Ezek a legveszélyesebb magyar utak: nagy veszély rajtuk közlekedni

ut veszely sztrada
Olvasási idő kb. 3 perc

Emberek százai vesztik életüket évről évre a közutakon, a sérültek száma pedig húszezres nagyságrendű. A balesetek eloszlása természetesen nem egyenletes, egyes utak veszélyesebbeknek bizonyulnak a statisztikák szerint másoknál.

Az ország legveszélyesebb útjainak listázására vállalkozott a HelloVidék cikke: mint írják, idén nem hogy nem lettek biztonságosabbak a magyar utak, hanem több baleset történt azokon az első fél évre vonatkozó rendőrségi statisztikák a tavalyi adatokkal való összehasonlítása szerint. 

Januártól június végéig 6818 személyi sérüléssel járó baleset történt, a KSH pedig azt rögzítette, hogy ezeknek összesen 192 halálos áldozata volt.

A legtöbb baleset Budapesten történt – több mint 1400  -, ezután Pest vármegye, majd Szabolcs következik a sorban. A halálozási statisztikák már más sorrendről tanúskodnak: ott vezet Bács-Kiskun 20 áldozattal, a dobogó második fokára került fel Budapest 19 elhunyttal, a harmadik helyre pedig Pest vármegye került baleseteinek 17 halálos áldozatával. A rendőrségi adatok a lap szerint arról is tanúskodnak, hogy sokszor beszélhetünk tömegszerencsétlenségekről, ha baleset történik.

Komoly veszélyt jelenthet ezeken az utakon autózni
Komoly veszélyt jelenthet ezeken az utakon autózniChiccoDodiFC / Getty Images Hungary

A legveszélyesebb útszakaszokkal kapcsolatosan két listát is összeállítottak: az első az autópályákat rangsorolja tavalyi adatok alapján, míg a második a közutakra vonatkozik és 2024-es aktualitású.

Ezek az ország legveszélyesebb útjai

Íme, ezek a veszélyességi ranglista az autópályák közt:

  1. M1 (136 baleset)
  2. M3 (123 baleset)
  3. M5 (98 baleset)
  4. M0 (85 baleset)

Meglepő, de az M7-esen alig 52 baleset történt tavaly, pedig a kétezres években ez az útszakasz volt a legriasztóbb, ami a statisztikákat illeti.

A közutak terén a következő a nem túl dicső rangsor:

  1. 51/510-es út, Dunavarsány
  2. 4-es út, Szolnok
  3. M0, Üllő. Vecsés
  4. 82-es út, Esztergár, Csesznek
  5. 86-es út, Szombathely
  6. 51-es út, Taksony, Dunaharaszti
  7. 883-es, 7-es út, Galambok, Nagyrécse
  8. 5-ös út, Dabas
  9. 8136-os út, Tata
  10. 21-es út, M3-as autópálya, Hatvan.

A statisztikák szerint a legtöbb balesetet a személygépkocsik okozzák, az ORFK idei adatai szerint 66 százalékban felelnek ők az esetekért. A kerékpárosok az esetek 10, a teherautót vezetők pedig 7 százalékban felelősek a balesetekért. Gyalogosok vagy motorosok 4-4 százalékban vétenek túl nagyot, rollerrel vagy más mikromobilitási eszközzel közlekedők pedig 3 százalékban. Az autóbuszt vezetők mindössze az esetek egy százalékában hibáztathatók egy-egy balesetért.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek