Ez nagyon rosszul hangzik, hát még, ha hozzátesszük, hogy ez már javulást jelent, hiszen vasárnap a határértéket jelentő koncentráció 57-szeresét mérték ezen anyag kapcsán az indiai fővárosban – írja az Infostart.
A rossz levegő miatt otthon maradnak az iskolások
Atisi Szingh, Delhi szövetségi terület főminisztere az egészségre káros légszennyezettségi szint miatt két középiskolai évfolyam kivételével minden oktatási intézményben szünetelteti az oktatást. Az általános iskolákban már csütörtök óta csak az interneten zajlanak az órák, a
kormány pedig azt a kérést intézte az idős, tüdő- és szívbeteg emberekhez, valamint a gyerekeket nevelőkhöz, hogy a betegek, az öregek és a gyerekek lehetőleg el se hagyják otthonaikat.
Hiába számít alapvető jognak október óta a tiszta levegőhöz való hozzáférés Indiában, a főváros jelenleg is sűrű, szürke füstködbe burkolózik. 30 millió lakosával tömegek számára biztosít így élhetetlen, veszélyes körülményeket.
Ha Újdelhi példája kirívó is, egy új jelentés szerint nem ritka, hogy egy országban vagy városban ne legyen megfelelően tiszta a levegő. Egy jelentés szerint mindössze hét ország felel meg a nemzetközi levegőminőségi szabványnak. A világ sok részén nagy a baj, helyenként halálos mértékűvé válik lassan a légszennyezettség a WHO vizsgálatai szerint. A szervezet a gazdasági tevékenység mellett az erdőtüzeket látja a leginkább vétkesnek a jelenségben.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés