Az ókori Mezopotámiában azonban gyereknek lenni nem volt mindig „gyerekjáték”. Akkoriban a gyermekkor nem az önfeledt játékról szólt, hanem a közösségért végzett munka volt az elsődleges szempont. Kíváncsi vagy, milyen lett volna a mai gyerekek szemével nézve egy ilyen élet? Akkor kapaszkodj meg, és utazzunk vissza: nézzük meg, mit találunk, és vajon megtaláljuk-e azt a bizonyos „önfeledt gyerekkort”?
A gyermekkort manapság idealizáljuk – akkoriban eszük ágában sem volt
Napjainkban a gyerekkor a szabadság és az ártatlanság időszaka, ám Mezopotámiában ez inkább egy nagyon gyors átmenet volt a felnőttkor felé. Akkoriban a társadalom nem engedett teret annak, hogy bárki is minél tovább „gyerek maradjon”. Ahogy egy kisgyerek elég erős lett ahhoz, hogy tanuljon vagy dolgozzon, már be is került a dolgok sűrűjébe. A gyermekek elsősorban nem a saját álmaikat valósították meg, hanem azt, hogy minél hamarabb a család és a közösség hasznos tagjává váljanak.
A mai szülők – akik feszültté válnak már attól, hogy gyermekeikre házimunkát bízzanak – valószínűleg elborzadnának azon, hogy a mezopotámiai gyerekek milyen felelősséget viseltek már kiskoruktól kezdve. Ez a világ nagyban eltért attól a gyerekkortól, amelyet ma ismerünk, és próbálunk megteremteni utódainknak.
Kemény munka vagy játék? Így szórakoztak a mezopotámiai gyerekek
Manapság a gyerekek fociznak, építenek, bicikliznek, vagy online játszanak a barátaikkal. Azonban a mezopotámiai gyerekek játéka sokkal inkább a túlélésre készítette fel őket. Bár a korai gyermekkorban valóban játszottak néhányan primitív csörgőkkel, agyagfigurákkal vagy fajátékokkal, ám csakhamar a későbbi életszerepekre tanították őket. A fiúkat kiskoruktól kezdve arra nevelték, hogy apjuk mestereségét vagy társadalmi szerepét folytassák: a műhelyekben, a mezőkön vagy a szántóföldeken dolgoztak, hogy megtanulják a földművelés, állattenyésztés vagy a kézművesség alapjait. A lányok sem tétlenkedtek, az ő szerepük is egyértelmű volt: főzésre, takarításra, szövésre és más háztartási feladatokra tanították őket.
A szegényebb szülők pedig akár bérbe is adhatták a gyermekeik munkaerejét – amiről bérleti szerződések is tanúskodnak.
Valljuk be őszintén, az ékírás tanulása kevésbé volt olyan vonzó, mint a mai kézműves foglalkozások vagy a LEGO-építés. Ahhoz, hogy az ékírás minden csínját-bínját elsajátítsák a gyerekek, bizony szükség volt az aprólékos munkára, és ha egy gyermek hibázott, kemény szavakkal vagy akár pálcaütésekkel is korrigálták. Az írnoki iskola tanulóit nem dicséret, hanem szigor kísérte, hiszen a jövőjük attól függött, mennyire lesznek precízek és megbízhatóak. Egy hibásan lejegyzett adóbevallás a család anyagi helyzetére is kihatott volna, így nem csoda, hogy az iskolamesterek sem bántak velük kesztyűs kézzel.
Szigor és tekintély, avagy a nevelés módszerei
Mai szemmel nézve a mezopotámiai szülők és tanítók nevelési módszerei kíméletlennek tűnhetnek. Senki sem kérdőjelezte meg az apák abszolút tekintélyét, és az engedetlenségért vagy a lustaságért gyakran fizikai büntetés járt. És mindez nemcsak a családon belül volt szokás, hanem az iskolákban is bevett gyakorlattá vált.
Az iskolamesterek – akiknek az volt a feladata, hogy az írnokokat kiképezzék – különösen szigorúak voltak:
a korabeli írásos feljegyzésekből kiderül, hogy az írnoki iskolákban a „tanuló keze gyakran vérzett” a pálcaütésektől, amit akkor kaptak, ha hibáztak.
Az oktatás itt tehát nem az egyén önkifejezésének és fejlődésének segítéséről szól – a cél sokkal inkább az volt, hogy fegyelmezett és hibátlan munkavégzésre készítse fel a gyerekeket, méghozzá bármi áron.
Az ókori Mezopotámiában a gyermekkornak hamar vége szakadt: a fiúk ahogy elérték a tinédzserkort, vagy egy lány már termékeny korba lépett, a családok már tervezték is a házasságot. A mai értelemben vett serdülőkor nem létezett, sokkal inkább az önállóság és felelősség átvétele volt a kötelező gyakorlat.
Ennyire rövid volt a gyerekkor Mezopotámiában
A házasságokat korán – akár már 12-14 éves korban – megkötötték, és a fiatalok már a saját háztartásuk vezetésével és gyermekneveléssel foglalkoztak. A házasság és a gyermekvállalás társadalmi és gazdasági szempontból is fontos volt, hogy a fiatal családok újabb és újabb generációkat neveljenek. Ma már elképzelhetetlen lenne, hogy gyerekeink ennyire fiatalon ilyen komoly felelősséget vállaljanak, ám mindez az ókori Mezopotámiában teljesen elfogadottá vált.
Összefoglalva: az ókori Mezopotámiában gyereknek lenni inkább azt jelentette, hogy az ember egy kicsinyített felnőtt volt. Az önálló kibontakozásra és a játékra alig hagytak teret, hiszen a társadalom minden erőforrást a stabilitásra és a fennmaradásra fordított. Az akkori felfogás szerint a gyermekkor rövid, céltudatos és szigorú időszak volt, amelyben a társadalom arra törekedett, hogy felkészítsék a következő generációt a felnőtt lét kihívásaira. A valóság pedig arra világít rá, hogy a gyerekek minél előbb lépjenek át a felnőttek világába.
Vajon elfelejtettük, hogy egykor a túlélés ezt követelte meg? Vagy csak abban bízunk, hogy gyermekeinknek soha többé nem kell ilyen életet élniük?
Milyen volt egy ördögűzés valójában? Kattints ide és olvasd el a cikket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
