5 igaz szellemtörténet, amitől megborzongsz

szellem-tortenet (3)
Olvasási idő kb. 7 perc

Sokan hisznek a szellemekben, mások ostobaságnak tartják a szellemtörténeteket. Most összeszedtünk néhány nagyon para történetet, amelyeket olyanok meséltek, akik valóban találkoztak szellemekkel.

A szellemtörténetek rengeteg kultúrának a részei szerte a világon. Az Ipsos 2019-es közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valóban hisz a szellemekben. (Összehasonlításképpen, a vámpírokban csak a válaszadók 7 százaléka hisz.) A Pew Research 2015-ös tanulmánya szerint az emberek körülbelül 18 százaléka állítja, hogy vagy látott szellemet, vagy volt a jelenlétében.

Régóta foglalkoztatnak minket a szellemtörténetek

Az az elképzelés, hogy a halottak lélekben velünk maradnak, ősi, régóta foglalkoztatja az embereket. Még egy folklór műfaj is született belőle: a szellemtörténetek. Ide kapcsolódik még a halálközeli élmény, a halál utáni élet és a kommunikáció a szellemekkel. Ez a hiedelem sok embernek nyújt vigaszt, szeretjük azt hinni, hogy a családtagjaink nem mentek el végleg, hanem velünk vannak, és vigyáznak ránk.

Az emberek évszázadok óta próbáltak kommunikálni a szellemekkel; a viktoriánus Angliában divat volt, hogy a szalonokban szeánszokat tartottak. Amerikában az 1800-as évek végén sok médium azt állította, hogy beszél a halottakkal, de később kiderült, hogy ezek csalások voltak.

Hátborzongató szellemtörténeteket mesélnek a The Stanley Hotelről
Hátborzongató szellemtörténeteket mesélnek a The Stanley HotelrőlRalf Nau / Getty Images Hungary

1. Szellemtörténet a The Stanley Hotelben

A Colorado állambeli Estes Parkban található The Stanley Hotel több mint 100 éve áll. Korábban imádták a gazdagok, de az évek múlásával egyre csökkent iránta az érdeklődés, és az 1970-es évekre a grandiózus szálloda lepusztult. Nagyjából ebben az időben töltötte itt az éjszakát a híres író, Stephen King, ez a hely ihlette A ragyogás című könyvét. Rémálma volt, amelyben egy feltekert tűzoltótömlő életre kel, és üldözi a sikoltozó fiát, amint az a szálloda folyosóin rohant. Miután pánikszerűen felébredt, King rágyújtott egy cigarettára, és kibámult az ablakon. A könyv megjelenése óta pedig a vendégek tömegesen érkeznek, hogy megnézzék a szellemtörténet színhelyét.

Azonban sok látogató számol be furcsa történésekről, Henry Yau 2016 áprilisában nézte meg a szállást. Miután megvacsorázott, körbejárta a helyet, hogy fotókat készítsen, lőtt egyet a lépcsőházról is, amikor senki sem volt ott.

Később aznap este azonban Yau érezte, hogy valami nincs rendben, és megbetegedett. A hazafelé vezető úton elkezdte átnézni az általa készített fotókat, amikor felfedezett egy képet, amelyen valaki állt a lépcsőn. Csakhogy senki sem volt ott, amikor készítette.

Másnap kiposztolta a fotót az Instagramra, félig viccelődve azzal, hogy egy szellemet örökített meg, azonban a fotót felkapták. Egyesek szerint azért lett rosszul, mert a szellem megpróbált materializálódni, energiát vont el tőle.

2. Szellemek a temetőben

Jeff, aki az ohiói Daytonban lakik, a 3 éves fiával, Miles-szal autózott el egy temető mellett. Ahogy haladtak az autóval, a kisgyerek, aki addig vidáman énekelt, elcsendesedett, és a temetőre mutatott.

„Nézd azokat az embereket” – kiáltotta, de amikor Jeff megfordult, senkit sem látott. A kisfiú ezután azt magyarázta, hogy sok embert, köztük sok nagymamát látott. Megkérdezte a fiát, hogy mit csinálnak, aki azt válaszolta, hogy csak állnak, és nézik a füvet. Ezután hazamentek, de később amikor tévéztek, a fia hozzáfordult, és azt mondta: „Tudod... nem voltak életben.”

3. Segítő kamionos szelleme

Az esküvőjére tartott egy katona és a tanúja, amikor hajnali 1 óra volt egy hideg januári éjszakán 2014-ben. Útközben rájöttek, hogy nincs pénzük benzinre, hogy megtankolják az autót, és hamarosan kifogynak. Úgy döntöttek, hogy megállnak egy kamionparkolóban, de az autópályákat lezárták az időjárás miatt, le kellett térniük a mellékutakra. Végül találtak egy kis kamionstopot, ahol csak egy kamion volt, ami el volt elsötétítve, ahogy a pótkocsija is. Bementek, remélve, hogy az eladótól vagy pincérnőtől kaphatnak egy kis kölcsönt benzinre. Odabent egy rendezett étkezdét találtak, ahol egy pincérnő, egy szakács és egy magányos kamionsofőr volt. Utóbbival kezdtek el beszélgetni, aki végül meghívta őket egy kávéra, és adott pénzt benzinre. Megígérték, hogy másnap visszajönnek, és visszafizetik a pénzt, azonban amikor reggel 10 óra körül megérkeztek, a hely már be volt deszkázva, mintha évek óta elhagyatottan állna.

4. Telefon egy halottól

1892. augusztus 4-én Andrew és felesége, Abby Borden brutális gyilkosság áldozatai lettek a massachusettsi Fall River-i otthonukban. A fő gyanúsított a 32 éves lányuk, Lizzie Borden volt. A bűncselekmény és az azt követő per világszerte címlapokra került. Lizzie-t végül felmentették a gyilkosság vádja alól, mivel nem volt egyértelmű bizonyíték. A szobalány nem látott semmit, csak Lizzie kiáltására figyelt fel, hogy az apja meghalt.  

Ma panzióként és múzeumként működik a Borden-ház. Az egyik dolgozó szerint paranormális dolgok történnek a helyszínen. A vendégek elmondták neki, hogy nevetést és játék hangját hallják az éjszaka közepén, egyszer pedig játékokat talált szétszórva egy szobában, ahol senki sem járt.

Andrew és Abby meggyilkolásának évfordulójának előestéjén a dolgozó szerint ő és két másik idegenvezető a házban hirtelen éles, szúró fájdalmat érzett a bal szemükben, pontosan ott, ahol Andrew Borden halálos sérülései is voltak.

Azonban a legijesztőbb talán az, amikor megkérték a vendégeket az idegenvezetés előtt, hogy kapcsolják ki a telefonjukat. Pillanatokkal később az egyik vendég mobiltelefonja megcsörrent. Felnézett és azt mondta: „Az anyukám az”. Az idegenvezető megkérdezte, hogy nem akarja-e felvenni, mire a nő azt válaszolta: „Már két éve meghalt.”

A Stone's Public House-ban több szellem is kísért
A Stone's Public House-ban több szellem is kísértDedMityay / Getty Images Hungary

5. A Stone's Public House szellemei

Amerika egyik legkísértetjártabb éttermének tartott Stone's Public House a Massachusetts állambeli Ashlandben található. Janet Morazzini, aki régóta Ashlandben lakik, pultos és menedzser az étteremben, amelyet John Stone épített még 1832-ben. Mielőtt elkezdett volna a vendéglőben dolgozni, történeteket hallott egy fiatal fiú szelleméről, aki a vendéglő folyosóin kószált, amely egykor kórházként szolgált az 1918-as spanyolnáthajárvány idején. Ott tartották karanténban a beteg embereket.

A fogadó más halálesetek helyszíne is, köztük egy fiatal lányé, akit elütött egy vonat, miközben a birtokot határoló sínek közelében játszott. Egy apa és fia, akik a fogadó vendégei voltak, kimentek nézni a vonatokat. Miután visszatértek, Morazzini hallotta, amint az apa megnyugtatta a kisfiát, hogy nincs kint senki más, de a kisfiú ragaszkodott hozzá, hogy látott egy kislányt ülni mellettük.

Más szellemek is kísértik a régi fogadót, köztük a tulajdonos, John Stone szelleme, aki Morazzini szerint nem ott halt meg, de úgy gondolják, hogy „vigyáz” a helyre.

Érdekelnek a szellemek? Olvasd el a legismertebb szellem történetét az alábbi cikkünkben.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek