A nagyik szerint vakbélgyulladást okoz: ez történik, ha lenyelsz egy rágógumit

rago-gumi-138710176
Olvasási idő kb. 4 perc

Bár közismert, hogy a rágógumi nagyrészt mesterséges összetevőkből áll, lenyelésének hatása nem mindenki számára világos.

Gyermekként talán téged is figyelmeztetett a nagymamád, hogy soha ne nyeld le a rágógumit, mert vakbélgyulladást okoz, sőt talán azt is hallottad, hogy hét évig tart megemészteni. Vajon mennyi igaz ebből? Máris kiderül!

Ez történik, ha lenyeled a rágógumit

„Szerencsére azoknak, akik véletlenül lenyelnek egy-két rágógumit, közel sem kell hét évig várniuk, mire azok elhagyják a szervezetüket” – mondja Julia Zumpano, a Cleveland Clinic dietetikusa. A szakember kiemelte, csakúgy mint a különféle táplálékok, a rágó körülbelül 40 órát tölt az emésztőrendszerben, mielőtt a széklettel együtt távozna.

Ez azt jelenti, hogy a rágót valójában nem is emésztjük meg.

A szervezetünkben ugyanis nincsenek meg azok az enzimek, amelyek a rágógumi alapanyagainak lebontásához szükségesek. Testünk így csak egy kevés összetevőjét, például az édesítőszereket tudja feldolgozni.

A rágógumi alapanyagai nem emészthetők számunkra
A rágógumi alapanyagai nem emészthetők számunkraPiotr Wytrazek / Getty Images Hungary

Dr. Nancy McGreal, a Duke Egyetem orvosi központjának gasztroenterológusa szerint a rágó ezért egészben halad át a bélcsatornán. Valami hasonló történik akkor is, amikor kukoricát eszel. Ennek magas a rosttartalma és cellulóz bevonattal rendelkezik, melynek lebontásához szintén hiányoznak a megfelelő enzimeink.

Az orvos felidézte, hogy egyes vizsgálatok során előfordult, hogy rágógumidarabkákat talált, amelyeket a páciens lenyelt, de ez valószínűleg az azt megelőző 24 órában történhetett, nem pedig 7 évvel korábban.

Azért nem teljesen veszélytelen

„Ha csak egy-két rágóról van szó, lenyelésük miatt valószínűleg semmi kellemetlen vagy káros dolog nem fog történni” – vélekedett az orvos. Ezt az álláspontot osztják a szakmai szervezetek is. Az általános nézet az, hogy kisebb mennyiségű rágógumi lenyelése nem okoz különösebb problémát, de nagyobb mennyiségben

hányáshoz, puffadáshoz, hasi fájdalomhoz és székelési problémákhoz vezethet, ritkább esetben pedig akár bélelzáródást is okozhat.

Ehhez azonban tényleg több rágót kell lenyelni. Egy, a Pediatrics című folyóiratban 1998-ban publikált cikk például három olyan esetet vett számba, amikor a gyermekeknél nyelőcső- vagy béltraktus-elzáródás alakult ki. A Respiratory Medicine Case Reports folyóirat 2020-as esetjelentése szerint arra is akadt példa, hogy egy tinédzsernek a felső légutai záródtak el a rágógumi miatt.

Lenyelése főleg a gyerekekre jelent veszélyt
Lenyelése főleg a gyerekekre jelent veszélytNiedring/Drentwett / Getty Images Hungary

Ilyesmi nem csak a fiatalabb korosztállyal eshet meg. Az ACG Case Reports Journal 2020-as esetjelentése például arról számolt be, hogy egy 53 éves nő nem kevesebb mint 25 nikotinos rágógumit nyelt le, így azok darabkái a vakbélben, a vastagbél bejáratánál rakódtak le.

A tanulmány szerzői ezért megjegyezték, hogy azoknak, akik sokat rágóznak, érdemes inkább kiköpni, mint lenyelni a rágógumit – bár ennek nyilvánvalónak kellene lennie.

A kockázatok között említhető az is, hogy a túl sok szorbit – a cukormentes gumiban gyakran előforduló cukoralkohol – lenyelése szintén emésztési problémákat, főként hasmenést okozhat, mivel vizet vonz a belekbe. Ha valaki sok ilyen rágógumit nyel le, ezért az látszólag megmagyarázhatatlannak tűnő hasmenést eredményezhet.

Tudtad, hogy a rendszeres rágózás az egészségedre is hatással van? Erről itt olvashatsz bővebben. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek