A magyar kulturális élet több legendás alakja is itt hagyott minket 2024-ben. Volt, akit hosszan tartó súlyos betegség után, nagyon fiatalon, és volt, akit váratlanul, tragikus hirtelenséggel ragadott el a halál. Halálhírük sokakat megrendített.
Benedek Miklós
Benedek Miklós méltósággal viselt, hosszú betegség után, életének 78. évében hunyt el január 9-én. A számos kitüntetéssel, egyebek kötött Kossuth-díjjal is jutalmazott színész, aki örökös tagja volt a Halhatatlanok Társulatának, szinte élete végéig színpadon volt. Kései éveit beárnyékolta fia, az olimpiai bajnok vízilabdázó Benedek Tibor halála miatt érzett gyász, akinek elvesztése után teljesen összetört, a gyászból pedig sosem épült fel.
Szurdi Miklós
Szurdi Miklós február 12-én halt meg súlyos betegségben. A színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró életének utolsó napjait szerettei körében töltötte, akik már hosszú ideje ápolták.
Tordy Géza
A színészlegenda halálhírét családja jelentette be március 30-án. A 85 éves, Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színész-rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja az évek során egyre több betegséggel küzdött. Bár egyedül élt, sokat volt kórházban, és szó volt arról is, hogy állandó jelleggel bevonul egy intézetbe.
Tompos Kátya
A fiatal színésznő hosszan tartó súlyos betegség után, május 31-én, 41 éves korában hunyt el. Tompos Kátya egy igen súlyos és ritka rákbetegséggel küzdött, amelyet csak olyan speciális módszerrel lehetett volna kezelni, amit egyelőre Magyarországon még nem tudtak elvégezni. Annak érdekében, hogy a külföldön már biztosított, de igen költséges gyógymódban része lehessen, egy ország fogott össze.
A kezeléshez szükséges pénz ugyan összegyűlt, de sajnos a színésznő szervezete nem bírta a küzdelmet, és idő előtt feladta a harcot.
Király Levente
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, akit 2006-ban a Nemzet Színészei közé is beválasztottak, július 30-án, 87 éves korában hunyt el. Király Levente, aki Szeged díszpolgára is volt, több mint fél évszázadon át volt a Szegedi Nemzeti Színház tagja.
Boros Lajos
Boros Lajos rádiós műsorvezető hosszan tartó betegség után augusztus 8-án, 77 éves korában hunyt el. A legendás rádiós néhány évvel ezelőtt életmentő szívműtéten esett át, de az egészsége utána már nem jött teljesen rendbe, és a szervezete végül feladta a harcot. Boros Lajos sokáig abban reménykedett, hogy egészségi állapota megengedi még, hogy újra rádiózzon.
Mihályi Győző
A Jászai Mari-díjas színész augusztus 27-én, egy héttel a 70. születésnapja után hunyt el. A színművész több mint húsz éven át volt a József Attila Színház társulatának elismert tagja, és évtizedekig segítette a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) elnökségének munkáját, egyebek között elnökként. Mihályi Győző halála váratlanul érte kollégáit, hiszen a művész jó egészségnek örvendett, és megnyilvánulásaiból úgy tűnt, a jövőt illetően tele volt tervekkel.
Szörényi Szabolcs
November 2-án, 81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa. Szörényi Szabolcs ritkán jelentkezett szerzőként, de ő írta egyebek között az Újra itt van, a Sárika, Az ész a fontos, nem a haj című dalt, valamint Koncz Zsuzsa egyik legnagyobb slágerét, a Miszter Alkoholt.
Forgács Gábor
Nem sokkal 77. születésnapja előtt november 4-én hunyt el Forgács Gábor színész, szinkronszínész, humorista. Halálhírét közösségi oldalán a lánya osztotta meg a nagyközönséggel, aki azt is leírta, édesapja „hosszú, méltósággal, megingathatatlan hittel és humorral viselt betegség után” távozott az élők sorából.
A színész főként vígjátékokban és szórakoztató műsorokban volt látható, rajzfilmeket, sorozatokat, filmeket szinkronizált, műsort vezetett a Danubius Rádióban.
Nemere István
Nemere István az Országos Széchenyi Könyvtárban tartott 80. születésnapi ünnepség után lett rosszul, színinfarktust kapott, amikor hazafele tartottak a feleségével. Néhány nappal később a rekorder író elhunyt. „Nemere István életének 80. esztendejében, egy sikeres és roppant termékeny életút után letette testét. Amit életében alkotott, olyan grandiózus és páratlan, hogy azt sokan fel sem fogták eddig. Emléke örökké velünk marad a könyvei által” – írta közösségi oldalán november 15-én Szentgyörgyi Judit, az író, műfordító és eszperantista felesége.
Idén ünnepelte volna 89. születésnapját a Körhintával világhírűvé vált színésznő, Törőcsik Mari, akinek a sokak által kedvelt film több szerelmet is hozott.