Anyukám azt mondta, tűrjem, amit a nagybácsim csinál velem

Barátságos hangulat, megnyugtató színek, aranyos képek a falon - mintha csak egy óvoda folyosóján ülnénk. De ide a gyerekek nem játszani érkeznek, hanem hogy arról meséljenek, amit minél hamarabb el akarnak felejteni. Magyarország egyetlen Barnahus házában jártunk, amelyet kimondottan a szexuálisan bántalmazott kiskorúak gyermekbarát kihallgatására hoztak létre. Az adományokból és szoros szakmai összefogásból létrejött pilot program vezetőjével, Dr. Lazáry Györgynével beszélgettünk a módszerről, a gyermekbarát igazságszolgáltatásról, és arról, hogy ennek gyakorlata még mennyire esetleges Magyarországon.

“Nincs plüssállat, ha azokat keresi”

- mondja dr. Lazáry Györgyné a Barnahus ház létrehozója és a pilot program stábjának vezetője, miközben az úgynevezett kihallgatószobában vizsgálódom, ahol a gyerekek megnyugtató környezetben, egy speciálisan kiképzett szakpszichológusnak először és utoljára mesélnek arról, hogyan bántották őket.

“A plüssjáték félrevezeti a gyereket, mert azt gondolhatja, játszani jön ide. De helyette arról kell mesélnie, hogyan bántották. Sok gyerekbarát rendőrségi kihallgatószobában helyeznek el szőrös játékállatokat, hibásan, ugyanis disszonancia van az aranyos játék, és a helyzet között. Arról nem beszélve, hogy a tinik ettől úgy érzik, óvodásnak nézik őket” - magyarázza dr. Lazáry Györgyné, aki hosszú évtizedek óta tevékenykedik igazságügyi pszichológus szakértőként. Bevallása szerint mindig gyerekbarát módszerekkel, a gyerekek érdekeit szem előtt tartva dolgozott, de praxisa alatt túl sokszor kellett végignéznie, hogy a szexuálisan bántalmazott gyerekeket milyen további traumáknak teszi ki a magyar igazságszolgáltatás rendszere. Így, amikor 2013-ban először találkozott a Barnahus ház ideológiájával, úgy döntött, mindenképp szeretné elsajátítani és alkalmazni az izlandi munkamódszert.

“A Barnahus horizontálisan és vertikálisan is gazdag, mély, sok mindent felölelő, elsősorban tudomány, de azt is jelenti, hogy az igazságszolgáltatás és a gyermekvédelem összekapcsolódik. A Barnahus házaknál a gyermek védelme áll mindenek felett, míg Magyarországon ez egyelőre pont fordítva történik: az igazságszolgáltatás és a gyermekvédelem gyakorlatilag a beáldozza a bűnösért a gyereket” - magyarázza Lazáry. Okfejtése nem meglepő, és még csak nem is túlzó, ma ugyanis Magyarországon leginkább az áldozatoknak kell bizonyítaniuk - főleg, ha nők vagy gyerekek -, hogy erőszakot követtek el rajtuk. Vagyis őket vizsgálják, citálják jobbra-balra, hogy bizonyítékot találjanak a bűntényre.

Ez általában hosszadalmas nyomozati és bírósági eljárást jelent, ami alatt az áldozatoknak számos alkalommal fel kell idézniük az átélt borzalmakat, legyen szó nemi alapú vagy egyéb erőszakról. És ha ez még nem volna elég, gyakorta kell szembesülniük a környezet és sok esetben a hivatalos szervek tettessel szemben elnéző, gyakran áldozathibáztató attitűdjével. Gondoljunk csak Renner Erika még mindig folyamatban lévő esetére (ő az, akit 2013-ban exe, Bene Krisztián bosszúból elkábított, majd lúggal leöntött és magára hagyott): az ő élete négy éve másról sem szól, mint hogy az igazáért harcol. Renner egyik interjújában úgy fogalmazott: tökéletesen megérti azokat a nőket, akik útközben feladják, mert nem bírják lelkileg, hogy sokadszorra is el kell mesélni a történetüket; hogy bizonyíték híján lezárják az ügyüket; vagy hogy az igazságszolgáltatás a bűncselekménnyel nem arányos büntetést ró ki az elkövetőkre, és sokszor a környezet is felejtésre, hallgatásra inti az áldozatot.

De ha ezt mondja egy felnőtt nő, akkor vajon mit élhetnek át azok a gyerekek, akik szexuális bűncselekmény áldozatai lettek? Általános jelenség ugyanis, hogy az igazságszolgáltatás embertelenül sok (8-11 alkalommal) kihallgatásra kényszeríti az alapvetően súlyos, olykor egész életükre kiható traumán átesett gyerekeket. Ez pedig óriási hiba: az emlékek különböző intézményekben (bíróság, egészségügyi intézmény, rendőrség stb.) újra és újra történő felidézése retraumatizálják, reviktimalizálják a gyerekeket, vagyis újra és újra átélik az erőszak okozta komplex traumát. A többszörös kihallgatási módszer gyakorlatilag ellentmond a törvénynek is, amely  kimondja, hogy az ilyen ügyekben mindig a gyerek érdekeit kell szem előtt tartaniuk az eljárásban részt vevő hatóságoknak.

A gyerekáldozatok helyzetét tovább nehezíti, hogy nem erre kiképzett szakpszichológusok kérdezik ki őket, hanem attól függően, melyik szakaszban tart az eljárás: nyomozók, nyomozati bírók, ügyészek, igazságügyi szakértők - csupa olyan ember, akik a mindennapokban nem dolgoznak se terápiás, se diagnosztikus területen gyerekekkel. Pedig az egyik legfontosabb faktor az eljárások minőségében, hogy a szakember, akivel a gyerek találkozik mennyire képzett és érzékeny.

Ez nem új felismerés, mégis teljesen esetleges Magyarországon, vagyis ha a gyereknek szerencséje van, olyan szakemberhez kerül, aki ismeri és érvényesíteni tudja a "gyerekbarát szemléletet", ha azonban nincs, akkor jó eséllyel sérülni fog az eljárásban. Az igazság tehát az, hogy jelenleg a gyerekek jóformán csak tárgyai a saját eljárásuknak, amely során maguk az igazságszolgáltatás résztvevői traumatizálják tovább őket. Lazáry szerint az lenne az ideális, ha az új büntetőeljárási törvény kimondaná, hogy a 14 év alatti áldozatokat kizárólag arra kiképzett szakértők hallgathassák ki, de mivel Magyarországon jóformán alig van olyan személy, aki ennek a tudásnak a birtokában van, így ez egyelőre irreális igény.

Dr. Gyurkó Szilvia,  gyermekjogi szakértő  szerint az a probléma, hogy a gyermekbarát igazságszolgáltatás nem volt soha valódi átfogó koncepció Magyarországon. Gyakorlatilag csak részelemeket vettünk át az Európa Tanács programjából, aminek részeként történtek jogszabály változások, például ennek részeként 2013 óta Magyarországon is kötelező minden rendőrségen gyerekbarát kihallgatószobát létrehozni, melyek viszont szakemberek nélkül nem sokat érnek .

“Hazudsz, hazudsz, ne hazudj már!”

Ezt például egy igazságügyi pszichológus kiabálta annak a kisfiúnak az arcába, akit a vád alapján testvéreivel együtt kiskoruktól kezdve elhanyagoltak, szexuálisan bántalmaztak, patkánnyal és ürülékkel etettek saját szüleik. A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás néven elhíresült ügy nemcsak a súlyos vádak, hanem az elsőfokú bíróság számos hibája miatt is óriási közfelháborodást keltett, és nem utolsó sorban ékes példája lett a diszfunkcionálisan működő “gyermekbarát” igazságszolgáltatásnak. De idevágó példákból Lazáry is tud meríteni.

“A 14 éves kislányt évek óta abuzálta a nevelőapja. Megtörtént a feljelentés, a nyomozati szakban meghallgatta a rendőr, a nyomozati bíró, az igazságügyi pszichológus. Aztán az ügye 2016-ban átkerült a perbíróságra, itt újra kihallgatták még háromszor, ezen kívül átesett egy nőgyógyászati vizsgálaton, amely során az orvos is kikérdezte. Az utolsó két tárgyaláson már sírva kérte a bírót, hogy ne kelljen többet beszélnie az esetről, mert nem tud se mást, se többet mondani, mint amit először elmesélt” - mondja dr. Lazáry, és látva a döbbenetet az arcomon hozzáteszi, hogy ennek a kislánynak még szerencséje is volt. Előfordul ugyanis, hogy egy-egy gyereket négy-öt igazságügyi szakértő is kikérdez.

A gyerek nem csábít szexre, a felnőtt kódolja félre a viselkedését

Gyakori, hogy a környezet félreértelmezi a gyerekek viselkedését, és ahogy a megerőszakolt nőknél a miniszoknyára, úgy a kislányok “kihívó” attitűdjére mutogatva rájuk tolja a felelősséget, amikor kiderül, hogy szexuálisan bántalmazták őket. Dr. Lazáry szerint bár előfordul, hogy egészen pici lányok zavarba ejtően viselkednek férfiak előtt, de ezért sosem a gyerek hibáztatható, hanem a felnőtt, aki félrekódolja a gyerek viselkedését, és ki is használja azt.

“Az elhanyagolt érzelmi háttérből jövő gyerekek szinte beleomlanak idegen férfiak ölébe, de soha nem szexuális motivációból” - magyarázza Lazáry. A félrekódolt gyerekviselkedésről Ferenczi Sándor Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között tanulmányában is ír részletesen, amelyben kifejti, hogy a gyermek gyengédségre vágyik, de válaszul a felnőttek szexuális reakcióját váltja ki.

És ahogy  Ferenczi is írja, többen visszaélnek ezzel, mint gondolnánk. Vagy, mint ahogy azt a becslések mutatják, amelyek szerint 100 feljelentésre mindössze 10 vádemelés és csak 1 ítélet jut. A Dívány megkeresésére az ORFK azt írta, hogy 2016-ban a gyermekkorúak sérelmére elkövetett szexuális tárgyú, rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 456 volt, és ebből 322 jutott el a vádemelésig. A szakemberek szerint a valós elkövetések száma feltételezhetőleg sokkal magasabb, mint amit a hivatalos bejelentések statisztikái takarnak, vagyis a szexuális bántalmazással kapcsolatban rendkívül magas a látencia. Ennek számos oka van: a gyerekekre váró kálvária, a társadalom bagatellizáló attitűdje, és az is közrejátszik, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem megfelelően működik.

Pedig A Gyermekvédelmi Törvény 17. paragrafusa megjelöli azokat a személyeket és intézményeket (védőnők, háziorvos, házi gyermekorvos, családsegítő szolgálat, nevelési és oktatási intézmények, nevelési tanácsadó, rendőrség, ügyészség, bíróság), amelyek kötelesek jelezni a gyermekjóléti szolgálatoknál a gyerek veszélyeztetését, indokolt esetben kötelesek hatósági eljárást kezdeményezni. Sőt, az Egészségügyi törvény külön rendelkezik arról, hogy szexuális visszaélés gyanúja esetén az orvost nem köti a titoktartás, saját hatáskörében jelezheti, amit tapasztalt. De a törvény lehetőséget ad arra is, hogy a Gyermekjóléti Szolgálatnál minden állampolgár bejelentést tehessen, akár anonim módon. Ezek viszont nem működnek a gyakorlatban, mert hiányoznak alapvető szakmai irányelvek és protokollok, így például a szakemberek gyakran nem különböztetik meg a bántalmazó szülőt a nem bántalmazó szülőtől, a szexuális visszaélés tüneteit anyai elhanyagolásnak tartják, és nem hisznek sem a gyereknek, sem a segítséget kérő nőnek.

A Barnahus mindennek az ellentéte

Vagyis a hazai gyakorlattal szemben hisznek a gyereknek, módszerük alapvetése, hogy az eljárás a gyerek érdekeit szolgálja, biztosítsa a tisztességes eljárást, a közvetlenség elvét, és mindezt úgy, hogy az alapjogi garanciákból és a jogállami elvekből nem engednek. A Barnahus-modell szerint ha nincs bizonyíték és bizonyítottság, de a kihallgatáson a gyerek kimondta az elkövető nevét, akkor a feltételezett bűnösnek kell bizonyítania az ártatlanságát, annak minden vizsgálatával és procedúrájával együtt. Nálunk fejlettebb országokban az igazságszolgáltatás pontosan így működik.

Ahhoz, hogy ez a magyar vonatkozásban is általános érvényű legyen elsősorban mély és komoly társadalmi személetmód-változásra, valamint intenzív, szakmaközi képzésekre volna szükség nemcsak az igazságügy, hanem a gyermekvédelem területén is. Dr. Lazáry szerint addig nincs értelme itthon több Barnahus háznak, amíg hiányoznak a gyermekbarát kihallgatás módszerére kiképzett szakemberek, illetve nincsenek kellően érzékenyítve az eljárás egyéb résztvevői. A szakember szerint a jövőben végre lesz rá alkalmuk továbbadni a tudásukat, ugyanis uniós támogatással a következő két évben három megyében, közel kétezer szakembert fognak tudni érzékenyíteni és kiképezni. De az oktatáson kívül arra is szükség van, hogy a különböző területek szakemberei egymás kezére játszva, a gyerek érdekeit szem előtt tartva segítsék, kiegészítsék egymás munkáját.

“Az anyukám azt mondta, hogy tűrjem, és ideadta a mobiltelefonját, hogy miközben, a nagybácsi csinálja, amit csinál, addig nyomkodjam a telefont”

- emlékezik Lazáry egy 11 éves kislány videójára, amiben a gyerek arról mesél, hogyan erőszakolta meg a nagybácsi, miközben az édesanyja is a szobában tartózkodott.

“A rendőrök ennél a mondatnál leállították a videót és kijelentették, hogy megvan a vallomás, mert annyira élményalapú, annyira koherens volt a lány története, hogy erre csak akkor képes egy gyerek, ha tényleg megtörtént vele. Ha én nézem a videót, nem biztos, hogy ezt megállapítom, mert igazságügyi gyermekpszichológusként más szempontokat figyelek, mint egy nyomozó. Ezért kell az egyes szervezetek szakembereinek együttműködni, összeadni egymás tudását” -magyarázza.

Ilyen egy igazi gyermekbarát kihallgatás

Az erőszak bejelentése is a gyermekházban történik, majd a körülmények felmérése után a barátságos környezetben az áldozatot egyszeri alkalommal hallgatják meg. A gyerekekkel gyermekklinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő pszichológus beszélget, meghatározott protokoll alapján, egy speciálisan bekamerázott szobában. Az ehhez kapcsolódó monitoring szobában követi az ügyész, a nyomozati bíró, a nyomozati rendőr és az igazságügyi pszichológus szakértő a kihallgatást. Egy kihallgatásból akkor lesz csak törvényszéki interjú, ha a gyerek kimondja az elkövető nevét. Amennyiben ez nem történik meg (ami nagyon ritka), akkor ún. explorációs, más néven feltáró interjú lesz belőle.

A ház meghallgató szobája a gyerek biztonságérzetét szolgálva viszonylag kicsi alapterületű.  A meleg színre festett falakon képek, egy polcon játékoknak tűnő tárgyak, amelyek amúgy speciális eszközök, az elmesélést, és bizonyos szituációk szemléltetését segítik.

A beszélgetést két stabil kamera veszi, az egyiket egy kiképzett kolléga irányítja a monitor szobából, ahol vele együtt az igazságszolgáltatás szakemberei ülnek. Ő kizárólag a gyerek mimikáját, kezét, testét pásztázza, vagyis a nonverbális reakciókat rögzíti, hiszen minél kisebb a gyerek, annál erősebb a nonverbális kommunikációja. Ennek ellenére ma Magyarországon a rendőrségi, bírósági, igazságügyi szakértői vizsgálaton figyelmen kívül hagyják azt az alapvető pszichológiai tényt, hogy a kognitív funkciók fejlődése szakaszos, és a kihallgatásokon főleg a verbális válaszokra, reakciókra fókuszálnak. De az sem ritka, hogy a hátrányos helyzetű, elhanyagolt gyerekek fogalmi gondolkodása elmarad a kortársaikétól, és az is előfordulhat, hogy egyéb fogyatékosság korlátozza őket a beszédükben. Velük szemben nem igazságos a hagyományos interjú módszereit használni, ezért ilyen esetekben a Barnahus házban amerikai és európai sztenderdek alapján elkészített, úgynevezett abúzus babákat használnak. A gyerekek ezeken a nemi szervekkel rendelkező bábukon mutatják meg, mi történt velük, közben a szakemberek kódolják a mimikájukat, hangszínüket, testük rezdüléseit. Minden interjút archiválnak és nemcsak azért, mert aztán vádemelés esetében ezt használják a nyomozati és a peres eljárás során a további kihallgatások helyett, hanem hogy a jövőben bármikor elővehető legyen.

“Előfordult már olyan, hogy egy lány 20 évvel később jött rá, mit tettek vele gyerekkorában. Feljelentést tett, de nem volt bizonyíték, így bizonyíthatóság hiányában ejtették a vádat. Más lett volna a helyzet, ha kilencéves korában kihallgatják, és erről születik egy videó is, ami később bizonyítékként szolgálhatott volna, vagy segíthette volna a bizonyítottságot” - magyarázza Lazáry. A gyerekek szexuális zaklatása, bántalmazása esetében ugyanis gyakori, hogy nincsenek sem bizonyítékok, sem szemtanúk, így többnyire csak a gyerek beszámolója jelenti az egyetlen közvetlen bizonyítékot. Ezért alapvetésnek kéne lenni, hogy a meghallgatás szakszerűen és a gyerek kommunikációs szintjének megfelelő módszerekkel folyjon.

Ezt a célt szolgálva, a Barnahus házban, a kihallgatást végző szakemberek számára az is pontosan meg van határozva, hogy mit és hogyan kérdezhetnek. Ezek nem ajánlások, hanem követendő utasítások, vagyis kizárólag az előírt a szavakat lehet használni, mert amúgy sugalmazó, vagy támadó lehet a gyerek számára. “Semmi olyan nem hangozhat el, ami az én gondolataimat tükrözi, csak olyan szavakat használhatok, amiket ő már kimondott” - magyarázza a szakember. Mindig az értelmi szinthez igazodnak a kérdések: ha verbálisan nem lehet, akkor másként kell “megszólaltatni” az áldozatokat. Azt is szem előtt kell tartani, hogy életkortól függően másként emlékeznek vissza a gyerekek, vagyis ha például úgy tűnik, hogy valamire nem emlékszik, az nem jelenti, hogy nem esett meg vele, csak azt, hogy egy pár éves gyerek még képtelen kronológiai sorrendben felidézni és elmesélni, mi történt vele.

Míg a szakpszichológus a gyerekkel beszél, a monitorszobában az igazságszolgáltatás emberei figyelik a kihallgatást. Egy fülesen keresztül az ügyész ugyan megfogalmazhat kérdéseket a kihallgató pszichológusnak, de az már a szakemberre van bízva, hogy ezeket felteszi-e a gyereknek. A kihallgatás  ugyanis egy perce sem lehet abuzív a gyerekre nézve, mert ahogy Lazáry mondja:

 "A gyereket kell védeni, nem pedig az igazságszolgáltatást kiszolgálni."

“A klasszikus Barnahus házakban a kihallgatószobán kívül vannak terápiás szobák is, ahol a meghallgatásokon túl a pszichológusok foglalkoznak a gyerekekkel és azok családjával. Mi itt - a korlátainkhoz mérten - egy kicsinyített, kísérleti Barnahust hoztunk létre, azzal a céllal, hogy mintát szolgáltassunk a gyermekbarát kihallgatáshoz” - mondja Lazáry.

Miközben végigvezet a három szobás Barnahuson azt is elmeséli, hogy itt a gyerekeknek a hazai gyakorlattal ellentétben nem kell különböző intézményekbe menniük, hiszen az épületen belül nemcsak kihallgató, de gyermek-nőgyógyászati szoba is van, ahol el tudják végezni az orvosi szakértői véleményekhez szükséges vizsgálatokat. Ez jóval humánusabb a gyerekekre nézve, mert bár a rendőrségeken és a nyomozati bíróságokon már vannak gyermekbarát szobák, az intézmények miliője szintén negatív hatást gyakorol rájuk. Ha azt vesszük, mi felnőttek is rossz érzéssel lépünk be a rendőrség épületébe, teljesen érthető, ha egy gyerek úgy érzi a rendőrségi folyosón várakozva, azért van ott, mert valami rosszat csinált; hogy a nemi erőszak, amit rajta elkövettek, talán az ő bűne is. Vagyis mire bekerül a gyermekbarát kihallgató szobába, addigra már ő maga is másként fog hozzáállni a saját megítéléséhez.

Ennél rosszabbul már csak az orvosi vizsgálat és annak rideg körülményei hatnak rájuk.

“A gyerekek számára nagyon nehezek ezek a vizsgálatok, előfordul, hogy csak altatásban lehet elvégezni rajtuk” - mondja Lazáry. Hogy a stresszt és a félelmüket valamelyest csökkentsék, vizsgálóhelyiségükben megpróbálták a lehetőségekhez mérten kiiktatni a kórházi jelleget, és barátságosabbá tenni, mint egy átlagos orvosi vizsgálót. A faliképeknél és a narancssárga vizsgálóasztalnál  azonban sokkal fontosabb, hogy a Barnahus házban a nőgyógyászati vizsgálathoz különleges eszközt, kolposzkópot használnak. Ez nem más mint egy speciális orvosi kamera, ami képes manuális vizsgálat nélkül, bevilágítani az emberi testbe és fényképeket készíteni róla, amiket aztán a szakértők nyomtatás után egyből tudnak elemezni. A policy része a Barnahus házban, hogy az orvosi vizsgálatra nem mehet be a gyerek gondviselője, ilyenkor ugyanis nemcsak gyermek-nőgyógyászati vizsgálat folyik, hanem a védőnők is jelen vannak, akik észrevehetnek korábbról származó sérüléseket is. A tapasztalatok pedig azt igazolják, hogy a szülő jelenlétében nem úgy és azt válaszolja a gyerek, ahogy akkor tenné, ha egyedül lenne.

A Barnahus módszer fontos eleme a gyerekek terápiás kezelése, azoké is, akiknek ügyében végül nem született vádemelés. A szakember szerint az lenne az ideális, ha minden olyan gyerek számára, akinek át kellett élnie az igazságszolgáltatás különböző procedúráit, biztosítanának pszichoterápiás kezelést. “De ehhez kellenének olyan szakemberek és olyan helyek, amelyek képesek ezt a feladatot ellátni” - magyarázza Lazáry.

Szerinte azonban még hosszú évek sora, mire a magyar igazságszolgáltatásban gyakorlati szinten is megvalósul a gyermekbarát kihallgatás és bekövetkezik egy általános szemléletformálás. dr. Lazáry reméli, hogy a Barnahus módszerrel sikerül a különböző területek szakembereit - a védőnőtől a gyermek-nőgyógyászon át a rendőrig - érzékenyíteni, rajtuk keresztül pedig elérni a társadalmi szemléletváltozást is.