A Szent Korona története szorosan összefonódik a magyar nemzet történetével. Ez nem csupán egy aranyból és drágakövekből készült műalkotás, hanem a magyar államiság, függetlenség és identitás legfontosabb szimbóluma. Királyaink koronázása csak akkor volt érvényes, ha ezzel a koronával történt meg, ami több mint 1000 éves hagyományt jelent. Amikor eltűnt az országból, az nemcsak tárgyi veszteség volt, hanem nemzeti önbecsülésünk szimbolikus megingása is.
Úgy éreztük, hogy egy darabot kitéptek Magyarország szívéből
– magyarázta annak idején a nagymamám.
Noha a második világháborút követő kommunista hatalomátvétel nem igazán kedvezett a királyi ereklyék iránti lelkesedés fenntartásának, a magyarok generációinak egyik leghőbb vágya volt, hogy a korona ismét ott legyen, ahová tartozik: Magyarországon.
Hogyan került a magyar korona Amerikába?
A második világháború vége felé Magyarországon kaotikus állapotok uralkodtak. Ahogy a Vörös Hadsereg egyre közeledett, a magyar kormány attól tartott, hogy a szovjetek a koronázási ékszerekre is lecsapnak, és ezzel örökre búcsút mondhatunk nekik. Merthogy tudni lehetett, hogy a hős felszabadítók nemcsak a polgári lakosságot szabadították meg óráiktól és más értéktárgyaiktól, hanem a frontvonal mögött egy régiségekre vadászó profi kutatócsapat is érkezett azzal a feladattal, hogy összegyűjtse a „megmentendő” kulturális javakat.
Ezért 80 éve, 1945 januárjának egy hideg éjszakáján, amikor a front dübörgése már Budapesten is hallhatóvá vált, a Szent Koronát és a hozzá tartozó koronaékszereket egy titkos akció keretében egy ládában rejtették el, és útnak indították nyugat felé. Nem tudták, pontosan hová viszi az útja, csak azt, hogy tényleg meg kell menteni. A láda hónapokon keresztül vándorolt, járt múzeumi óvóhelyen és bunkerben, majd egy hordóba zárva elásták, végül májusban mégis az amerikai hadsereg kezére jutott. Ezután egy darabig a megszállt Németország területén egy banki trezorban őrizték, mígnem Dwight D. Eisenhower elnök 1953-ban elrendelte, hogy szállítsák át az Egyesült Államokba.
Az amerikaiak a koronát – ha lehet, még nagyobb titoktartás közepette, mint ahogy Budapestet elhagyta – a legendás Fort Knox erődítményébe vitték, ahol a világ legnagyobb aranykészleteit is tárolják. Olyan szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben, amelyek szinte emberfeletti akadályokat gördítenek bárki elé, aki be akarna hatolni. Ott, a legszigorúbban őrzött katonai bázis egyik páncéltermében várt arra, hogy egyszer ismét a fényre kerülhessen.
Jimmy Carter döntött a magyar koronáról
1977-ben, amikor Jimmy Carter hivatalba lépett, a hidegháború kellős közepén jártunk. Az elnök azonban a nemzetközi konfliktusok békés megoldása mellett tört lándzsát: első nagy dobása a szovjetek által támogatott Szadat egyiptomi elnök és az amerikaiak által szponzorált Begin izraeli miniszterelnök tárgyalóasztalhoz ültetése volt Camp Davidben, ami utat nyitott a közel-keleti fegyvernyugváshoz. Mandátuma lejárta után is számos olyan ország vezetőjével tárgyalt, akit a hivatalos Washington negligált, beleértve Észak-Koreát, Kubát és Nicaraguát is.
Magyarországgal egy kicsit más volt a helyzet. Amikor Carter elhatározta, hogy a Szent Koronát visszaadja, döntését sokan megkérdőjelezték az Egyesült Államokban, még a magyar emigráció egy része is, mivel ezt a gesztust úgy értelmezték, mint ami a szovjetek befolyását erősítheti Közép-Európában. Az ő vitorlájukból azzal fogta ki a szelet, hogy azt mondta:
A koronát a magyar népnek adjuk vissza, nem pedig a kormányának.
Emiatt az ország de facto vezetője, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) főtitkára, akinek 1956-os szerepét két évtized múltán sem bocsátották meg, nem lehetett jelen az ünnepélyes eseményen, ezt kikötötték az amerikaiak az alkuban. Ott volt viszont Apró Antal mint az Országgyűlés elnöke, a „munkás-paraszt hatalom” képviseletében pedig egy sor kivezényelt élmunkás brigádvezető, kétkezi lakatos és hengerész.
Így ünnepelték a magyar korona visszatérését
A magyar és amerikai zászlókkal feldíszített Ferihegyi repülőtéren 1978. január 5-én este 10-kor szállt le az az elnöki különgép, amely a magyar koronaékszereket és az azokat kísérő amerikai küldöttséget – köztük az 1947-ben az Egyesült Államokba disszidált Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet – hozta Budapestre. A nemzeti ereklyéinket őrző 300 kilós díszes ládát a felsorakozott díszegység katonai tiszteletadása mellett emelték ki a repülőből, miközben a zenekar a Rákóczi-indulót játszotta. Ezután felcsendült a két ország himnusza, majd a kincseket egy – leginkább postás és kenyereskocsiként ismert – keletnémet gyártmányú Robur teherautóba pakolták, és rendőri védelemmel ellátott konvoj szállította át az Országházba.
A parlamentben tudósokból verbuvált szakértőgárda hitelesítette a koronaékszerek eredetiségét. Erről annak rendje és módja szerint jegyzőkönyvet vettek fel, az ehhez csatolt felsorolásban egyszerű leltári tárgyakként aposztrofálták a felbecsülhetetlen értékű kincseket. A hivatalos irat így kezdődött:
Leltár, amely felvétetett Budapesten, az országház épületében 1978. január 5-én a magyar korona és a koronázási ékszerek szakértői szemléje és azonosítása alkalmából: 1. Egy darab aranyból készült korona, 19 zománcképpel, drágakövekkel, igaz-gyöngyökkel díszítve, zárt, csúcs- és csüngő díszekkel. Átmérője: 21,3, ill. 20,3 cm.
Az amerikai elnök személyes képviselőjeként eljáró Cyrus Vance külügyminiszter csak másnap csatlakozott a delegációhoz. Ekkor tartották a hivatalos átadás-átvételi ceremóniát az Országház kupolacsarnokában, ahol a meghívottak lélegzet-visszafojtva hallgatták a beszédeket és a Szózatot. A The New York Times beszámolója szerint sokaknak könny szökött a szemébe. Kádár és az MSZMP vezetői ekkor is távol maradtak, amit persze a hazai sajtó nem domborított ki. Ehelyett inkább arra fókuszáltak, hogy a korona visszatértét a magyar diplomácia sikereként könyveljék el.
Mert a korona új hazába tért vissza, a népi Magyarországra. Ennek a Magyarországnak új helye, új rangja van a népek nagy családjában is: nemzetközi tekintélye megnőtt, megérdemelt tisztelet övezi, és méltán büszke arra, amit történelmileg példátlanul rövid idő alatt, a Szovjetunióval, s a többi testvéri szocialista országgal együtt haladva elért és a világnak felmutatott
– hangsúlyozta január 6-i vezércikkében a Népszabadság, az MSZMP központi lapja.
A nagy amerikai lapok tárgyilagosan tudósítottak, a kinti magyar újságok viszont kiemelték az amerikai diaszpóra aggodalmát amiatt, hogy a kommunista rezsim propagandacélokra használhatja fel az eseményt.
Ezek nagy szolgálatokat tettek most Kádáréknak, akik nyilvánvalóan csupán presztízs-okokból törekedtek a Korona megszerzésére. A rendszer számára az nem jelent többet egy múzeumi tárgynál: az iskolákban nem említik történelmi szerepét, a tankönyvek egy-két sorral intézik el. A középületekről, emlékművekről eltüntették a Korona mását, hogy a vöröscsillagos címerrel helyettesítsék
– dühöng az 1978. január 14-i New Yorki Magyar Élet vezércikkírója.
Hogyan került a magyar korona az elnöki könyvtárba?
Jimmy Carter múzeumi könyvtárában önálló kiállítás mutatja be azt az eseményt, amely a kommunista rendszerváltás után mélypontra került magyar–amerikai kapcsolatok javulásának egyik legfontosabb pillérévé vált. Az elnök ezzel a gesztussal nemcsak egy tárgyat adott vissza, hanem egy nemzet hite és identitása előtti tisztelgését is kifejezte – mutatnak rá a kurátorok.
Az egyik tárlóból pedig ott mosolyog ránk a magyar Szent Korona. Igaz, ez már nem az eredeti, csak annak tökéletes mása. Az újabb magyarországi rendszerváltás után megválasztott köztársasági elnök, Göncz Árpád ajándékozta 1998-ban Jimmy Carternek, köszönetképpen az eredeti korona 20 évvel azelőtti hazajuttatásában játszott szerepéért.
A magyar emberek ránk bízták, hogy megőrizzük egyik legnagyobb kincsüket. Mi pedig visszaküldtük, amint a körülmények megengedték
– indokolta akkori döntését az atlantai ünnepségen az amerikai exelnök.
Ha a holnap hivatalba lépő régi-új amerikai elnökről is olvasnál, ide kattintva megteheted.
