török utazó

Mint az Evliya Çelebi életét bemutató korábbi cikkünkből kiderül, a nagy török utazó időnként saját szakállára, de leginkább diplomata delegációk tagjaként járta be az Oszmán Birodalom teljes területét. Így jutott el Magyarországra is, egészen pontosan arra a területre, amin a Magyar Királyság maradéka, a török hódoltság és Erdély osztozott. És bár utazónk a diplomáciai küldetések során a legváltozatosabb feladatokat kapta a török portától (a porta a Török Birodalom adminisztratív központjának, kormányzati negyedének kapuját jelöli, a birodalom hatalmának egyik jelképe), történeteivel szórakoztatta a delegációkat, avagy nyelvtudásának köszönhetően fogolycserékben vett részt, nem páholyból figyelte az eseményeket, mint az kiderül Dr. Karácson Imre: Evlia Cselebi Török világutazó magyarországi utazásai című munkájából, amely cikkünk alapját adta. 

Egy véres csata a török utazó szemével

Evliya Çelebi sokszor vett részt katonai küldetésekben is, például többek között az ő beszámolója alapján ismerhetjük meg a szentgotthárdi csata részleteit, aminek szemtanúja volt. Leírásaiból megismerhetjük továbbá több magyarországi vár és város leírását. Így tudhatjuk meg, milyen volt az élet a Budai és az Egri vilajetben, Pécsen, de diplomáciai küldetései során a hódoltságon kívüli magyar területekre is eljutott, például Komáromba, Győrbe, Mosonmagyaróvárra, Pozsonyba és Lipótvárba is.

Az 1664. augusztus 1-jén vívott szentgotthárdi csata jelentősége abban állt, hogy a magyarországi török háborúk során ez volt az első olyan nyílt csata, amelyben a keresztény hadak győzedelmeskedni tudtak a túlerőben lévő török csapatok felett, Montecuccoli tábornok vezetésével.

A csatáról több keresztény beszámoló is napvilágot látott, ám most lássuk a török oldalt, Çelebi leírásában:

Az ellenségből egyszerre tízezren mentek ki a csatatérre s ez a csatatér igen tágas volt, négy oldalról azonban sűrű erdők övezték. Ebből az erdőből hirtelen öt-hatezer főnyi ellenség lovagolt elő s ezek erősen nekikészülődtek az ütközetnek. Az előcsapat az előcsapattal összekeveredett s egy szempillantás alatt kardot rántottak egymásra. Iszlám részről az Allah, Allah kiáltás hangja az ég csúcsáig felhatott s a budai, boszniai, egri és kanizsai hitharcosok egy perc alatt oly kardcsapásokat mértek az ellenségre, hogy az nem tudván, mire jutott, egészen porba sújtva lett.

Ám ez még csak a csata első fejezete. Megdöbbentő, hogy az első diadal után milyen teljesítési igazolásokat nyújtottak be a török vitézek nagyvezírjüknek, hogy megkapják a jutalmat:

Hála Isten! a hitharcosok győztek és diadalmaskodtak s mindenki vígságban volt. A nagyvezír elé néhány ezer fejet és több foglyot hoztak. A nagyvezír a nyelvet hozóknak százával osztogatta az aranyat s itt-ott a hitharcosok a környéken raboltak is és különféle zsákmánnyal jővén, ajándékokat kaptak.

És Çelebi, ha már ott járt, saját szemével is látni kívánta a csatateret az első összeütközés után:

(...) én szegény is a csatatérre mentem s megszemlélve láttam, hogy az ellenség elesett hullái, mint a meztelen juhok hevertek a földön.

Az első összecsapás komoly veszteségeket okozott a keresztény hadaknak, végül mégis Montecuccoli seregei diadalmaskodtak, ami főként a keresztény seregek fegyelmezettségének és a törökök fegyelmezetlenségének, illetve a nagyvezír hibás taktikájának volt köszönhető.

Az utazó leírása Hatvanról, ahol se dzsámi, se fürdő nincs

A csataleírásokon túl a hódoltsági településekről is megemlékezett Çelebi, aki Pestről indulva (ahol előbb 50 állig felfegyverzett lovas katonából és további 40 puskásból álló kíséretet kapott) előbb egy 300 házból álló, három templomú magyar falu mellett is elment, amelyet Szenkotárnak nevezett leírásában. Ezt a települést ma Budapest XVI. kerületében találjuk Cinkota néven.

Hatvan városát – amelyet ekkor még mocsaras vidék vett körül – így írja le Çelebi:

A belső várban ötszáz szűk ház van, mind fából építve és deszkazsindellyel fedve. Legkülönb a pasa palotája és az alajbég háza. Szulejmán khán itteni dzsámiját a hitetlenek felégették s utóbb III. Mohammed építtette fel. (...) Utcái mind deszkaburkolatúak, mivel e vár mocsáros helyen van s kövezettel nem fedhető. Külvárosa. A Nagykapu árkán kívül egy külváros van, melyet szintén palánka kerít; vannak bástyái, gerendái, lőrései s itt-ott sáhi ágyúi (...) Van három vízi malma, melyek — masai ah! — a sors kerekei gyanánt forognak s finom lisztet őrölnek. E külvárosban kétszáz deszkatetejű és deszkaudvarú ház van, többnyire szegények házai. Dzsámijai, fogadói, fürdői nincsenek. (...) Csupa rácsos kertjei és házai vannak. E külváros keleti részén egy ágyúlövés távolságban egy dombon mintegy ezer szőlőkert van ; itt őrházak is vannak, mivel a hitetlenektől nagyon félnek. Vize és levegője nagyon kellemes. Népe az ellenséggel folyton harcoló vitézekből áll.

Az utazó leírása Egerről és a mindent gyógyító fürdőkről

Eger várát 1596-ban már sikerrel ostromolták meg a III. Mohammed csapatai. Ezt követően komoly török helyőrség vetette itt meg lábát, ami 12 ezer főből állt, köztük 1500 janicsárral, 1500 arab katonával.

A vár levegője egészséges, mint írja Çelebi, ám a (német) várban asszony és gyermek, de még bazár sincs. Eger vára alatt pedig

Ostrom idején a viljet egész lakossága gyermekeit, feleségeit e két vár alatt levő üregekben és raktárakban helyezi el s a gyermekek és asszonyok az ágyúk rombolásaitól biztonságban vannak.

Ám az élet nem csak háborúzásról szól. Utazónk megemlíti, hogy Eger városában fürdők is vannak

Három hévfürdője van: egyik a férfiak, a másik az asszonyok, a harmadik az állatok számára. Némi tekintetben hasznosaknak bizonyultak, a rühességet és frengi betegséget meggyógyítják.

A frengi, avagy frank a keletiek körében az európaiak megnevezése. A frengi betegség pedig a már akkor is hanyatló Nyugat (ennek a rakoncátlan nyugatnak azóta sem akaródzik bealkonyulni) egyik gyakori nyavalyája: a szifilisz. Tehát, ha hihetünk Çelebinek (azért mindent nem szabad elhinni neki), akkor Eger hévizei a szifiliszt is gyógyították.

Érdekel, hol érte a végzet Bornemissza Gergelyt, Eger hősét? Olvasd el következő cikkünket!