A japán kultúra gazdag spirituális hagyományokban, ma is több mint 87 millió ember kötődik az országban a sintó valláshoz, és a különböző istenségeknek szentelt szentélyek mindenhol megtalálhatók. A japánok legismertebb mondaköre a jókai néven ismert legendás lényekről szól. Az egyik lény, amely gyakran felbukkan a népi történetekben, a kicune, egy természetfeletti róka.
A legenda szerint ezek a rókák a legtöbbször átverik, becsapják az embereket, de van, amikor védelmezik őket, vagy egy szerető, feleség képében jelennek meg. A japánok a legtöbb rókának különleges tulajdonságokat tulajdonítanak, nem csak a rókaszellemeknek.
A II. világháború idején ezek a népi hiedelmek majdnem az Egyesült Államok eszközeivé váltak a japán nép ellen vívott pszichológiai hadviselésben. A terv, amely az „Operation Fantasia” nevet kapta, akkor született, amikor William Donovan, az Amerikai Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (OSS) vezetője azt mondta tudósainak, hogy találják ki, hogyan lehetne „túljárni” a tengelyhatalmak katonáinak eszén.
Ed Salinger korábban vállalkozást vezetett Tokióban, így némileg ismerte a japán néphagyományokat, úgy gondolta, az amerikaiak kihasználhatnák ezt a hiedelmet, hogy félelemmel kényszerítsék megadásra a japánokat.
Az amerikaiak rókákkal akarták legyőzni japánt
Donovan felhívására rengeteg piszkos ötlet érkezett, köztük a robbanó palacsintapor, élő denevérekre erősített gyújtóbombák, hadifoglyoktól információk kinyerésére használható igazságszérum, valamint egy undorító szagú spray, amely az ürülék visszataszító bűzét utánozta, és persze az Operation Fantasia.
Ed Salinger a kicunét, a varázserejű, róka alakú szellemet akarta felhasználni a háborúban.
A javaslat alapja az a tény volt, hogy a modern japán ember fogékony a babonákra, a gonosz szellemekre és a természetfeletti megnyilvánulásokra, ami tudatosan előidézhető és ösztönözhető
– írta Salinger egy feljegyzésében, amelyben ismertette az ötletét.
A terv első verziója szerint róka alakú léggömböket reptettek volna japán falvak fölé, hogy megrémítsék a lakosságot. A katonák rókahangokat imitáló hangszereken is játszottak volna, így elhitetve a japánokkal, hogy a kicune támadta meg őket. Ezt végül elvettették, és Kínában, illetve Ausztráliában élő rókákra tértek át.
A végső tervben az első problémát az okozta, hogy miként világítsanak a rókák, milyen festéket használjanak. Végül rádiumot tartalmazó festékre esett a választás. Az ehhez kapcsolódó egészségügyi kockázatokat már ismerték, 1917-ben a világító festékkel óraszámlapokat díszítő nők vérszegénységben, csonttörésekben és az állkapocs elhalásában szenvedtek, mivel az ecset hegyét az ajkaikkal formálták meg, közvetlenül érintkezve a szennyezett anyaggal.
A következő akadály az volt, hogy a radioaktív festék hogyan tapadjon meg az állatok bundáján. Ennek tesztelésére az OSS Harry Nimphiushoz, a Central Park állatkert állatorvosához fordultak. Az orvos próba gyanánt egy mosómedvét festett be. Az állatot szigorúan őrizték, és elrejtették a nyilvánosság elől. Néhány nap után a festék még a helyén maradt, így ez a kérdés megoldódott.
Hogy kiderítsék, a természetfelettinek tűnő rókák valóban megijesztik-e a japánokat, az OSS úgy döntött, hogy 30 világító rókát enged szabadon Washington D.C. Rock Creek Parkjában, hogy felmérje a helyiek reakcióit. Ha a rókák az amerikaiakat megijesztik, akkor a logika szerint a japánokat még inkább megrémítik majd.
Sikeres teszt utáni látványos kudarc
Egy 1945-ös nyári éjszakán az OSS munkatársai szabadon engedték a rókákat a parkban. A szellemszerű jelenések látványa először zavart, majd rémületet keltett az esti sétájukat végző járókelőkben. Egy közölük annyira megijedt, hogy értesítette a Nemzeti Park rendőrségét, amely az incidensről így számolt be:
A rémült polgárok, akiket sokkolt a sötét park rejtekükből előugró, szellemszerű állatok látványa, sikítva menekültek.
Ekkor azonban újabb probléma merült fel. Hogyan juttatják el a rókákat a japán szigetekre? Az OSS eredetileg azt tervezte, hogy a tengerbe dobják őket, és hagyják, hogy kiússzanak a partra, de nem volt egyértelmű, hogy túlélnék-e az utat. Egy kora reggelen, a köd leple alatt egy csapat befogott rókákat pakolt fel egy hajóra, majd Japán közelében a személyzet egyenként dobta őket a hideg, sós vízbe. Az állatok úszni kezdtek, és életben maradtak, de mire partot értek, a festék nagy része lemosódott róluk, és perceken belül a maradékot is lenyalták. Így a próbálkozás kudarcot vallott.
Egy másik változat szerint a szövetségesek ügyével rokonszenvező japán állampolgárok „a rókaszellemtől megszállt személyeket szimulálnának, akik állítólag a róka szelleméből fakadó furcsa énekeket mondanak el”. Vagyis Salinger terve az volt, hogy megszállást eljátszó személyek rókákról beszéljenek tébolyultan. Végül 1943. szeptember 24-én Stanley Lovell, a Fantasia felügyeletéért felelős OSS kutatási és fejlesztési részlegének vezetője azt javasolta, hogy hagyjanak fel a tervvel.
Érdekelnek még II. világháborús érdekességek? Az alábbi cikkünkből megtudhatod, hogy mit szimbolizált korábban az egyik ismert náci jelkép.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
