Világjárvány fenyeget: Magyarországra is betörhet a fertőző betegség

jarvany-betegseg-1215303360
Olvasási idő kb. 3 perc

A fejlett világon is nagyban múlik, hogy világjárvánnyá alakul-e a majomhimlő fertőzőbb változata. A vírus által okozott megbetegedések száma ugyanis Afrikában folyamatosan emelkedik – a kontinens országainak sürgősen nagy mennyiségű oltóanyagra lenne szükségük.

Eddig 32 ember halt meg majomhimlő (vagy mhimlő) következtében Afrikában , közülük 25 Kongóban, a fertőző betegség által leginkább sújtott országban – mondta az InfoRádiónak Rusvai Miklós víruskutató. A szakember szerint könnyen világjárvány is kialakulhat, amennyiben a fejlett világ nem segíti kellő mértékben az afrikai országokat. 

A betegség fertőzőbb változata terjed

A jelenleg terjedő majomhimlő-változat ugyanis jóval fertőzőbb a korábbinál. „A két évvel ezelőtti járvány során a világ 117 országában közel százezer ember betegedett meg, és körülbelül kétszázan haltak bele a fertőzésbe” – mondta a szakértő. A mostani változat, amely Afrika középső részén terjed,

jóval virulensebb, mint a korábbi: nagyjából 7-10 százalékos a halálozási aránya, miközben a korábbié az 1 százalékot sem érte el.

A fekete himlő elleni oltás hatékony a betegség ellen, így segíthet megakadályozni a járvány kialakulását
A fekete himlő elleni oltás hatékony a betegség ellen, így segíthet megakadályozni a járvány kialakulásátPeopleImages / Getty Images Hungary

Rusvai Miklós szerint tragikus következményekkel járhat, ha a fejlett világ nem elég bőkezű az oltásokkal. A betegség ellen ugyanis hatékonyan véd a fekete himlő elleni oltás, ami azonban nem olcsó. Eddig pár százezer adag érkezett az érintett országokba, ám ezeken a területeken több százmillió ember él. „Ha a fejlett világ most fukarkodik, és nem adja oda a vakcinát, akár áron alul, valamint ha a helyi hatóságok nem tudnak felülemelkedni az egészségügy hatékonyságát akadályozó ellentéteken, akkor ebből akár világjárvány is lehet” – mondta a szakember.

Így alakulhat ki járvány

Két évvel ezelőtt több tízezer majomhimlős megbetegedés volt Európában, Magyarországon 71 fertőzést regisztráltak. Importált esetek most is előfordulnak és a jövőben is elő fognak fordulni.

„Ha nem vagyunk elég óvatosak, akkor az ilyen elszigetelt esetekből akár terjedni is kezdhet a betegség”

 mondta Rusvai. Hozzátette: noha a tünetek meglehetősen jellegzetesek, akár 10 nap is eltelhet a fertőzés észleléséig, és ez alatt az idő alatt a beteg már fertőzhet. A szakember szerint a kontaktkutatás, a házi karanténba helyezés, a vakcinázás elkezdése, az úgynevezett gócoltás, vagyis a családtagok immunizálása mind-mind fontos védekező eszköz az mhimlő terjedése ellen.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek