Életünk folyamán két olyan periódus van, amikor nagyon gyors a növekedés üteme. Az egyik az újszülöttkor utáni néhány év, a másik pedig a serdülőkor, amikor a kamaszok egyetlen nyár alatt több centimétert nőnek.
Emiatt ájulnak el a kamaszok
A kamaszkorban ezt a gyors növekedési ütemet a keringési rendszer nem mindig tudja követni, pedig a vérnyomásunknak nagyon gyakran gyorsan kell adaptálódnia bizonyos élethelyzetekhez, például, amikor fekvő helyzetből hirtelen felállunk. Ám ha nem jut megfelelő nyomással elegendő vér a központi idegrendszerbe, bekövetkezhet egy ájulásközeli állapot.
Ezért gyakoriak a serdülőknél a hirtelen növekedés miatt a szédüléses panaszok, különösen a vékonyabb testalkatú gyerekeknél gyakran mérnek ilyenkor alacsony vérnyomást
– mondja dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója.
Az orvos hozzátette: másik tipikus példája a vegetatív idegrendszer adaptációs zavarának, amikor a tinédzserek hosszú órákon keresztül állnak egy tanévnyitó- vagy -záró ünnepségen. Ilyenkor a meleg miatt a perifériás részen az erek kitágulnak, vagyis nem a központ felé áramlik a vér, a szervezet a keringést nem tudja megfelelően szabályozni. Tehát ez nem a klasszikus magas vérnyomás, hanem az alkalmazkodási zavar, vagyis ez önmagában nem betegség. Amint a kardiovaszkuláris rendszer szinkronba kerül a növekedéssel, lecsökkennek a panaszok – szögezi le az egyetemi tanár.
A szakember kitért arra is, hogy a vérnyomásnak napszaki ingadozása is van. Ez azt jelenti, hogy nappal mintegy tíz százalékkal magasabb, mint éjszaka, és ahogyan a felnőttek esetében, úgy a tinédzsereknél is számos tényező befolyásolja. Ilyen lehet a stressz, de akár az időjárás is. Ez azonban súlyos tüneteket náluk nem okoz.
Az életmód sok mindent meghatároz
Ebben az életkorban megfelelő diagnosztikával – a vérnyomást és a pulzust fekvő és álló helyzetben mérve, de akár a vérnyomás többszöri mérésével, és ha felmerül a magas vérnyomás gyanúja, akkor 24 órás vérnyomásméréssel – nagyon fontos elkülöníteni, hogy valóban magas vérnyomásról van-e szó, vagy erről az adaptációs zavarról.
Míg korábban a magas vérnyomás főként a felnőttek és idősek betegsége volt, és a gyermekkori magas vérnyomás mögött valamilyen más okot – leginkább vesebetegséget, hormonális vagy szív-érrendszeri betegséget – kellett keresni, addig manapság egyre több a magas vérnyomásos gyermek. Ennek hátterében a professzor szerint egyértelműen a mozgásszegény életmód és az elhízás áll.
Ma körülbelül minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában és Magyarországon is. A túlsúly mellett a passzív dohányzás is és a túlzott sófogyasztás is rizikófaktor lehet.
Ha egy családban naponta fogyasztanak csipszet, sózott magvakat, gyorséttermi ételt, ott gyakrabban kialakulhat a magas vérnyomás, csakúgy, mint a kamaszok napi, nagy mennyiségű kóla- vagy energiaital-fogyasztásának hatására is.
A kamaszok vérnyomását is mérni kell
Dr. Szabó Attila arra figyelmeztet, jobban oda kell figyelni a gyerekekre, ha a szülőknek fiatalkorban kialakult magasvérnyomás-betegségük van, mert ilyenkor ez nagyobb valószínűséggel jelentkezhet a gyermekeknél is. Ennek diagnosztizálása során nagy jelentősége van a helyes mérésnek, amihez hozzátartozik a nyugodt ülőhelyzet mellett az is, hogy a mandzsetta mérete megfelelő legyen, a felkar 2/3-át fogja át. Nem mutat valós értéket a vérnyomás, ha túl kicsi vagy túl nagy a mandzsetta, vagy általában az sem, ha a csuklón mérik.
A gyermekgyógyász-professzor azt is ismertette, hogy a gyerekek és fiatalok vérnyomásának meghatározására nincs egyetlen pontos érték, hiszen a vérnyomás függ a kortól, nemtől, testmagasságtól és a rassztól is, ezért külön táblázatokat használnak ezeket a paramétereket figyelembe véve.
Egy 1-2 éves kisgyermeknél a 90–100/50–60 higanymillimétert (Hgmm) normál esetben nem haladja meg a vérnyomás, a serdülőknél pedig már a felnőttkori 120/80-as értékhez közelít. Ugyanakkor a pulzus sem ugyanaz: egy csecsemőnél 100 fölötti is normális lehet, felnőtteknél 60–100 közötti az ideális, de a 100-hoz közeli már izgalmi állapotot jelez.
Példaként említi dr. Szabó Attila, hogy egy 17–18 éves 160 cm magas tornász és egy 195 cm-es kosárlabdázó esetében is teljesen más a normál érték, hiszen a vérnyomásnak el kell juttatni a vért a szervezet minden pontjára.
Egy majdnem kétméteres fiú esetében nagyobb nyomással tudja ezt megtenni a szív-érrendszer, így az ő normál vérnyomásértéke magasabb lesz, mint egy alacsonyabb sportolónak.
Ha nem szűnik a panasz, orvoshoz kell fordulni
A professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, ha a tinédzsereknél a magas vérnyomáshoz egyéb panaszok is társulnak, vagy éppen valamilyen panasz, például fejfájás esetén mérnek magas vérnyomást. Fel kell keresni a gyermekorvost akkor is, ha gyakori és nem szűnik az ájulás, hiszen ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy nem adaptációs zavar, hanem egyéb probléma, például szívritmuszavar áll a tünetek háttérében.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés