SZÜLŐSÉG

Atomot és nitrogént a gyerekeknek!

2017. április 26., szerda 15:56

A BME A fizika mindenkié című rendezvényén jártunk, és minden rendben is volt addig, amíg be nem ültünk Aszódi Attila előadására, aki arról papolt, milyen marha jó lesz Paks2. Aztán visszamentünk nitrogént robbantani, meg pudingot lefagyasztani, hogy helyreálljon a lelki békénk.

Közvetve kérdezte a BME, hogy van-e programunk múlt szombatra és mivel nem volt, elmentünk a BME-be a KFKI A fizika mindenkié 3.0-ás rendezvényére. Nemcsak azért, mert anyuka megszállottja az űrnek, meg a fizikának, szóval csupa olyasminek, amihez sajnálatos módon hozzá sem szagol, de azért is, mert szerettük volna, ha a gyerekek (9 fiú, 7 lány) kapnak egy kis kóstolót, hátha legalább az ő érdeklődésüket felkelti még időben a dolog. 

Hogy teljes legyen az öröm, vittünk magunkkal még egy hét, tíz és egy nyolc éves fiút is, és megmondom őszintén én, aki korántsem vagyok a programszervezés nagymestere, most rendesen beletrafáltam. 

A BME K-épülete adott otthont a rendezvénynek, de már előtte ott várt minket a Sokszínű fizika busza, amiben egyetemisták mutogattak különböző érdekes dolgokat a gyerekeknek kezdve a pénzhamisítást ellehetetlenítő hologramfólia anyagainak megismertetésével, a CERN részecskegyorsító pontos céljainak bemutatásáig. Persze imádtak hozzányúlni mindenhez, de a szervezők ezt igen jól viselték, persze mi még a program elején érkeztünk.

Bent az egyetem aulájában is várták a gyerekeket, az egyik sarokban kiselőadást tartottak a világegyetem titkairól, a galaxis-halmazok elképesztő nagyságairól – ami kevésbé kötötte le a kicsiket, viszont a többi asztalnál bemutatott kísérleteket imádták!

Az atom márpedig KELL

Ezen a ponton be kell valljam, hogy lecsatlakoztam egy órára gyerekeimről, mert mindenáron meg akartam hallgatni egy előadást, amit a 11:45-től tartott Aszódi Attila (a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos): Atomenergia? Nem kérdés – KELL! - címen. A valamivel több, mint egy órás előadásból nagyjából az derül ki, hogy Paks fasza dolog lesz, és ezzel lehet a legtöbb energiát a nép számára nyerni a legrövidebb idő alatt, és ugyebár senki nem akar úgy élni, hogy nincs áram, és nem tudja nézni a Barátok köztet.

Sajnos a végén a fontos kérdések helyett arról a részről kezdtek el vitatkozni a résztvevők, hogy miért nem volt népszavazás a kérdésben, így már nem volt időm megkérdezni, hogy vajon a rövidtávú, gyors (politikai) haszon mellett, ugyan mondják már meg, hogy már mi a francnak kell nekünk ez az egész, miért nem térünk át más energiaforrásra, mint minden épeszű nép?

Azt sem tudtam kifejteni, hogy nincs még száz éve, hogy ólomból csináltunk játékokat a gyerekeinknek, rövid távon azok is rettenetesen hasznosnak bizonyultak, sőt komoly tudósok mondogatták, hogy nem mérgez az annyira. 

Mindenesetre fenti intermezzo kicsit felbosszantva vitt tovább a többi programra, ám ekkorra az udvaron már a nitrogéné volt a főszerep, és a gyerekek imádták a felrobbanó kísérleteket legalább annyira, mint a nem-felrobbanóakat – hiszen a nevében is benne van, hogy kísérlet...

A srácok lelkesedése az enyémet is visszahozta, innentől már vidáman ettük a nitrogénnel lefagyasztott eperjoghurtot, akárcsak az uborkát (fogalmam sincs, hogyan rágta el a lányom, ahogy hozzáérintettem a fogamhoz, lefagyott a fél arcom), és már vállat se rándítottam, amikor egy fiatal fiú atomerőmű-építésére biztatta kilencéves lányomat, aki boldogan tett eleget a feladatnak egy felfújhatatlan strandlabdáért (felirat: FINE Fiatalok a Nukleáris Energiáért) cserébe. 

Összességében tehát remek kis délelőtt volt, bár van bennem egy kis rossz szájíz a túlzásba vitt atomozás miatt. Csak remélni tudom, hogy a jövőben az "atomot nekik" hozzáállás helyett fókuszba kerülnek más, igazán fontos dolgok is, ahogy most is jelen voltak, mégis úgy érzem, kicsit eltolták a hangsúlyt az atom irányába, amiből sok jó eddig nem sült ki a történelemben.

Hasonló programot keresel?

A hétvégén rengeteg hasonlóan érdekes, a fizikához, tudományokhoz kapcsolódó program volt országszerte, ha szívesen megnéznétek ilyesmit a gyerekkel, ezt a Facebook oldalt érdemes bekövetni, és figyelni, mikor lesz a legközelebbi esemény.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2017.04.26 20:06:23karaulu

    "minden rendben is volt addig, amíg be nem ültünk Aszódi Attila előadására, aki arról papolt, milyen marha jó lesz Paks2"

    Egy fizikus, akinek kb. 1000x több tudása van az atomenergiáról, mint a cikk írójának, már nem is mondhatja el azt a véleményét, hogy az atomenergia szerinte jó megoldás?

  • 2017.04.26 20:30:45halaloszto

    Egy fizikus, aki paksról kapja a fizetését, az már csak másodsorban fizikus. Elsősorban atomlobbista. Komoly problémája az országban, hogy kb nincs másik hasonló szintű tudósunk, ezt az egyet meg megvették kilóra.

  • 2017.04.26 23:02:08Figyel Castro

    A BME-n végeztem vagyészmérnökként, komolyan tiszteltem Aszódit amig el nem adta a lelkét Paks II-nek, és nem az atomot félem, hanem a beruházás gazdaságosságát...

  • 2017.04.26 23:03:02Figyel Castro

    @halaloszto: Pontosan. A BME-n végeztem vagyészmérnökként, komolyan tiszteltem Aszódit amig el nem adta a lelkét Paks II-nek, és nem az atomot félem, hanem a beruházás gazdaságosságát...

  • 2017.04.26 23:08:07Figyel Castro

    ... meg az oroszok kezét a dologban

  • 2017.04.27 09:42:53bbalintus

    Energetikai szakmai körökben nem kérdés, hogy kell az atomerőmű. A kérdés a gazdasági és politikai oldallal van. Még egyszer: energetikai szakmai szemmel NEM kérdés az erőmű szükségessége, tényleg kell.

  • 2017.04.27 10:24:27mbw108

    A cikk pont annyira hiteltelen (vagy jobban), mint az érvek nélküli "kell". Kár, hogy ilyen jó címet kapott, de kár volt elolvasni egy természettudományos analfabéta sötétzöld kiszólásait. Ehh...

  • 2017.04.27 12:33:43WhiteFalcon

    @mbw108: most már értem, miért nem értettem a cikket. :)

  • 2017.04.27 13:09:00ze11

    "miért nem térünk át más energiaforrásra, mint minden épeszű nép" - ja. Mint a németek, akiknél a szélben rejlő potenciálisan felhasználható energia jóval több, mint itthon, és a rendelkezésre állása is magasabb - mégis szenes erőművek irányába mozdultak,mert alaperőművi kapacitásokat szél, nap, biomassza erőművekkel nem lehet (nagyságrend, rendelkezésre állás, szabályozhatóság terénküzdenek erős kihívásokkal).
    Az mondjuk érdekes kérdés lenne, és nem tudom, volt-e vizsgálat tárgya, hogy a paks I. kivezetésével szökséges alaperőművi kapacitást EU-s importból lekötni mennyire lenne drága illetve kockázatos? (Paks II. ugyanúcs importfüggést jelent). Lehet, hogy nem lenne olcsóbb, de hogy átláthatóbban lehetne csak csinálni, az biztos...

  • 2017.04.27 15:55:51rebelheart

    Egy újabb ostoba fröcsögés, ami csak panaszkodik, de ellenpólust nem állít fel.
    ad.1. Valószínűleg a cikk írója semmit nem tud az atomenergia alkalmazásáról, csak ostoba belvárosi liberálisként fröcsög a polgári lakása szobájából, mert hát ő mindenkinél okosabb, és rajta kívül mindenki buta paraszt.
    ad.2. "ugyan mondják már meg, hogy már mi a francnak kell nekünk ez az egész, miért nem térünk át más energiaforrásra, mint minden épeszű nép?" - ha ilyen kijelentést teszünk, tessék bemutatni a világ közel 200 országát, és hogy hol milyen arányban és milyen természeti adottságokkal folyik az áramtermelés. Mert csinálhatunk mi olyan szélerőmű-farmot, mint a Whitelee Szélfarm Skóciában, az Atlanti-óceán partján, már csak az az erőteljes szél hiányzik valahonnan, ami ott adottság...
    A Dunából szépen lehetne vízerőművel áramot nyerni, ahogy szlovák testvéreinknek sikerül is, de persze azt is a megélhetési környezetvédők fúrták meg lassan 30 éve, és akkor is kiderült utóbb, hogy az összes fröcsögésük hazugság volt, és semmi baja nem lett volna a Dunának...
    Ha meg naperőműparkokat csinálnánk, akkor az értékes magyar termőföldet fednénk be, akkor azzal az lenne a baj.

    Nem sok mindenben értek egyet a kormánnyal, de ha az atomenergia és a szén/olajtüzelésű/gázerőművek között kell választani, akkor kérem az atomenergiát. Tudtommal atomenergiába kevesebben haltak eddig bele a világon, mint közlekedési balesetbe, mégsem tüntetnek az álliberális környezetvédők a közlekedési eszközök betiltásáért...

  • 2017.04.27 16:19:31Csb

    En sajnos nem ertek hozza, hogy kell-e atomeromu vagy nem.

    Ahhoz sem, hogy alternativ megoldasok mennyivel lennenek jobbak vagy rosszabbak.

    Az ezzel kapcsolatos sejteseimet olyanoktol szedtem, akik maguk sem ertenek hozza (pl. ujsagiroktol), vagy politikailag motivaltak (lobbistak, ellenlobbistak, stb.).

    En nem tudom eldonteni, hogy kell-e atomeromu, es gyanitom, hogy a tobbi 8 millio szavazo sem tudja. Epp ezert szavazni sem akarnek rola, es azt sem akarom, hogy ok szavazzanak rola. Ez szakmai kerdes, hagyjuk meg a szakembereknek.

    Amirol viszont nagyon kellene nepszavazas, hogy NE LEGYEN TITKOLODZAS.

    Ekkora hordereju kerdesrol nem szabad titkolodzni, az emberek tudhassanak rola, a szakemberek pedig vitatkozhassanak rola.

  • 2017.04.27 17:25:34fordulo_bogyo

    "Azt sem tudtam kifejteni, hogy nincs még száz éve, hogy ólomból csináltunk játékokat a gyerekeinknek, rövid távon azok is rettenetesen hasznosnak bizonyultak, sőt komoly tudósok mondogatták, hogy nem mérgez az annyira."

    Meg a Fold lapos, meg Galilei, meg Semmelweis, meg a dongo sem tud repulni.... miert kell mindeig hulyesegekkel ervelni?

    Konkretan: Hol es milyen komoly tudosok mondogatták, hogy nem mérgez az annyira? Es ha mar itt tartunk: mennyire mergez?

  • 2017.04.27 17:53:52laci_52

    Néhány adalék ahhoz, kell-e nekünk Paks2:

    - Paks1 reaktorai közelednek az élettartamuk végéhez;
    - jelenleg áramszükségletünk legalább 30%-át importáljuk;
    - rengeteg olaj- és gáztüzelésű erőművi kapacitás kellene az energiabiztonsághoz;
    - a mátrai lignit éppen télen képes összefagyni(amikor a legnagyobb az áramfogyasztás), hogy ne működhessen az erőmű;
    - nem vagyunk egy szeles ország és fél éven át alig süt a nap;
    - stb.

Blogok, amiket olvasunk

A TASZ JELENTI Azt hittem, jobban járok, ha nem az autót viszem szervizbe, hanem én megyek orvoshoz.

Képzeld el, hogy 15 éve minden nap ugyanazon az útvonalon mész a reggeli csúcsban munkába, majd a délutáni dugóban haza. Újabban visszatérő fájdalmat érzel a lábadban, mikor kiszállsz az autóból.

MAI MANÓ Kép-párok #187

Kép-párok rovatunkban minden alkalommal két olyan fotót láthattok, amelyeket neves fotóművészek készítettek ugyanazon témában vagy olyat, amelyeken éppen egymás munkáira reflektálnak.

HATÁRÁTKELŐ A lakókocsis élet árnyoldalai

Gyakran olvasni, hogy „persze, mert mindig csak a külföldi élet pozitívumairól van szó”, ami mondjuk szerintem nem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a például a furgonlakó létnek is vannak bőven nehézségei.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta