Az 1898-ban született Sidis kiskorától kezdve rendkívüli intelligenciáról tett tanúbizonyságot, IQ-ja a becslések szerint 250 és 300 között mozgott. William James Sidisnek csodájára jártak az emberek, cikkeztek róla az újságok, ám ő csak csekély módon élvezhette kivételes adottságát, ami sokkal inkább hátrányt, mintsem előnyt jelentett neki. Intelligenciájával soha nem akart kitűnni, sokkal inkább csak csendben, visszavonultan akarta leélni az életét. Rejtélyes figura volt, élete egyszerre volt lenyűgöző és tragikus.
Nem járt iskolába a világ legokosabb embere
William James Sidis édesapja nevelési módszerével lett a világ legokosabb embere. Páratlan IQ-ja annak volt köszönhető, hogy orvos édesanyja és filozófus-pszichológus édesapja nem engedte iskolába. Apja ehelyett otthon tanította a fiát. A szülők célja ugyanis az volt, hogy a gyermekükből zsenit neveljenek, és mindezt az édesapa által kitalált nevelési elméletet alkalmazva szerették volna megvalósítani. Boris Sidis ugyanis úgy vélte, hogy „egy gyerek soha nem túl fiatal a tanuláshoz”. Fia tanítását azzal kezdte, hogy betűkkel ellátott kockákat mutatott a csecsemőnek, aki hét hónapos korára már ismerte az összes betűt.
William még nem volt kétéves, amikor már New York Times-t olvasott. Hatévesen több nyelven beszélt, egyebek között tudott latinul, görögül, franciául, oroszul, németül, héberül, törökül és örményül, de folyékonyan beszélt angolul és franciául is. Míg a legtöbb vele egyidős gyermek még csak képeskönyveket lapozgatott, Sidis már a klasszikus irodalmat falta, és összetett matematikai számításokat végzett.
Sikerei nem tették boldoggá
Sidis a tudomány számos területén jeleskedett. Szakértője volt a matematikának, de ismerte a filozófiát, a nyelvészetet és a történelmet is. Miután már kisgyermekként megtanult írógépen írni, sok könyvet írt különféle témákban, többek közt indián történelemről, sőt egy könyvet szentelt a még kisfiúként feltalált új nyelvnek, a vendergoodnak is.
A számos siker és világra szóló eredmény ellenére a harvardi diploma megszerzése után Sidis úgy döntött, hogy elhatárolódik az akadémikusoktól és nem vesz részt a közéletben. Arra hivatkozott, hogy ő is szeretne átlagéletet élni.
Leginkább csendre, nyugalomra és elszigeteltségre vágyott, és nem ismertségre.
Menekült a nyilvánosság elől
Magas intelligenciája nemcsak hírnevet és elismerést, hanem rengeteg hátrányt és keserűséget is jelentett a világ legokosabb emberének. Sidist folyamatosan üldözte a sajtó, és miután minden lépéséről tudni akartak, tudományos munkássága mellett a magánélete is közpréda volt. Nem akart folyton megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak, nem akart mindig a figyelem középpontjában lenni, ezért a legtöbbször alacsony intellektuális képességeket igénylő munkákat vállalt.
Dolgozott könyvelőként, publikált névtelenül, és valahányszor felismerték, vagy kollégái megtudták, hogy ki ő, azonnal felmondott.
Nem akart megfelelni a társadalom elvárásainak sem, leginkább saját elvei szerint akart élni, ami miatt egyre jobban elidegenedett a családjától és a tudományos világtól is. A világon a legmagasabb IQ-val rendelkező William James Sidis soha nem volt boldog hatalmas tudása miatt, sőt, emiatt még az apját is meggyűlölte, hiszen rengeteg hátránya származott abból, hogy az eszével túlszárnyalt mindenkit. Csalódottságát és elkeseredést egyszer így fogalmazta meg:
„Már egy matematikai képlet látványa is fizikailag megbetegít.”
Páratlan lehetőségei ellenére Sidisnek magányos és megpróbáltatásokkal teli élete volt. 1944-ben, 46 évesen halt meg agyvérzésben. Ekkorra a közvélemény már megfeledkezett róla, szerény körülmények között élt, távol az általa soha nem kedvelt reflektorfénytől, amit kiemelkedő szellemi adottságainak köszönhetett.
Az amerikai titkosügynökök sem élnek hétköznapi életet, még kávét sem rendelhetnek akárhogyan. Olvasd el ezt az írásunkat is.
