A Daalarna 2011-es tavaszi-nyári kollekcióját nagystílű keretek közt mutatták be a Hotel Intercontinental báltermében. A vendégsereget, úgy tűnt, nagy részben Benes Anita vezető tervező hűséges vásárlói tették ki, néhány celebbel, akik ahhoz képest, hogy hány magyar híresség viselt Daalarnát az esküvőjén, most kevesen voltak.
Az évek során mindig beváltak
A bemutatót két fő részre lehetett osztani, első körben felvonultak az elegáns partiruhák és estélyik, az utána következő blokkban pedig menyasszonyi ruhákat láthattunk. Az estélyiket színek szerint küldték a kifutóra kisebb csoportokban: fehér, fekete, majd a tengerzöldből világosodva különböző kékek, végül pink tour következett.
A szabásvonalak nem voltak túl változatosak, nagyjából ugyanaz az 5-6 fazon vonult fel, minimális változtatásokkal, különböző színekben. Valószínűleg ezek azok, amik az évek során a leginkább beváltak. Egyszerűségében is szép volt a dísztelen, selyem pólóruha vagy a vékony pántos, hátat szabadon hagyó minimalista szabás, ami Carolyn Bessette-Kennedy híres esküvői ruháját juttatta eszembe.
A dőzsölős filmes partik maxiruhái
Tetszettek még a '70-es évek dőzsölős filmpartijait idéző, bő ujjal és felsőrésszel rendelkező, a csípőn viszont szűk maxiruhák is, amin ráadásul a több réteg anyag játéka is izgalmas volt.
Túlsúlyban voltak viszont a míderes ruhák, bő szoknyákkal és uszályokkal. (Megjegyzem: talán nem a legnagyobb mellű modellre kellett volna a legnagyobb kivágású ruhákat adni, ilyen dekoltázs-hullámzást utoljára Bögyös Maca produkált a Hamis a babában.) Volt minden: csipke, csillogás, villantós kivágások, tüll, fodrok, redők, uszály, pucc, pompa, púder - épp csak a toronyóra hiányzott lánccal.
Tulajdonképpen ezekkel sincs semmi komoly baj, abból a szempontból, hogy a céljuknak és közönségüknek tökéletesen megfelelnek, és ennél sokkal rosszabbak is vannak itthon. Ugyanakkor az volt az érzésem, Benes Anita kicsit tudathasadásos módon tervez, legalábbis a mértéket nemigen találja.
Még egy-két strassz-pánt, még két szalagrózsa
A minimalista ruhák után nagyon furcsa volt látni, hogy a ruhák töbségénél nem tudott megállj parancsolni a kezének és feleslegesen túldíszítette őket: ide még egy-két strassz-pánt, oda még két szalagrózsa, és onnan hátulról is hiányzik még egy jó nagy masni! Csak minek, ugye, ízlésesebb nem lett tőle a végeredmény.
Persze a túlzást is lehet jól csinálni, Christian Lacroix tejes munkássága erre épült, de ez attól igen messze áll. Ez különösen akkor volt fájó, amikor egy egyébként nem rossz ötletet sikerült agyoncsapni vele. Talán a karácsony közeledte tehet róla, nem tudom. Aztán ott volt még a több ruhát is kísérő strassz-gombos, rövid derekú tengerész-zakó, amiről nem tudom elképzelni, hogy élő embernek előnyös lenne. A kivétel, ahol a strasszt el tudtam fogadni, az az egyébként szép színes lakkcipők orra volt.
Láthatóan van pénzük
Bár akadt egyetlenegy meglepő, a Viktor&Rolf avantgárd megoldásaira hajazó pillanat, a formabontást és az újítást nyilván mégsem várhatjuk el a Daalarnától, hiszen a márka inkább az említett rajongótábor igényeit szolgálja ki. Akiknek láthatólag van pénzük, és nem is szégyellik ezt megmutatni.
Azt, hogy az ízlés és a jó mód viszont nem jár kéz a kézben, semmi sem bizonyította jobban, minthogy szinte minden esetben a leggiccsesebb ruháknál kezdett el tapsolni a közönség: a habcsók ruhák, amik néhány színben a legborzasztóbb '80-as éveket hívták elő, az elöl mini, hátul óriási uszályos, tüll-labdacsos szoknya mind hatalmas tetszést arattak.
Az egyik ilyen hangos tetszésnyilvánítás közben nekem mégis csak az jutott eszembe, ezt biztosan függönyből készítették, mint Scarlett O'Hara ruháját.
6-7 évesen biztosan imádtam volna ezeket a ruhákat, akkor egyébként is a Sissy-filmek bűvöletében éltem, de azért ezt az ember egy idő után kinövi. Ha meg nem, vegye, ha bírja a pénztárcája.
