A Nébih tájékoztatása szerint eközben a fertőzéssel már érintett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye újabb területén is azonosították a betegséget. Mint írták,
az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.
Tovább fertőz a madárinfluenza vírus
Az állategészségügyi hatóság a Somogy vármegyei Mike településen egy 3370 példánnyal rendelkező hízópulyka telepen mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza vírusát, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Zagyvarékason, egy 3870 példányt számláló lúdtelepen is igazoltak.
Az állattartók gyanúját az keltette fel, hogy csökkent takarmány- és vízfogyasztást tapasztaltak, illetve megfigyelték, hogy megnövekedett az elhullott állatok száma. A Nébih laboratóriuma ezután igazolta, hogy az állatokat mindkét esetben a vírus H5N1 altípusa fertőzte meg.
A hatóság közlése szerint az érintett állományok felszámolása már folyamatban van. Emellett a járványügyi intézkedések keretében a gazdaságok körül egy 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint egy 10 kilométer sugarú felügyeleti, vagyis megfigyelési körzetet jelöltek ki. A Nébih kiemelte, a jelenlegi esetek is mutatják, hogy
a madárinfluenza szinte az egész országban jelen van, ezért kiemelten fontos a fokozott óvatosság az állattartók részéről, nemcsak a már érintett, hanem a madárinfluenzától mentes területeken is.
Mint arról a Dívány beszámolt, nemrég Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben is robbanásszerűen kezdett terjedni a madárinfluenza. A két vármegyében ezért a védő- és megfigyelő körzetek kiterjesztése mellett döntöttek.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés