A gyerekek második életévükben könnyen válhatnak finnyássá időszakosan, különösebb környezeti változás nélkül is. Ilyenkor kell odafigyelni, mert a mi szülői reakciónk hatással lehet arra, hogy idővel oldódik vagy erősödik ez az állapot.
Mielőtt megérkezne a gyerek a családba, sokan igyekszünk megreformálni a konyhánkat. Felszerelkezünk a legegészségesebb hozzávalókkal és receptkönyvekkel, igyekszünk kellően felkészülve várni a kis jövevényt, hogy megadjuk neki mindazt, ami a fejlődéséhez szükséges. A legtöbb gyerek azonban hamar keresztbe húzza a számításainkat, és már a korai években elzárkózik mindentől, ami nem üres tészta, csipsz vagy joghurt, hiába minden erősködésünk és erőfeszítésünk. Ilyenkor érthető módon aggódni kezdünk: alig eszik valamit, egészségtelen szokásokat sajátít el, ráadásul minket is felelőssé tesz miatta – hiszen bármit megteszünk azért, hogy lássuk, jóllakik. A szakemberek szerint ugyanakkor a kisgyermekkori finnyásság és neofóbia (új ételtől való félelem) alapvetően teljesen normális és időszakos állapot – de a mi hozzáállásunk nagyban változtathat ezen. Az étkezések körüli aggodalmak, veszekedések, illetve szótlan feszültségek hatással vannak a gyerek étellel és étkezéssel való kapcsolatára, ezt pedig érdemes szem előtt tartanunk.
Ízérzék
A gyerekek ízlelése és ízlése folyamatosan változik. A második életév betöltésével válnak általában a legfinnyásabbá, aminek valószínűsíthetően több oka is van. Egyfelől az ízérzékelésük ilyenkor a legszenzitívebb, azaz a felnőttekhez képest sokkal intenzívebbnek érzik az ételek ízét. Az édes és savanykás gyümölcsök túl édessé vagy túl savanyúvá válnak, a zöldségek nagy része pedig túl keserűvé. Az új ételek elutasítása mögött másrészről az önállósodási törekvések állhatnak. Azok a gyerekek, akik az első években megbizonyosodhattak a szülők nyújtotta bizalomról, készen állnak arra, hogy megtegyék első saját, önálló és független lépéseiket. Gyakorolniuk kell érvényesíteni saját akaratukat, ehhez pedig kénytelenek időnként ellentmondani a szülőknek. Ilyen helyzetben természetes, hogy mindannyian elbizonytalanodunk, és nem tudjuk, miben és mennyit engedhetünk. Az ízérzékelés fejlődése folyamatos, a gyerekeknek tehát fontos találkozniuk az új ízekkel ahhoz, hogy idővel értékelni tudják őket. Azt mondják a szakértők, hogy minden új ízzel 10-szer kell találkozni a gyereknek ahhoz, hogy megszokja, és esetleg meg is szeresse. Mindezt pedig úgy érdemes elérni, hogy fokozatosan, változatos formában kínáljuk neki, szánva rá némi időt is.
Az evés legyen élvezet
A gyerekek (de a felnőttek is) érzéseket, érzelmeket kötnek az evéshez. Amikor a közös étkezésekre gondolunk, alapvetően pozitív érzések kapcsolódnak hozzájuk (szeretet, összetartozás, öröm), hacsak nem már a rossz tapasztalataink a hangsúlyosabbak. Ilyenkor a feszültség, a kudarcélmény, és akár a rohanás érzése is elfoghat minket, a gyerekekkel pedig ugyanez történik. Természetes finnyásságukra aggodalommal reagálunk, hiszen gátolva érezzük magunkat abban, hogy egészségesen tápláljuk és neveljük őket, ez pedig hamar kétségbe ejt minket. Talán elkezdjük alkalmazni a szigort („Addig nem mész el az asztaltól, amíg meg nem kóstoltad!”), a büntetést („Aki nem eszik, annak irány az ágy!”), a fenyegetést („Ha nem kóstolod meg, nem lesz esti mese!”) és a zsarolást („Ha eszel egy falatot anya kedvéért, akkor megkaphatod a desszertet!”), és tesszük mindezeket bizonytalanul és lelkiismeret-furdalással.
Valahol érezzük, hogy ezek az erőltetések nem a leghelyénvalóbbak, ugyanakkor kifogytunk az ötletekből. A gyerek egyre feszültebbé válik az asztalnál, tovább rontva ezzel a saját étvágyát és a kíváncsiságát is, mi pedig kétségbeesésünkben végül beadjuk a derekunkat azért, hogy legalább valamit a gyerek gyomrában tudjunk. Hogy ezeket elkerülhessük vagy megszüntethessük, újra kell értékelni, hogy számukra mi fontos, és ennek tükrében milyen változtatásokra lesz szükség kollektíven. A gyerekek hozzáállásán ugyanis a leghatékonyabban úgy változtathatunk, ha először mi változunk.
„Kajaszabályok”
Ahogy minden másban is, az étkezések során is példát mutatunk a gyerekeinknek. Nemcsak azzal, hogy miket eszünk, de hogy eleve miként állunk magához az étkezéshez. Együtt eszünk? Türelmesen vagy rohanva? Szeretünk főzni, vagy az csak nyűg? Törekszünk a változatosságra? Napjainkban nagyon keveseknek van idejük és affinitásuk a mindennapos főzéshez. A mégis kemény munka árán összeütött ebéd pfujolása és elutasítása pedig igazi kudarcélményként hathat.
Karen Le Billon, a Brit Kolumbia Egyetem kanadai professzora anyaként hasonló nehézségekkel nézett szembe, amikor Franciaországba költözött, és szembesült az ottani étkezési kultusszal. Francia tapasztalatai és a témában gyűjtött kutatásai eredményeként 10 „kajaszabályt” fogalmazott meg, amelyeket szépen ki is fejt Falra hányt borsó? című könyvében, és amelyek ismerete és átgondolása számunkra is hasznos lehet:
- A szülők felelnek gyermekeik étkezési szokásainak kialakításáért.
- Kerüljük az érzelemalapú táplálkozást! Az étel nem való megnyugtatásra, a figyelem elterelésére, nem játék, nem jutalom vagy fegyelmezőeszköz.
- Az étkezések idejét és az étlapot a szülők határozzák meg. A gyerekek azt eszik, amit a felnőttek: nincs cserebere és válogatás.
- Az étkezés társas tevékenység. Egyen együtt a család az asztalnál, és figyeljünk oda egymásra.
- Fogyasszunk a szivárvány minden színében pompázó zöldségeket. Ne együk ugyanazt a főfogást hetente egynél több alkalommal.
- Azoknak, akik válogatnak: nem kell szeretned, de meg kell kóstolnod. Azoknak, akik finnyáskodnak: nem kell szeretned, de meg kell enned.
- Korlátozzuk a nassolások számát lehetőség szerint napi egyre, legfeljebb kettőre, és ne a főétkezések előtti órákban kerítsünk rá sort.
- Szánjunk elegendő időt a főzésre és az evésre egyaránt. A lassú tempó boldoggá tesz.
- Együnk főként valódi (nem feldolgozott), házi készítésű ételeket, az édességeket tartogassuk különleges alkalmakra.
- Az evés élvezet, nem szenvedés.
Az említett szabályok közül bizonyára nem mindegyik új keletű. A szerző a 10. szabályt említi aranyszabálynak, és ezt fontos kiemelni. Gyerekeink egészséges táplálása és a saját elégedettségünk érdekében könnyen nyúlunk erőszakosabb eszközökhöz, amiket amúgy magunk sem tartunk célszerűnek, gondolván, hogy az evés fontos. Az étkezés azonban kizárólag akkor nyújtja azt a hatást, amelyet remélünk, ha élvezettel történik, s hogy a finnyás, ízérzékeny és válogatós gyerekeinkkel is eredményt érjünk el ezen a téren, elengedhetetlen a kiegyensúlyozottságunk, a nyugalmunk, a türelmünk és a kitartásunk. Ezeknek az értékeknek a mentén megfelelni a 6. szabálynak, nem megszegve közben a 2. szabályt, bizony még mindig kemény feladat. Szükséges hozzá az elszántságunk és annak tisztázása, hogy mi valójában a fontos. Nekünk és a gyerekeinknek.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint öt éves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
