A Ponte City története az 1970-es évek elején kezdődött Mannie Feldman építész terveivel, aki kollégáival, Manfred Hermerrel és Rodney Grosskopffal közösen álmodta meg a hétköznapinak éppen nem mondható építményt. A Johannesburg Barea negyede fölé magasodó, 173 méteres épület máig Afrika második legmagasabb lakossági felhőkarcolójának számít, amely azért lett henger alakú, mert az akkori helyi előírások megkövetelték, hogy a fény és a szellőzés érdekében a konyhákban és a fürdőszobákban is ablakok legyenek. Az épület így tulajdonképpen belül üreges lett, vagyis, azok, akik a Ponte City-be toppanva felnéznek, az eget is látják.
Az épület jó példája az akkori rendszernek
Ez az 54 emeletes, nyitott cső jól mintázta az apartheid rendszert: ez egy olyan állami berendezkedés volt, amely jogi eszközökkel választotta el a különböző társadalmi vagy etnikai csoportokat. A hivatalos faji megkülönböztetés Dél-Afrikában szerencsére ma már jobbára megszűnt, de 1948 és 1994 között nagyon is létezett, sőt, a Ponte City példáján keresztül körvonalaiban látható is az ezt az időszakot meghatározó gondolkodás. Az épületen kívülre néző lakásokat ugyanis gazdag fehér családoknak szánták, a belső, állandó félhomályban lévő lakokat pedig színes bőrű szolgáiknak.
Fontos szempontok az építkezéshez
Az ég és a föld közötti hidat jelképező Ponte Cityben 482 különböző méretű apartman található, köztük stúdió-, valamint két- és háromszobás lakások. Amikor az épület 1975-ben megnyílt, tekintélyes és luxus lakóhelynek számított, ahonnan az ott lakó gazdagok számára lélegzetelállító kilátás nyílt Johannesburg központjára. Építésekor az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a felhőkarcolót az OR Tambo nemzetközi repülőtértől mindössze 35 percnyire, és a belvároshoz is közel húzzák fel.
Veszélyessé vált az épület
A dél-afrikai szabadságharc jelképévé vált 1976. június 16-i sowetói lázadás után a piac visszaesett. Az esemény, amely során erőszakba torkollt a fekete diákok békés tüntetése az apartheid rezsim azon döntése ellen, hogy az iskolákban az afrikaans nyelvet teszik kötelező oktatási nyelvvé, minden megváltozott Johannesburgban. A Ponte City sem volt már olyan, mint a kezdetekben, az apartheid bukása után pedig végérvényesen elszabadult a pokol az épületben:
a környéken egyre aktívabban bűnöző bandák lassanként beszivárogtak az emeletekre, és átvették az uralmat.
Ahogy a torony tehetős lakói kezdtek kiköltözni miattuk a város más területeire, úgy vált szépen lassan a szervezett bűnözés fellegvárává az épület. A Ponte City a gazdagság jelképéből egy csapásra a szegénység, a prostitúció, az erőszak és a bűn melegágya lett.
Hatalmas toronyban állt a szemét az udvaron
Az épület sorsa tehát az 1980-as évek végén és az 1990-es években drámaian megváltozott. Új lakói teljesen lepusztították, az épület ikonikus üregének alja 5 emelet magasan telt meg hulladékkal, miután a szemetet az ablakon át hajították ki a lakók. A 2000-es évek elejére Ponte Cityt Johannesburg egyik legveszélyesebb helyének tartották. Az épület helyreállítására tett erőfeszítések ebben az időszakban nagyrészt sikertelenül zajlottak.
Börtönt akartak csinálni belőle
2001-ben a kormánynak még olyan tervei is voltak, hogy börtönné alakítja a Ponte Cityt, méghozzá úgy, hogy egyszerűen csak rázárja az épületet a bent tanyázó bűnözőkre. Ez az ötlet végül nem valósult meg, miután a veszélyessé vált helyen ártatlanok és gyerekek is tartózkodtak. A lakóház helyzete két évvel később, 2003-ban vált reménytelibbé, amikor is a kormány hivatalos kilakoltatókat kért fel arra, hogy telepítsék ki az évtizedek óta illegálisan ott tartózkodó lakókat.
Az épületet nem kevesebb, mint három év alatt sikerült kitakarítani: 2006-ra Ponte Cityt teljesen megtisztították a szeméttől is.
A Ponte City ma
A Ponte Cityt tulajdonló, londoni székhelyű Kempston Group megkezdte a felújítást, és a 2000-es évek közepére elérte a torony 97 százalékos kihasználtságát. 2007-ben azonban új befektetők és fejlesztők bukkantak fel egy olyan tervvel, hogy a meglévő, bárki számára elérhető lakásokból ismét luxusotthonokat alakít ki. Az új vállalat végül kilakoltatta a Kempston bérlőit, és megkezdte a munkákat. Csakhogy miután az ingatlanpiac hamarosan összeomlott, és a várt banki hitelek sosem valósultak meg, az új befektetők kénytelenek voltak kivonulni – adósságot és egy jórészt kopár épületet hagyva maguk után.
Ezután a tulajdonjog visszakerült a Kempstonhoz, aminek ismét mindent újra kellett gondolnia.
A hírek szerint az épület ma újra lakott, ahol ugyan nem luxusban, de már apokaliptikus káoszban sem élnek a bérlők. A hely viszonylag biztonságos, és azok számára is elérhető, akiknek nincs magas jövedelme.
Ha szívesen olvasnál a világ egyik legnagyobb nyomornegyedéről is, amely egyébként ugyancsak Afrikában található, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló írásunkat is.
