A sport fűmagok több mint feléből nem fogja befüvesíteni a stadionját

Zanza!

Kilenc vizsgált sport fűmagkeverék közül ötöt ki kellett vonni a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)tesztje után. A szakemberek megvizsgálták a keverékek tisztaságát, az idegen magok és rohadt szemek mennyiségét, az esetleges GMO-tartalmat, az összetevők arányát, valamint a csírázóképességet is. Szintén ellenőrizték, hogy a fémzárszámot feltüntették-e a csomagoláson, ugyanis ennek segítségével ellenőrizhető a termékek származása.

Jó hír, hogy a hazánkban tiltott GMO-t egyetlen termék sem tartalmazott, a leggyakoribb probléma azonban a keverékek csírázóképességével volt. Akadt olyan összetevő, ami a jogszabályban előírt 75%-os csírázóképesség helyett csupán 8%-ot ért el. Előfordult az is, hogy az összetevők aránya jócskán eltért a kiszerelő által ígérttől: vagy magas volt a keverék idegen mag tartalma, illetve jelölési hiányosságok is adódtak.A minőségi előírásoknak nem megfelelő termékek nem nevezhetőek vetőmagnak és forgalmazásuk tilos. A feltárt problémák miatt a hatóság eljárást indított a fűmagkeverékek forgalmazóival szemben. Amit viszont nyugodtan használhat, az a hazánkban fémzárolt Agro Largo Profi Garden Stadion Sport fűmagkeveréke, ami az első helyet nyerte a Nébih vizsgálatán. Második lett ugyan ezen gyártó Magic Garden Biliárd Sport terméke, a harmadik helyen pedig a Turfline Sport fűmagkeverék végzett.

A rendhagyó kedveltségi vizsgálat során a szakemberek kísérlettel ellenőrizték, hogy a fűmagkeverékek mekkora hányadából lesz szép, egészséges gyep, majd az adatokat összevetették a termékek árával. A rangsort az alapján állították fel, hogy mekkora a költsége 1 m2 földterület befüvesítésének. 

shutterstock 192107996
Fotó: Shutterstock
Blogmustra