csernus imre interjú

A pszichiáter bevallása szerint mindig is két végén égette a gyertyát, amiről a sztrók után sem akar teljes egészében lemondani. Mert szeret élni, csak most már sokkal tudatosabban teszi. 

Tavaly júniusban, épp a sztrókja előtt találkoztunk. Bevallom, arra számítottam, hogy rosszabbul fog kinézni, de egyáltalán nem látszik meg a külsején, hogy beteg volt.

Rosszul kellene kinéznem?

   

Nem feltétlenül, de azt gondolom, egy sztrók mindenképpen megviseli az embert mentálisan és fizikailag is. Azért valljuk be őszintén, ez nem egy nátha…

Nem tudom. Végül is a sztrók az nem betegség, hanem egy állapot.

Megviselte a tudat, hogy nem sebezhetetlen, hogy nem Ön a kivétel, akivel nem történhet semmi rossz? 

Attól függ, mit nevezünk rossznak, a legtöbb ember a rossz szótól össze-vissza csinálja magát. Nekem sokkal inkább izgalmas volt a helyzet. Sőt, megmondom őszintén, menet közben nagyon kíváncsi voltam, és sok mindent megtanultam magamról. Volt két-három óra, amikor eszméletemet vesztettem, és egyáltalán nem emlékszem, hogy akkor mi történt.

Szerintem akkor már nem voltam itt a földön, valahol máshol voltam.

Hol volt és mit csinált akkor, amikor sztrókot kapott? 

Egy gyönyörű nyári nap volt, csodálatos panorámával a szőlőtőkék között. Épp Egerben, a Borteraszon voltam, amikor hirtelen elkezdtem nagyon furcsán érezni magam. Zűrzavaros lett körülöttem a világ, és nem értettem, hogy miért. Volt egy bizonytalan fejfájásom, és így utólag már bölcsebb vagyok, és tudom, hogy kezdődő kettős látásom volt, illetve akadt némi koordinációs nehézségem, mert beütöttem a jobb lábamat oda, ahova egyébként soha nem szoktam beütni. De nem vettem tudomást minderről, mert azt hittem, hogy a fejfájás miatt vagyok rosszul. Bementem a személyzeti mosdóba, hogy ott majd magamhoz térek, de nem tértem magamhoz. Amikor kijöttem, az egyik emberem rám nézett, és azt mondta, „Imre, neked sztrókod van!”

Az előbb mondta, sok mindent tanult önmagáról a sztrók által. Mi volt az, amit pszichiáterként még nem tudott saját magáról?

Ez egy érdekes dolog, mert egyrészt mindig is tudtam, és el is fogadtam, hogy nem vagyok acélból, de ez soha nem gátolt meg abban, hogy ne sisteregve éljek.

Ez azt jelenti, hogy két végén égette a gyertyát?

Igen.

A dohányzást legalább abbahagyta a sztrók után?

Nem.

Semmit nem változtatott az életén?

De, felére csökkentettem az előadásaink számát, kevesebb húst eszem, de igazából nem is kívánom.

Az egészséges életmód soha nem játszott fontos szerepet az életében?

De, csak mindig volt valami fontosabb dolog, amit szerettem volna megcsinálni. Valójában nem ez volt az első potenciális halálközeli élményem. Fiatalkoromban volt egy nagyon durva autóbalesetem, egy perforáció előtti vakbélműtétem és egy másik műtétem is, amire azért volt szükség, mert felfedtek a nyálmirigyemben egy daganatot, és bizonytalan volt, hogy jó- vagy rosszindulatú.

A sztrók másnapján azt terveztem, hogy megszököm a kórházból, hogy ne hagyjam cserben az embereimet, de megértettem, hogy nagyon szigorúan kell venni az első 72 órát, mert a sztrók megismétlődhet.

Legújabb könyvében, amit a sztrókjáról írt, úgy fogalmaz, kapott egy második esélyt. Mire használja?

Az életre. Szeretem tudatosan megélni az életemet. Ha most azt mondanák, hogy van 60 napom, lehet, hogy többször elmennék Olaszországba, de ott vannak az előadásaim, és az emberek számítanak rám, kíváncsiak rám, én pedig szeretnék változtatni az életükön. És van egy esküm, ami a halálomig köt.

Miben hisz?

Magamban. Hiszek abban, hogy ha már idejöttem erre a világra, akkor vagyok annyira bátor, hogy valami olyasmit csináljak, amiben hiszek, mindegy mi az. 

Soha nem kételkedett önmagában?

Nekem nagyon durva önbizalomhiányom volt, és tudom, hogy sok ember kételkedik ebben.

És mitől múlt el ez a kételkedés?

Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor focizás közben a legjobb barátom nekiugrott a fejemnek, és eltört az orrom. Akkor lett ilyen bumszlis az orrom, ami miatt sokáig kisebbségi érzésem volt a csajokkal kapcsolatosan. Már orvos voltam, amikor nagyon sokat filóztam azon, hogy elmegyek plasztikai sebészhez, de egyszer jött egy gondolat, hogy ha valaki az orrom miatt nem fogad el, az menjen a …

Ha valaki elfogad, akkor magamért fogadjon el, ne az orrom miatt.

Külső segítség nélkül sikerült az önbizalomhiányát leküzdenie?

Részben. Amikor elkezdtem orvosként dolgozni, akkor még nem tudatosult bennem, hogy a megoldatlan félelmek jelentős hatással vannak az önbizalomra. Jöttek a betegek, akikkel valamit kezdeni kellett a gyógyszereken kívül, mert én mindig kevésnek éreztem azt, hogy attól vagyok orvos, hogy gyógyszert írhatok fel. Sokat olvastam a témában taoista, buddhista, jezsuita nagy gondolkodóktól, és elkezdett összeállni a fejemben a rendszer. Rájöttem, ahhoz, hogy önbizalmunk legyen, nagyon fontos a konfliktusok megoldása, amibe beletartozik az érzelmi fejlődéssel és az önismerettel kapcsolatok konfliktusok rendezése is. 

Soha nem bánta meg, hogy nem született gyereke?

Engem nem zavar, hogy az élet nekem ezt nem adta meg. Sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, igaz, hogy nem született gyerekem, de az elmúlt 30 évben rengetegen megkerestek azzal, hogy a gondolataim segítik őket, hogy idolnak, tanítónak tekintenek. Így a mérleg másik oldala is rendben van, ugyanis ha az egyik oldalon valamit nem kapunk meg, egyenlítünk a másik oldalon, másként.

Soha nem volt még hiányérzete semmivel kapcsolatban? 

Dehogynem. Emlékszem, már orvos voltam, amikor használt autóban ülve, a lámpánál megállt mellettem egy másik autó, amiben egy sokkal fiatalabb sofőr ült, és én elkezdtem morogni, káromkodni, majd rájöttem, hogy ez valójában hiúsági kérdés, hiszen mindenki megkapja a saját megmérettetését, csak én azt már nem fogom látni. Rájöttem, ebből a szempontból teljesen mindegy, ki milyen autóból száll ki, milyen házban él. Ennél sokkal fontosabb, hogy ha az életem véget ér, és én akkor a tudatomnál leszek, azt érezzem, hogy mertem élni. Azért nem ijedtem meg a sztróktól, mert már egy jó ideje ezt csinálom. 

Jövőre 60 éves lesz. Hogy éli meg az idő múlását?

Jól, nagyon jól érzem magam a bőrömben.

Hogy van most, hogy érzi magát?

Már jól, de a sztrók utáni első két-három hétben nem működött pengén az agyam, leginkább az összetett mondatok megfogalmazása okozott gondot. Tulajdonképpen, ahogy korábban, úgy azután sem volt gond, ha kérni akartam egy kapucsínót, egy pohár bort vagy egy hamburgert, de éreztem, hogy csikorognak a kerekek. Ez nekem bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, ha előadást tartanék, az még nehezemre esne. A könyvemben is leírtam, úgy éreztem magam, mintha egy kis atombomba robbant volna az agyamban. Az első napokban, amikor hazamentem a kórházból, leginkább csak olvastam, és kerestem azokat a lehetőségeket, melyekkel tornáztathattam az agyamat. A kórház után egy héttel megjelentem az embereim között, és amikor nem jöttek vendégek, akkor sokat Scrabble-öztünk, de még a sztrók után is „agyonvertem” őket.

Akkor is írt volna könyvet, ha tavaly nyáron nem kap sztrókot?

Eszembe nem jutott volna. Nekem fontos, hogy a saját élményeimről írjak. Ha nem találkozom a halállal, ha nem jött volna egy ilyen élmény, hát honnan vettem volna a témát?

Dolgozni akkor kell, amikor munka van - vallja Györgyi Anna színésznő, akit az utóbbi időben számos feladat megtalált. A vele készült interjúból az is kiderül, miért nem vállal annyi szinkornmunkát, mint korábban.