avar magyar

Az Avar Kaganátus keleti csoportjai a  Kr. u. 6. században jelentek meg a Kárpát-medencében. A mai Mongólia területéről, a belső-ázsiai sztyeppe vidékről indultak meg nyugat felé az avar törzsek. Az írásos és genetikai források tanúsága szerint vezetőik a Türk Birodalom felemelkedésével egy időben döntöttek arról, hogy új szállásterületet keresnek. Vándorlásuk során más, eurázsiai nomád népek is csatlakoztak hozzájuk. 

A Kárpát-medencében ezt megelőzően a Gepida és Longobárd Királyság volt a meghatározó politikai erő, az avarok az ő kései utódaik mellé telepedtek le, és vették át az irányítást. 

Belső-Ázsiából érkeztek az avarok Magyarország területére

Néhány évtizednyi, a Bizánci Birodalommal folytatott intenzív hadakozást követően fokozatosan álltak át a gazdálkodó életmódra. Egészen a 9. század elejéig uralták a térséget, amikor is Nagy Károly keleti hadjáratai vetettek véget hatalmuknak. 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)  és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatóinak vezetésével nemrég a Nature hasábjain jelent meg egy tanulmány, amely az avar kori társadalom rokonsági szerveződésének mintázatait tárta fel. 

Több száz avar sírt vizsgáltak

A régészek négy, az Alföld területén található, avar kori temetkezési helyet vizsgáltak meg, Rákóczifalva, Kunpeszér, Kunszállás és Hajdúnánás mellett, s közel 400 avar származású genetikai mintát elemezve. A korábbi vizsgálatokkal ellentétben arra törekedtek, hogy az egykori temetők földje alatt nyugvó összes holttestből genetikai mintát vegyenek. A módszernek köszönhetően vizsgálni tudták egyrészt a közösségeken belüli, másrészt az egyes közösségek közötti rokonsági hálózatokat is. 

„A genetikai, embertani és régészeti vizsgálatok azt mutatták, hogy a Duna-Tisza közi közösségek Belső-Ázsiából, a tiszántúli közösségek a kelet-európai, Fekete-tenger vidéki sztyeppékről érkezhettek. Ugyan származásukat tekintve nem voltak egységesek, mégis hasonló rokonsági szervezetben éltek, ami megfelel a történeti források és az eurázsiai sztyeppe népeire vonatkozó etnológiai kutatások nyomán kibontakozó képnek is” – foglalták össze a Nature magazinban a kutatók. 

A régészeknek és genetikusoknak sikerült rekonstruálniuk az egykor Magyarország területén élő avarok családszerkezetét. Az eredmények igazán különlegesek. 

A genetikai vizsgálatok az eltemetett személyek között számos első-, másod-, és harmadfokú rokoni kapcsolatot állapítottak meg, ami hatalmas családfák rekonstruálását tette lehetővé. A legnagyobb vizsgált lelőhelyen, a Szolnok közelében feltárt rákóczifalvi temető közösségében több mint 200 férfi, nő és gyerek köthető családfákhoz, 9 generáció mélységben számoltak be róla. 

Jelenleg ez, a Szolnok melletti egykori avar családfa a legnagyobb ismert rokoni hálózat a világon, melyet régészeti módszerekkel sikerült megalkotni.  

Többnejű és többférjű avarok éltek itt egykor

Mind a négy, vizsgált temető népessége hasonló elvek alapján szerveződött. A genetikai minták vizsgálatát követően egy olyan patrilineáris rendszer bontakozott ki, amelyben a patrilokalitás és a női exogámia volt a norma. A férfiak a házasság után is a közösségben maradtak, azonban a nők mindig más helyről érkeztek a családba. A közösségek egy-egy fő apai leszármazási vonal köré rendeződtek. A tárgyi leletek alapján látszik az is, hogy igazán fontos lehetett a közösség alapítóinak és az alapítók egyenesági férfi leszármazottainak a szerepe a családokon belül. A veretes övek, lószerszámok, olykor teljes, sírba helyezett lovak ezeknek a férfiaknak a temetkezéseihez tartoztak. Ők lehettek egykor a családfők és a települések vezetői. 

Női közösségszervezők társadalma volt az avaroké

A közösségek közötti rokoni hálózatok a leletek szerint elsősorban a nőkön keresztül szövődtek, ezt a távoli rokoni kapcsolatokat feltérképező genetikai vizsgálatok is megerősítették. 

Számos esetben előfordult, hogy egy férfinak vagy nőnek több, akár négy partnertől is született gyermeke. Ez jelenthetett a házastárs korai halála miatti újraházasodást, de többnejűséget is.

„Az egyedi példák értelmezéséhez a halálozási kor és a régészeti leletek vizsgálatával jutunk közelebb”- áll az összefoglalóban.

A levirátus jellemezte az avar házasságokat

Több partner esetén az apák általában egymásnak közeli, férfiági rokonai voltak. Ez ahhoz hasonló családon belüli mintát mutat, mint később, Géza fejedelem idejében. Az ő halálát követően özvegye, Sarolt végül nem ment ismét férjhez Koppányhoz: a történet folytatása mindenki számára ismert, az akkori folyamatok akasztották meg végül ezt a szokást a Kárpát-medencében.  

Az avarok esetében a férj korai halála után annak testvére, féltestvére, másik feleségétől született fia vagy unokaöccse lett az özvegy új partnere és későbbi gyermekei apja a genetika minták tanúsága szerint. Ez szolgálta a család társadalmi és gazdasági helyzetének stabilizálását. 

Érdekes módon a kiterjedt rokonsági rendszerek ellenére e közösségekben egyáltalán nem fordult elő vérfertőzés. Úgy tűnik, az avarok több generáción át szigorúan számon tartották a rokonsági kapcsolataikat. A vérrokonok közötti házasodás tabunak számított.

A lányok 16-19 éves korukig maradhattak hajadonok, ezután költöztek el új otthonukba. A halálozási kor alapján a legfiatalabb anyák 18-22 évesek voltak.

A feltárt társadalmi rendszer egyik legfontosabb tanulságaként a tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy az avar közösségek annak ellenére is megőrizték sztyeppei típusú társadalmi berendezkedésüket, hogy életmódjuk az évszázadok során teljesen átalakult. Ahogy a kaganátus intézménye és a politikai elit szerveződése, úgy a társadalom alsóbb rétegeinek rokonsági kapcsolatai is megőrizték a sztyeppei szokásokat.

Ha arról is olvasnál, mi lett a sorsa több ezer misztikus temetkezési helynek hazánk területén, ide kattints!