Bár az ókori Egyiptomban szigorú büntetés járt azoknak, akik sírrablásra adták a fejüket, halálra ítélték az elkövetőket, mégis virágzott ez a fajta bűnözés. Ennek a kultúrának fontos jellemezője volt a fáraók isteni eredete, de mégsem minden egyiptomi érzett tiszteletet az elhunyt királyok iránt, sem babonás félelmet az isteni vagy emberi büntetésekkel szemben.
A nemesek és a szegények között óriási volt a szakadék. Utóbbiak rengeteg vagyont temettettek el saját magukkal, miközben olyan emberek mellett éltek, akik nem tudtak elegendő élelmet adni a családjuknak, és éheztek. A temetkezési helyek kifosztását gyakran olyanok követték el, akik bennfentes ismeretekkel rendelkeztek a sírokról. Valószínű, hogy sok fosztogató vagy maga segített felépíteni az építményeket, vagy lefizetett valakit, aki részt vett a sírok építésében.
Gazdag egyiptomi sírok
1922. november 4-én Howard Carter brit régész kezdett el sírokat feltárni Egyiptomban. Három héten belül Carter és csapata felfedezett egy lépcsőt, amely egy ősi sírhoz vezetett. Ötévnyi keresés után megtalálta Tutanhamon sírját, mélyen a Királyok Völgye alatt. A régész egy apró lyukat fúrt az előszoba második ajtaján, és egyetlen gyertya fényénél szemügyre vette a bent lévő dolgokat, a bútorok tarka keverékét, aranyozott állatfejeket és szekereket, valamint az egyéb felbecsülhetetlen értékű kincsekkel zsúfolt kis helyiséget, amit utoljára több mint 3000 évvel ezelőtt láttak. Nagyon jelentős volt ez a lelet, azért is, mert valahogy túlélte a rablókat, akik szinte minden más ókori egyiptomi sírt kiürítettek. Csak néhány királyi sír vetekszik Tutanhamonéval. A legfőbb közülük I. Paszebahaenniut ép sírja, akit a múmiájának otthont adó ezüst koporsó miatt Ezüst Fáraóként is ismernek.
Sírrablások az ókori Egyiptomban
A sírrablások már a korai dinasztikus időszakban (i. e. 3150 körül – i. e. 2613 körül) komoly problémát jelentettek. A sírokat úgy tervezték, hogy az örökkévalóságig megőrizzék a maradványokat, de sokszor nagyon gyorsan kirabolták őket. A Dzsószer-piramis építésekor (i. e. 2670 körül) a sírkamrát célirányosan helyezték el, a folyosóit pedig törmelékkel töltötték meg, hogy megakadályozzák a lopást, de még így is feltörték és kifosztották a sírt; előfordult, hogy még a fáraó múmiáját is elvették, vagy megrongálták. Ha fényre volt szükségük, egyszerűen a testeket borító vászonkendőket széttépték és meggyújtották.
Az Egyiptomi Óbirodalom idején (i. e. 2613–2181) is hasonló volt a tendencia. Bár a gízai nagy piramis és a többi még mindig áll, az eltemetett kincsek egyikét sem találták meg az építményekben, és a holttesteket, vagyis Hufu, Hafré és Menkauré múmiáját sem. A sírok ajtaján és falakon található szövegeket (átkokat) azért írták, hogy megakadályozzák a lopást, de nem bizonyultak elégségesnek a tolvajok ellen. Amikor 1871-ben Nofermaat, egy ókori egyiptomi herceg sírját feltárták, a régészek először azt hitték, hogy sértetlen. De a temetkezési kamrában mindent összetörtek, a múmiát is.
Egyes sírrablók kőfaragó mesteremberek voltak, akik rést hagytak a sírok falán, vagy tudták, melyik alapkőzet elég puha ahhoz, hogy átjuthassanak a kincsekhez. Rendkívül türelmesek voltak, és hosszú ideig dolgozhattak azon, hogy alagutakat hozzanak létre a gazdagnak hitt sírokhoz.
A sírok védelme
A sírok építői sok óvintézkedést tettek, mint a már említett átkok, hogy elkerüljék a kifosztást. A fáraók építészei sok mindennel próbálkoztak, a záraktól a hamis átjárókig, a csúszó kőcsapóajtókig és a törmelékkel teli gödrökig, amelyek célja mindenki eltemetése volt, aki megpróbált belépni. Évezredekkel később a régészek találtak arra bizonyítékot, hogy ezek működtek. Egyszer egy régész munka közben egy tolvaj holtestére talált bizonyítékot, egy levágott kart, aztán felfedezték a test többi részét. Valószínűleg ez a férfi megpróbálta kiemelni a múmiát a koporsó belsejéből, amikor a sír teteje beomlott, levágva a karját.
Egy rablás után el is kellett adni a talált holmikat, amivel óvatosan kellett bánni. Például ha elkaptak volna valakit egy fáraó maszkjával, az már elég okot adott volna a máglyán történő kivégzésre. Hogy elkerüljék ezt a sorsot, a bűnözők olyan kincsek után kutattak, amelyeket nem lehetett nyomon követni, aranyat és más nemesfémeket loptak leginkább, amelyeket anélkül lehetett beolvasztani, hogy a vásárlók tudnák az eredetüket. Egyes esetekben a rablók rendkívül értékes illatosított olajokat csentek el, hogy eladják a nemzetközi piacokon. A tolvajok az aranyozott bútorokat és szobrokat is elégettek, hogy eltávolítsák az egykor ezeket díszítő aranyat.
A sírrablás az egyik legrosszabb bűn volt, amelyet az ókori Egyiptomban el lehetett elkövetni, mivel a sírokat szent helyeknek tekintették, amelyek átjárást biztosítottak a túlvilágra. A nemeseket mumifikálták, és egy sírba helyezték holmijukkal, mindennel, amire szükségük lehetett, mert a túlvilágra úgy tekintettek, mint jelenlegi életük meghosszabbítására.
Rendkívül fejlettek voltak az ókori egyiptomiak, az alábbi cikkünkben olyan műtéteket mutatunk be, amelyeket nem is gondolnád, hogy elvégeztek több ezer éve.
