valószínűleg nem fogom visszautasítani, de mindenképpen december 23-ig bezárólag.”

Lakatos Márk: a legnagyobb hiba a szűk ruha

06-lakatosmark-IMG 0999
Szécsi István

„Jó az, ha az ember ünnepeinek megadja a hangulatát az öltözékével. Hiszen ha valakin egy különleges ruha van, akkor teljesen másképp viselkedik, és teljesen másképp tartja magát. Szerintem ez nagyon fontos” – mondta el Lakatos Márk a Díványnak, arra a kérdésre, hogy szerinte mennyire fontos kiöltözni karácsonykor. A stylist véleménye egyezik Herczeg Zoltánésval, és hozzátette, az teljesen természetes, hogy a halászlevet az ember nem szmokingban főzi, de igenis jó az, ha vannak olyan események az ember életében, amiket ünnepélyessé tehet.

„Nálunk mindig több napig tartó, nagy családi események vannak, közben baráti dolgok, előfordul, hogy szenteste is több helyre megyünk. Szeretek teríteni, főzni, díszíteni is, és az öltözködésben is szeretem megvalósítani az ünnepi hangulatot” - mondta Lakatos Márk, aki szerint, ha az ember olyan ajándékot kap, azt akár beleépítheti a másnapi outfitjébe.

A legnagyobb hiba szerinte, ha valaki szűk ruhát vesz fel, sokat eszik, és utána nem tud benne mozogni. Új könyvében, a Stílusterápiában azoknak a nőknek próbál ötletet adni, akik inkább meghalnának, sem mint szoknyában lépjenek a nyilvánosság elé. „Az olyan hölgyek, akik egyáltalán nem szeretnek szoknyát felvenni, átvariálhatják a kis feketét például szmokinggá, mint kötelező darabbá” – mondta Lakatos, aki szerint mindenkinek a saját személyiségéhez kellene öltöznie az ünnepi alkalmakkor is.

A stylist az utóbbi években külföldön töltötte a karácsonyokat, ami azzal járt együtt, hogy új irányból közelítse meg az öltözködés kérdését. „Nagyon izgalmas dolog, mert ott teljesen másképp öltözik fel. Tavaly Argentínában voltam, tavaly előtt Balin. Ott egészen más kihívások vannak a karácsony estével kapcsolatban” – nyilatkozta Lakatos, aki szerint nagyon különleges nyári ruhában karácsonyt ünnepelni egy Közép-Európában felnőtt ember számára.

„Két évvel ezelőtt szenteste Szingapúrban voltam egy őrületes buliban, ahol nagyon vicces volt a felhozatal. Elképesztő mennyiségű ázsiai bulizott egy diszkóban, és voltak angolszász csapatok, akik próbáltak karácsonyozni, de senki nem figyelt rájuk” – mondta Lakatos Márk, aki nagyon szereti az ilyen érdekes kulturális áthallásokat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek