SZÜLŐSÉG

Neveld szabadnak a gyereket!

2013. február 5., kedd 13:58

Szabadnak akkor tudjuk nevelni a gyereket, ha megtanítjuk neki, egy helyzetnek, problémának mindig több lehetséges olvasata, megoldása létezik. A pszichológus a héten arról ír, hiába a jószándék, ha a gyerek hétköznapi helyzetekben megjelenő kreatívitását mi magunk nyesegetjük le.

Egyszer arról mesélt nekem valaki, hogy egy gyermekrajz kiállítást nézett Berlinben. Megfigyelte, hogy az elején szellemes, eredeti alkotások voltak kirakva, majd ahogy haladt beljebb és beljebb a szobákban, egyre sivárabbak, laposabbak lettek. Csodálkozott, hogy az lenne a szervezőelv, a jóktól haladunk a gyengébbek felé? Majd megértette, mi volt a valódi rendező szempont: életkor szerint tették ki a képeket, méghozzá a kicsik rajzaitól indultak, a nagyok felé haladtak.

A kicsik még szabadok voltak, nem szabott fantáziájuknak határt semmilyen elvárás. A nagyobbakén már érződött az iskola szabályrendszerének lenyomata: lovat, házat, virágot csak bizonyos módon lehet rajzolni, arányosnak kell lennie, s főleg, nem lehet egy mackófej a TV torony teteje – ahogy az egy hároméves rajzán megesett. A nagyok rajza korrektebb volt, mégis keveset adott a befogadónak, nem derült ki belőle, milyenek, hogy érzik magukat, miről álmodnak. Csak az, mi mindent tanultak, és mennyire engedelmesen alkalmazzák.

Sok mindent fontos megtanulni a boldoguláshoz. Például nem születünk empátiával, meg kell érteni, mit érez a másik, ha így vagy úgy viselkedem vele, és hogy tegyek, ha barátságos légkörre vágyom magam körül. Tanulás kérdése, hogyan csinálhatunk magunknak kedvet egy-egy feladat elvégzéséhez, és hogyan tarthatunk ki egy cél mellett akkor is, ha az odavezető út fáradtságos.

Nem elég szabadon engedni a gyereket, bizonyos törvényszerűségeket meg kell értenie. Igen ám, de már erre a két példára is igaz, hogy a konkrét megvalósításra nincsenek bevált receptek, amik követése garantálná a sikert, hanem egyéni utak vannak, mindenkinek a sajátja, amire neki kell rálelnie. Ehhez a keresési folyamathoz pedig szükséges egyfajta kreativitás, de nevezhetjük találékonyságnak, vagy szabad gondolkodásnak is.

stockfresh 338401 jumping-high sizeM

Azok a szülők, akik  - a legjobbat akarva gyermeküknek - olyan kérdésekben is megkötik kezüket, ahol terepe lenne a szabad gondolkodásnak, intuíciónak, szándékukon kívül éppen az egyik legfontosabb készség elsajátításától fosztják meg. Ez a tudás valahogy úgy foglalható össze, hogy nemcsak egyféleképpen csinálhatók a dolgok, szabadságunkban áll választani.

Milyen gyakori a pszichológushoz segítségért fordulók beszámolóiban, hogy azért nem változtatnak, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy máshogy is lehet! Hogy egy helyzetben reagálhatnának másképp is, egy problémát felfoghatnának máshogy is. Egyféle értelmezést megtanultak, és nincs meg az a készségszintű tudás, hogy minden élethelyzetnek sok olvasata van, próbálgatni érdemes, hogy rátaláljunk a leginkább hozzánk illőre.

Természetesen nemcsak a rajzolás kérdése jó példa arra, ahogy a csemete megélheti a szabadságot. Naponta ezer és ezer olyan helyzet adódik, ahol a szülő választás előtt áll, mennyire korlátozza a gyerekét. Nehéz ebben megérezni a jó arányokat, hiszen a ló túloldalára is könnyű átesni. Bár a rajzban megélhetjük a szabadságot, és lehet pöttyös az elefánt, és élhet a házban, alhat összebújva a macskával, de a geometriában nem lehet kör alakú a háromszög. Annak van egy kötött rendszere, amiben csak akkor tudunk tájékozódni, ha betartjuk a szabályokat.

Hasonlóan a hétköznapi életben: semmi baj nem történik, ha valakinek jól esik főétellel kezdeni, és aztán eszi a levest, vagy ha különböző színű zoknit húz, de következménnyel jár, ha télen nyári ruhában megy ki, vagy ha alvás helyett egész éjjel TV-zik.

Sok szülő szorong amiatt, hogy elég „normális” lesz-e a gyerek, ennek megfelelően, ha valamihez nem konform módon nyúl a csemete, ingerült lesz, úgy reagál, amiből elutasítást érezhet a poronty. De sajnos nemcsak az adott cselekvés elutasítását, hanem a személyiségét is. És mivel akkor fogadják el, ha a sémáknak megfelelően viselkedik, ez válik elsődleges céllá. Innentől egyenes az út egy olyan életfelfogás felé, ami szerint létezik egyfajta normális élet, és ha boldog akarsz lenni, aszerint kell élni.

Milyen gyakran halljuk emberektől (rendelőben és azon kívül is), ha lenne diplomám, boldog lennék. Ha lenne párkapcsolatom, boldog lennék. Ha lenne gyerekem, házam, kitüntetésem, boldog lennék.

És ha mindez megvan, csodálkoznak, hogy pontosan olyan vacakul érzik magukat, mint előtte. Ugyanis az elképzelt szabályoknak való megfelelés, egy normálisnak vélt életút bejárása önmagában nem boldogít. Bizonyos feltételek tényleg szükségesek a boldogsághoz, de ezekben éppen az a trükk, hogy csak nagy vonalakban jelölik ki az irányt, a konkrét tartalmat a saját személyiségére kell szabni az illetőnek. Például mondhatjuk, hogy tartalmas kapcsolatokra és értelmes tevékenységre mindenkinek szüksége van. De hogy ez a tevékenység és a kapcsolat miféle, arra nem adnak hiteles választ a filmek sablonjai, de a szülői elképzelések szabályrendszerei sem.

Ezért a társadalmi normák és szabályok megtanítása mellett ugyanolyan fontos szülői feladat az egyéni, akár szokatlan ötletek bátorítása is. Akkor tiltsunk, ha tudjuk, miért tesszük, ha valóban következményei lennének a tiltott viselkedésnek. Így hiteles is lesz az intés.

Cziglán Karolina, pszichológus

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2013.02.05 15:12:06HUN_Sector

    Túlzottan liberális ez a felfogás. A gyerek azt csinálja, amit a szülő mond. Ha azt mondja, hogy márpedig két ugyanolyan zoknit veszel fel, akkor ne különcködjön különbözőekkel. A gyereknek meg lehet adni a döntéshelyzetet, lehet önállóságra nevelni különféle szituációkban, de könyörgöm! A devianciát ne erősítsük benne.

  • 2013.02.05 15:17:23kacaj hangosan

    "Milyen gyakran halljuk emberektől (rendelőben és azon kívül is), ha lenne diplomám, boldog lennék. Ha lenne párkapcsolatom, boldog lennék. Ha lenne gyerekem, házam, kitüntetésem, boldog lennék.

    És ha mindez megvan, csodálkoznak, hogy pontosan olyan vacakul érzik magukat, mint előtte. Ugyanis az elképzelt szabályoknak való megfelelés, egy normálisnak vélt életút bejárása önmagában nem boldogít."

    Ugyanezt lehetne mondani, hogy légy szabad, s boldog lehetsz; aztán hopp, nem vagyunk boldogok, mert az elképzelt szabályoknak való megfelelés nem boldogít.

    Aranyközépút! Felemás a zokni? Sebaj, megteheted, ha nem kell levenned a cipődet, s nem látja más, mert oké, passzol a lábadra, viszont feledékenységre, szétszórtságra utal.
    Egy szabályt, egy rendszert muszáj(!), kell (!) a gyereknek megadni, különben elvész!

  • 2013.02.05 15:38:48kerceruca

    Az oviban (sima körzetes ovi) is ezt a liberális maszlagot nyomják 3 éve...a hócipőm tele van vele.

    Eredmény: az 5,5 éves nagyfiúk nem rajzolnak (a kifestő a mumus, ami tilos!!) , nem színeznek, nincs napos, mert nehogy már kötelező feladatot delegáljunk szegény gyerekeknek, az óvónő a 3-4 érdeklődő kislánnyal foglalkozik csak (ja mert semmi nem kötelező). Ráadásul vegyes csoport, csodás, a 26 gyerekből 12db 3 éves, akikkel menni nem lehet sehová, de foglalkozni csak velük, így a nagyok csak kallódnak, se egy vers, se egy mondóka hónapok óta, de verekedés, fojtogatás, balhé lassan minden nap, a kicsik meg rettegnek a nagyoktól...
    Az iskolai előkészítőn meg meséli a fiatal tanítónéni, hogy már messziről látszik, ki jön ilyen tinglitangli csoportból, mert Pl. nem hajlandók felállni, rajzolni amit kérnek, nekik épp nincs kedvük ragasztani...
    A tanárok meg szó szerint vért izzadnak velük elsőben, mert még ceruzát se tudnak a kezükbe fogni...

    Ez a zokni dolog meg nagyon szép, de elég gáz lesz majd az állásinterjún sok év múlva...
    Mi lenne, ha lehetne választani a piros és a kék zokni közül?? Vagy a sárga és a zöld póló közül? Vagy hogy rollerrel vagy bicajjal megyünk ma oviba? Az nem elég?

    Amúgy a sokkal fiatalabb testvéremnél pont ezt a "tökmindegy milyen zoknit vesz fel" módszer volt - rá már nem figyelt senki szegényre. A mai napig - 23 éves- konkrétan tényleg felemás zokniban jár, öntörvényű, egy munkahelyen 1-2 hónapig marad meg...

  • 2013.02.05 15:41:36Coffie

    a cikk pontosan az arany középút megtalálásáról szól, meg arról, hogy ha a gyerek mindenben_azt_csinálja_amit a szülő mond, akkor rohadtul nem fog tudni később egyedül megoldani dolgokat.
    ahogy a cikkben is le van írva, kérdés az, van-e tétje annak, amit tiltunk, megszabunk, stb. szerintem egy felemás zokninak pl nincs tétje, vagyis igen, az, hogy a gyereknek óriási élmény, ha a szülője kiáll mellette és azt mondja, hogy az én gyerekem akkor is normális, sőt jófej, ha éppen felemás zoknit akar felvenni, a gyerek meg magabiztos lesz és nem deviáns, a deviancia nem a felemás zokninál kezdődik. hadd ne legyen már társadalmi szabály egy hároméves zoknijára vonatkozóan, bakker.
    de nyilván nem bízom rá annak eldöntését, hogy szabad-e lelépni az autó elé a járdáról, vagy szabad-e kiflit lopni a kisboltból. nem tudom, mi nem érthető ezen.

  • 2013.02.05 15:44:16Coffie

    a gyerekek elhanyagolása nem egyenlő azzal, hogy engeded dönteni, elég szomorú, hogy az óvónők ezt nem tudják, vagy nem akarják tudni mert lusták.
    meg lehet találni az egyensúlyt, csak az sokkal nehezebb, mint ráhagyni mindent a gyerekekre vagy mindent megszabni.

  • 2013.02.05 15:44:54rajen

    A gyereknek lehetnek korlátlan szabad ötletei, nekem meg korlátlan bölcsességem, hogy lenyesegessem a marhaságokat. A szabadság nem egyenlő az idiotizmus pátyolgatásával. (Felemás zokni, mint a kreativitás kiteljesedése, LOL.)

  • 2013.02.05 15:49:42egysmás

    A gyereknek meg kell tanulnia, hogy hol a helye: a sarokban, némán, egy pisszenés nélkül!
    Ha játszik, akkor először rendet kell rakni, aztán leveszi a pocról a játékját, és játszik vele.
    Ha már nem játszik, vissza kell tenni a HELYÉRE, és le lehet venni egy másik játékot.
    Miután az előzőt visszatette. A HELYÉRE!

    Ha pedig menni kell valahova, akkor csak a szülő mellett mehet, nem szólhat, csak, ha kérdezik és a legfőbb dolga, hogy vigyáz a ruhájára, hogy nehogy úgy nézzen ki, mint egy tróger!
    És abban a ruhában kell jönnie, amit ráad a szülő!

    Ha nem így neveli a gyereket az ember, akkor deviáns liberális kis buzi lesz belőle!

  • 2013.02.05 15:49:49Frankie goes to HOLLYWOOD

    Kedves hozzászólók szerintem félreértik, amit a pszichológus asszony mond. Annak az a lényege, hogy szükségtelenül, feleslegesen, megszokásból nem kell korlátot állítani a gyerek elé, csak akkor, ha reá nézve veszélyt jelent a hétköznapi, sztereotip viselkedési normától eltérés.
    MO-n mély hagyományai vannak a "rendpárti" nevelésnek, a poroszos (valójában a Monarchiából magunkkal hozott), majd az "oroszos", tehát cucialista rend-világnak.

    Nulla szabadság-faktorral a szülő elnyomja és meg sem ismeri a gyerek azon képességeit, amelyek kiteljesítésével boldogon élhetne (a gyerek). Ha jól értem, erről szólt a szerző.

  • 2013.02.05 15:52:12Martian

    Arról nem ír a cikk, hogy mennyire fontos a gyerekek önállóságát fejleszteni és a partneri megoldásokat keresni. Ebből jól kinőheti magát egy egészséges szocializáció... de ha csak szabályokat kap, többnyire vagy képtelen lesz felnőttkorában az önmenedzselésre (megfelelési kényszerek között hánykódik) vagy mindenre rálegyint, tojik a szabályokra és öntörvényűvé válik.

  • 2013.02.05 15:53:26canis

    Kedves Cicológus Néni! Önnek is fel kellene keresnie valamelyik - lehetőleg idősebb - kollégáját. A gyermekkor az az egyetlen esélyes időszak, amikor bizonyos - általam is szívből utált és nehezen betartott - elvárások és szabályok betartására meg lehet és kell tanítani a gyermekeket. Már ha jót akarunk nekik, mert a társadalom egyre kevésbé tolerálja azt, aki kilóg a sorból. Talán nem kell Önnek a devianciáról, mint jelenségről, és annak jobb sorsra érdemes áldozatairól írni. Igenis a kúúva kölök tanulja meg, hogy a tv-toronynak nincs macifeje, egy óra hosszat lehet nyugodtan ülni egy műsoron, és anyukát is el lehet küldeni valahová, ha ezt terrornak minősítit és a drága gyermek lelke szárnyalásának brutális megnyírbálásának minősíti, ha karon ragadom és felszólítom, hogy üljön le a fenekére, vagy éppen most álljon fel, mert sétálni megyünk.

  • 2013.02.05 15:53:57egysmás

    Jah, az ebéd meg ebédidőben van!
    Az ebédnek megvan a sorrendje!
    Először a leves, aztán a főétel, majd végül az egyebek.
    Nem először egyebek, aztán a főétel!
    Meg nem "most nem vagyok éhes, nem akarok enni" aztán fél óra múlva, miután mindenki befejezte az ebédet jön, hogy enne!
    Ha nem akar enni, akkor is ott ül, és kivárja, amíg a többiek befejezik!
    És majd eszik akkor, amikor a többiek újra esznek!

  • 2013.02.05 15:58:14Martian

    "a társadalom egyre kevésbé tolerálja azt, aki kilóg a sorból"

    Nem baj, ha kilóg a sorból, csak "fölfelé lógjon ki", legyen önálló és mielőbb tanulja meg a többi túlszocializált birkát irányítani.

  • 2013.02.05 16:54:12manókomment

    az a szomorú véleményem, hogy ilyesmit leírni szinte teljesen fölösleges, mert vagy tudom úgyis, vagy nem fogadom el úgyse.
    azért jó próbálkozás volt :) szerintem.

  • 2013.02.05 16:54:28Barakkah

    Osztom, ahogy megmondták már páran: ez liberális maszlag, amit az utolsó bekezdéssel próbál ugyan puhítani a szerző, de az egész kicsengése mégis az, amit a cím is mond: "Neveld szabadnak a gyereket!". Ez pedig lefordítva azt jelenti, hogy "neveld szabadOSnak". Mert azért szabadságnak nehéz azt nevezni, mikor a szabályok, elvárt társadalmi normák követését nem tanulja meg a gyerek, aztán később deivánsként majd belecsúszik helyette olyan viselkedési formákba, amikből nehéz vagy nincs kiút ( = rabság).

    A megfelelő egyensúlyra van szükség. A fejlődés megfelelő szakaszában a TV-toronynak tv-toronynak kell lennie - még a művészetben is vannak alapelvek, amiket meg kell tanulni és melyekhez sokszor érdemes ragaszkodni. Majd miután a leendő művész megtanulta szigorúan azeket az elveket és alklamazásaikat, utána, igen már kísérletezgethet, úgyis hogy adott esetben eltér szabályoktól és valami szokatlan, egyedit de mégis szépet hoz létre. De ezt a sorrendet megfordítani nem lehet. Ugyanez áll magára az életre is, amit megfelelően élni és megélni maga egy művészet. Először a gyerek tanulja meg a megfelelő viselkedést, normákat, szocializálódjon, illeszkedjen a rendhez (amennyi van még belőle a mai világban). Aztán ahogy felnő, majd adott döntésekben, cselekedetekben felülírhat ebből dolgokat, ahogy az az ő saját jó sorsának kovácsolásohoz szükséges, mikor már felelősségteljesen tud meghozni maga ilyen döntéseket.

    Akkor vagy szabad, ha nem ragaszkodsz teljesen görcsösen sem az társadalom által életben tartott szokásokhoz, szabályokhoz, ugyanakkor nem köt magához és tart az ösztönök féktelen kiélésén keresztül a szabálynélküliség sem.

  • 2013.02.05 16:56:12maxval, a gondolkodni próbáló birca

    "semmi baj nem történik, ha valakinek jól esik főétellel kezdeni, és aztán eszi a levest, vagy ha különböző színű zoknit húz"

    Ezt cáfolnám. Én ezek miatt lettem rossz ember.

  • 2013.02.05 16:56:17Frengi

    Az ember megtanulja a szabályokat, és tovább adja, azátán ha végre idős korában újra egyedül marad, akkor végre lehet megint azt csinálni amit szeretne: Hajnalig olvasni, Evés közben rejtvényfejteni, ágyban kávézni, almát ropogtatni, Óráig állni az zuhany allatt. és hálát adni, annak hogy a gyerekeid mind ezt már nem látják, mert a szivükhöz kapnának először, aztán megköveznének, hogy ugyan azt csinálom amit nekik gondosan megtiltottam gyerekként.

    Nem eszek levest, sőt, van amikor fagylalt az ebéd, és enni is csak akkor eszek amikor éhes vagyok, nem amikor itt van az ideje.

  • 2013.02.05 16:59:25fizetekmegegysort

    Hú, mennyi a gyerekéből társadalom által megbecsült, boldogtalan felnőttet faragó lelkiismeretes szülő! És mennyi félelem: nem lesz normális, deviáns, nem fogadja be a társadalom...stb. Félelemből kockává nevelni a gyerekemet? Kösz, inkább nem.

  • 2013.02.05 17:09:53society

    Akartam valami határozottat kommentelni erről a cikkről, de végülis minden emberben van valami értékes, így nem igazán tudok ítélkezni semmiről.

    Ilyen vélemény az eredménye a cikkben taglalt szülői felfogásnak. Úgy igazán semmihez ne tudjon a gyerek viszonyítani; ezzel is jól kiszolgálja az új világrendet.

  • 2013.02.05 17:14:22Barakkah

    "És mennyi félelem: nem lesz normális, deviáns, nem fogadja be a társadalom...stb."

    Nem félelem, hanem tapasztalat, utóítélet. Normális esetben, abban a korban, mire az emberből szülő lesz, azért lát maga körül példákat, szűk-tág családi és baráti körben, és egyáltalán a korosztályához tartozó embereknél, akiket gyerekkora óta ismer, hogy másoknál miből mi lett. Ebből pedig az a tapasztalat, hogy mind a túlságosan görcsösen szabályokhoz kötő és - - kulcsszó - szinte kizárólag külső megfelelésnek való nevelésből, mind a szabadosságot erősen megengedő nevelésből sokszor deviancia születik. És, lehet, hogy valakinek tök vicces és teljesen feltétlen nélkül megengedhető, hogy a gyereke össze-vissza öltözködjön, felcserélje a szokott rendet valamivel a saját kedve szerint, de majd nem lesz vicces 8-15 év múlva, mikor a testileg felnőtt gyerek eldrogozgat szépen a társaival, annak jegyében, hogy ettől jobban és szabadabbnak érzi magát.

  • 2013.02.05 17:19:06egysmás

    Jé, valami hülye kitörölte egy hozzászólásom!

  • 2013.02.05 17:28:30kicsibuta

    Az ilyen "szabadnak neveléssel" csak azt éri el a szülő, hogy a gyereke abban nő fel, hogy a tetteinek nincsenek következményei. Elnézem a mai srácokat, és döbbenten tapasztalom, hogy halál nyugodtan megállnak a villamos ajtajában, aztán dögöljön meg, aki fel vagy le akar szállni, ők aztán nem mozdulnak onnan, mert nekik jogaik vannak, hogy szinte minden ismerősöm gyereke tegezi a tanítóját, hogy egyetemisták nem képesek elintézni a legalapvetőbb hivatalos ügyeket sem stb.
    Nekem alap volt, hogy a szüleim idősebbek, felnőttebbek, okosabbak nálam - elhittem, hogy az a jó, amit mondanak. Eszembe sem jutott a zokni színéhez hasonlóan ostoba dolgokban máshogy tenni, mint ahogy ők kérték. Ha valamivel nem értettem egyet, mindig megbeszéltük. Volt, hogy végül az lett, amit én gondoltam. De ez iskoláskoromban volt. Egy óvodás egyszerűen nincs azon az agyi szinten, hogy megértse: ha ezt és ezt teszi, annak az és az lesz a következménye.

  • 2013.02.05 17:35:30zsebi66

    Azt kellene végre tudomásul venni hogy egy felnőtt 24 éves korában álljon a saját lábán (inkluzive egyetem ha úgy tetszik) A nő ne 40 körül szüljön hanem jóval 30 alatt, a férfi 30 körül tudjon családot teremteni és tartani. A gyerekeknek legyen fiatal anyjuk aki nem felejti el 40 éves korára hogy milyen volt egy család meg gyereknevelés, ne 55-60 felett kelljen még mindig azzal foglalkozni hogy a gyereket anyagilag támogatni kell, hanem azzal hogy időnként vigyázni kell az unokára, és teljen öröme benne. És amikor nyugdíjba megy és 65 éves lesz akkor ne pályakezdő tétova teszetosza gyereke legyen hanem olyan aki gondot visel rá.
    Ha ezt felemás zoknival lehet elérni, ám legyen. Ha viszont szigorúbbra kell venni a nevelést és követelni a munkát, mutatni és önállóságra nevelni akkor viszont úgy. A 40-es 50-es évek óta nagyon nagyon rossz az irány. Egyre kevesebb a követelmény a gyerek felé. "te csak játssz szépen és tanulj , az a te dolgod" egy alapvetően rossz attitűd. A gyereknek nem szabad rohamot kapni ha le kell vinni a szemetet, felsöpörni az udvart, ellátni a kutyát vagy adott esetben a háziállatokat és ha ki kell takarítania - nem csak a - saját szobáját.

  • 2013.02.05 17:38:38Martian

    "Egyre kevesebb a követelmény a gyerek felé."

    Túl sok elméleti követelmény a tananyagban, ugyanakkor túl kevés gyakorlati jártasság az élet dolgaiban...

  • 2013.02.05 17:52:02TH

    kicsibuta: "Elnézem a mai srácokat, és döbbenten tapasztalom, hogy halál nyugodtan megállnak a villamos ajtajában, aztán dögöljön meg, aki fel vagy le akar szállni, ők aztán nem mozdulnak onnan, mert nekik jogaik vannak,"
    Érdekes, én gyerekkoromban is sok ilyet láttam, és közülük már akkor sem kevés középkorú felnőtt volt...
    Szeretem, hogy minden generáció előjön a "bezzeg az én időmben" dumával...már évezredek óta...:D

  • 2013.02.05 18:03:16TH

    "Ha ezt felemás zoknival lehet elérni, ám legyen. Ha viszont szigorúbbra kell venni a nevelést és követelni a munkát, mutatni és önállóságra nevelni akkor viszont úgy. A 40-es 50-es évek óta nagyon nagyon rossz az irány. Egyre kevesebb a követelmény a gyerek felé. "te csak játssz szépen és tanulj , az a te dolgod" egy alapvetően rossz attitűd. A gyereknek nem szabad rohamot kapni ha le kell vinni a szemetet, felsöpörni az udvart, ellátni a kutyát vagy adott esetben a háziállatokat és ha ki kell takarítania - nem csak a - saját szobáját"
    Már bocsánat, de annak, hogy a gyerek bizonyos kérdésekben önállóan dönthet, annak semmi köze ahhoz, hogy vannak különböző szabályok, amik a család különböző tagjaira vonatkoznak...

  • 2013.02.05 18:59:37dieter1

    No, megint itt van minden pólus képviselôje, jövök én is a tutival :-P

    Coffie minden szava arany (komolyan!), de most az utolsó mondatához ("meg lehet találni az egyensúlyt, csak az sokkal nehezebb, mint ráhagyni mindent a gyerekekre vagy mindent megszabni.") kapcsolnám a vesszôparipámat: minden gyerek más.

    Mindenki, aki esküszik valami mindenható és univerzális módszerre (ez leginkább azokra jellemzô, akiknek még nincs vagy még csak egy gyereke van), garantáltan téved.
    Ugyanez érvényes azokra, akik - mint kicsibuta - kizárólag magukból indulnak ki. Félreértés ne essék: ôk többnyire könnyen kezelhetô, jó gyerekek voltak, és jó felnôttek lettek. De nem csak amiatt, ahogy nevelték ôket.
    Akinek több gyereke van, az pontosan tudja: ezt az egyensúlyt minden egyes gyerek esetén külön-külön kell megtalálni - és ez nagyon nehéz. A nevelés amúgyis alkuk és kompromisszumok szakadatlan sorozata, és ebbe nagyonis beleillenek a cikkben leírtak.

    Igen, az ember fél a devianciáktól, a gyerekek elkallódásától, a drogoktól és egyebekbôl. De az én tapasztalataim messze nem azt igazolják, hogy kizárólag vagy legalább tipikusan a megengedôen nevelôk gyermeke züllik el. Példa rá az unokatestvérem - két testvér közül az egyik sajnos alkoholista lett, és viszonylag fiatalon meghalt.

  • 2013.02.05 19:08:40dieter1

    Más: a boldogság elérése. A cikknek ez a része számomra nem kapcsolódott szorosan a témához, de nagy igazságot (vagy közhelyet?) írt le. Sajnos nagyon elterjedt, hogy a boldogságot valami távoli célként látják az emberek. Hogyhogy nem jönnek rá, hogy ez értelmetlen szivárványkergetés? Miért nem képes itt és most boldog lenni, miért nem találja meg a mindennapokban az örömöt? Ha valaki azért olvas porontyot, mert gyermeke van, annak már eleve minden esélye megvan a boldogságra :-)

  • 2013.02.05 19:52:06fizetekmegegysort

    Barakkah: az, hogy a félelmed indoka, hogy ezt vagy azt tapasztaltál, ebből pedig levontál következtetéseket (utóítéletekek), nem jelenti azt, hogy a tapasztalatod az alapmotivációd. Épp azt támasztja alá, hogy a rossz tapasztalat következtében, mivel félsz hogy veled is/gyerekeddel is ez történik, nem mered ugyanazt megtenni.
    Dieter1: teljesen egyetértek, minden gyereknél külön meló megtalálni a jó megoldást, megfelelő hozzáállást. Én is ezt tapasztaltam.
    És még valami a témához: én azt vettem észre, a gyerekem legalább annyit nevel rajtam, mint én rajta. Ha pl -a zoknis példánál maradva - felteszem magamnak a kérdést, hogy miért zavar és valóban zavar-e engem a felemás zokni, és a kérdésre képes vagyok őszintén válaszolni, kiderülhet, hogy nem is a gyerekről, és nem is a zokniról szól a dolog...:)

  • 2013.02.05 20:23:08R2D2 & C3PO

    kerceruca
    én történetesen ismerek felemás zoknis embert.
    tökéletes alkalmazott. igaz, színházban. és kreativitást igénylő szakmában.

    mondhatni, embert a zoknihoz.
    de katonának biztos nem való. ;-DDD

  • 2013.02.05 20:41:47kerceruca

    Én is imádom a hugom, de sajnálom is, mert a párkapcsolataiban, a munkájában, és mindenben annyira öntörvényű, hogy nem marad meg semmi, senki mellett (szinte mindent ráhagytak a szüleink, ő volt a kicsi kedvenc).
    A múltkor én is felemás zoknit vettem fel, mikor nálunk lakott, hogy kicsit szolidarítsak... hát a világ ugyanolyan felemás zokniban is... :)

  • 2013.02.05 21:34:23Barakkah

    fizetekmegegysort: A félelmet te vetíted bele ebbe kérdésbe. Ha próbaképpen kidobok tárgyakat az ablakon és azt tapasztalom, hogy általában leesnek és darabokra törnek, akkor utána nem azért nem fogok kidobni újabb dolgokat, mert félek tőle, hogy 'jaj, leesnek ás összetörhetnek', hanem azért, mert a tapasztalatok alapján beláttam, hogy ezt csinálni egész egyszerűen hülyeség. Persze a gyereknevelés ettől pár fokkal bonyolultabb dolog és nem ennyire determinisztikus, de azért nagyon könnyen fel lehet ismerni alapvető összefüggéseket.

    Mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem vagyok egy mindenben totális szabályokhoz való tartást megkövetelő szülő a gyerekemmel szemben - mint írtam feljebb, ezt is ugyanúgy szélsőségnek tartom, mint a szabadosságra való nevelést. A cikk ott csúsztat, hogy összekeveri azt a problémát, mikor a gyerek azt tanulja meg, hogy mindenben külsőleg kell megfelelni (és ezáltal belsőleg szorongó ember lesz belőle, aki minden külső siker esetén sem érzi magát majd boldognak), azzal a helyzettel, mikor a gyereket (olykor szigorúan) rendtartásra, társadalmi normákhoz való illeszkedésre nevelik. Ez a kettő messze nem ugyanaz.

  • 2013.02.06 01:26:20caixa

    Az én 5 éves gyerekem az iskola második napján az igazgatóhoz küldték, mert levette a cipőjét és csak hosszas nógatásra vette vissza. Normálisak?

  • 2013.02.06 01:48:17fizetekmegegysort

    Caixa: az európai hírű finn oktatási rendszerben meg a gyerekek leveszik a cipőjüket a suliban, és mezítláb rohangálnak...:)

  • 2013.02.06 02:09:49fizetekmegegysort

    Barakkah: akkor most ugyanezt a sémát told végig egy valódi gyereknevelést érintő kérdésen, pl az általad említett " jajj drogos lesz a gyerek a szabadságvágytól" kérdésen (amit mellesleg egy darab szakirodalom, felmérés, stb nem támaszt alá) aztán nézd meg a végeredményt. (Úgy értem, mik a valós tapasztalataid, mik az ebből származó ítéleteid, és ehhez milyen ÉRZÉSEK kapcsolódnak - nos ez utóbbi lesz a motivációd, ami miatt a gyereket arra tanítod amire)
    A rendtartásra, társadalmi normákra - olykor szigorúan - nevelés pedig nem kelt szorongást, igaz? A három -hat éves gyerektől elvárni a felnőttes ebédelési ritmust, a "csendbenmaradást", a "köszönj szépen a néninek" (aki neki esetleg egy idegen, rosszabb esetben nem is szimpatikus), ez nem kelt szorongást? Hat évesektől padban ülést, 45 perc figyelést, ceruza szabályos fogását ( amikor az ujjízület még nem alkalmas arra, hogy ezt a gyerek megtegye, mert 6-8 éves kor között fejlődik ki megfelelően), fél-egy év alatt írni -olvasni tudást elvárni, ez mind nem kelt szorongást, igaz? Ez csak a jó szülő és az áldott jó társadalom gondoskodása, hogy a gyerek " megtanulja a társadalmi normákat".
    Az a helyzet, hogy szerintem meg a többség mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyereke ne lógjon ki a sorból, és ezzel azt hiszi, hogy jót tesz. A nálunk honos poroszos nevelés alattvalókat nevel, neurotizál. Be lehet álkni a sorba, én nem szeretnék. Már csak azért sem, mert millió példa mutatja, hogy a gyerek elsősorban mintakövető. Nem azért fog köszönni, fogat mosni, tanulni, stb, mert én ránevelem, hanem mert otthon ezt látja,ezt az értékrendet szívja magába. Ezért aztán tök felesleges neurotizálni olyan elvárásokkal amik messze nem passzolnak a korosztályi sajátosságaihoz. Szerintem.

  • 2013.02.06 12:37:40Barakkah

    1

  • 2013.02.06 12:39:10Barakkah

    fizetekmegegysort: Látom, hogy nagyon elbeszélünk egymás mellett. Épp arra kívántam rávílágítani, hogy egyáltalán nem pusztán érzelmi és pláne félelem-alapú motiváció lehet amögött, hogy ki miképpen neveli a gyerekét. Egyszerűen némi megfigyeléssel és józan paraszti ésszel be lehet látni bizonyos megközelítésekről, hogy az jóra vezet vagy sem és ennyi.

  • 2013.02.06 12:41:21Barakkah

    'A rendtartásra, társadalmi normákra - olykor szigorúan - nevelés pedig nem kelt szorongást, igaz?'

    Szerintem nem kelt olyan mértékű szorongást, amit ne lehetne kellően, szeretetteli törődéssel kompenzálni. Minden életkorra igaz, ha valami újhoz, pl. egy adott miliő (iskola, munkahely, stb.) írott és íratlan szabályaihoz kell igazodni, az az emberben kelt valamilyen mértékű szorongást, ez is az élet része. De ha egyensúlyban van ez más pozitív lelki bevitellel, tapasztalatokkal, akkor ez nem baj. Ugyanez áll a gyerekek esetében is. Ha minden áron minden szorongástól óvni akarod a gyereked, az olyan mintha a hideg időben soha nem akarnád kiengedni az utcára, mert hát az kellemetlen, csúnya dolog. Menjen ki szépen a hidegbe is, csak nem kell ott tartani folyamatosan, mert ez az, ami nem egészséges.

    'szerintem meg a többség mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyereke ne lógjon ki a sorból, és ezzel azt hiszi, hogy jót tesz'

    Ez ugyan igaz, de a probléma szerintem ismételten nem az, hogy a rendre, elfogadott normák követésére próbálja nevelni a gyerekét, hanem az, hogy emellett nem igazán nyújt a gyereke felé őszinte törődést, illetve, hogy nem tud hiteles példa lenni a gyereke előtt. Mert különbség van aközött, hogy a gyerek végül csak azért köszön illedelmesen a tanítónéninek, mert azt mondták neki, hogy úgy kell és kész, vagy pedig azért, mert ténylegesen belsőleg is tiszteli mint embert és nála idősebbet (még ha ezutóbbi tudatosan csak későbbi korban alakulhat is ki). Ez nem mindegy. Ha pl. a gyerek szeme láttára a szülők gyakran leordítják egymás fejét, láthatóan tiszteletlenül bánnak egymással, akkor persze, hogy csak külső megfelelés, mintakövetés lesz abból, hogy a tanítónénivel így meg így kell beszélni, mindenféle őszinteség nélkül. Hiszen a szülők nem hitelesek.

  • 2013.02.06 12:50:28Barakkah

    'A nálunk honos poroszos nevelés alattvalókat nevel, neurotizál.'

    Szerintem meg ez a bizonyos poroszos nevelés már rég elveszett. Amit ma a gyerekektől megkövetelnek otthon és az iskolában viselkedésileg, egy nagy nulla ahhoz képest, ami mondjuk 20-30 évvel ezelőtt volt (és valószínűleg az idősebb generáció tudna még mesélni, hogy az ő idejükben honos neveléshez képest még a 20 évvel ezelőtti átlag is elég szabodsnak számít). Mindenesetre abban az időben nem volt divat beszólogatni a tanárnak, de egy alsótagozatos tanulónak még egy felsőtagozatosnak sem. Ma egyszerűen káosz van, a gyerek sokszor következmény nélkül azt csinál, amit akar. Ez minden, csak nem jó.

  • 2013.02.06 13:26:18fizetekmegegysort

    A gyerekek pont úgy viselkednek ahogy a felnőttektől látjàk. 20-30-50 éve a felnőttek se így viselkedtek egymással. A tanárok nem tisztelete pedig szerintem két dologból ered: a tanári szakma nem tiszteletéből és a tanári egyéniségek hiányából. Amíg a gyerek otthon/utcán/neten lépten nyomon azt hallja és látja, hogy elsődleges érték a pénz, a tanári szakmát meg csak a hülye választja és az akit máshova nem vesznek fel, mert csórók lesznek -nos, a gyerek ezt összerakja. Karcsika apukàja a menő mert jól keres, a tantónéni meg csóró? Anyáék is azt mondják, hogy ne legyek tanár mert éhenhalok? Akkor a tanárnéni ALATTAM van a rangsorban, mert az én szüleim jobban keresnek, és mi megyünk nyaralni meg síelni is....Persze, hogy a gyerek vissza fog szólni, mivel mi is beszólunk egymásnak a buszon, boltban, vezetés közben, a neten (!). Hát hogyne szólna vissza, ha még azt is igazolva látja, hogy "rangban" (értsd pénzben) is a pedagógus felett áll? A másik oldal, hogy régen voltak tanáregyéniségek...ma elenyésző.

  • 2013.02.06 13:29:41fizetekmegegysort

    Azt akarom ezzel mondani, hogy épp az annyira védett értékrend teremti ezt a viselkedést.
    A többire is írtam hosszút, jól elszállt... Nemtom lesz e időm újra írni. A lényeg, hogy szerintem eleve a normák rosszak, elavultak, begyepesedettek és többnyire értelmetlenek.

  • 2013.02.06 14:00:15Barakkah

    'Azt akarom ezzel mondani, hogy épp az annyira védett értékrend teremti ezt a viselkedést. '

    Valószínűleg ugyanazt az érmét a két különböző oldaláról nézzük, miközben ugyanarról a jelenségről beszélünk.
    Szerintem nem a támasztott, normálisnak beállított értékrenddel van alapvetően baj (persze nem mondom, hogy ez úgy tökéletes, ahogy van), hanem azzal, hogy sem szülők, sem tanárok és általában a felnőttek nem képesek ezt hitelesen képviselni. Csak beszélnek róla, meg megkövetelik a gyerekektől annak követését, de ők maguk nem aszerint élnek, viselkednek. Ha ez így van, akkor a felnőtté váló gyerek vagy nem fogja egyáltalán követni ezeket, vagy ugyan fogja, de csak külső megfelelési kényszerből, mert megtanulja, hogy így lehet érvényesülni. Számomra ebből nem az a végkövetkeztetés, hogy a kimondott és íratlan, elvárt értékrend elavult, hanem a társadalom egy jó része züllött le olyan szintre, hogy ezzel az értékrenddel köszönőviszonyban sincs. Erre persze alapvetően két válasz lehetséges: vagy elfelejtük az "elavult" értékrendet és azt mondjuk, ma már nincs szükség rá, vagy pedig a társadalommal próbálunk kezdeni valamit, hogy újra visszaemelkedjen ehhez az értékrendhez.

  • 2013.02.06 14:01:14Barakkah

    'Azt akarom ezzel mondani, hogy épp az annyira védett értékrend teremti ezt a viselkedést.

    Valószínűleg ugyanazt az érmét a két különböző oldaláról nézzük, miközben ugyanarról a jelenségről beszélünk.
    Szerintem nem a támasztott, normálisnak beállított értékrenddel van alapvetően baj (persze nem mondom, hogy ez úgy tökéletes, ahogy van), hanem azzal, hogy sem szülők, sem tanárok és általában a felnőttek nem képesek ezt hitelesen képviselni. Csak beszélnek róla, meg megkövetelik a gyerekektől annak követését, de ők maguk nem aszerint élnek, viselkednek. Ha ez így van, akkor a felnőtté váló gyerek vagy nem fogja egyáltalán követni ezeket, vagy ugyan fogja, de csak külső megfelelési kényszerből, mert megtanulja, hogy így lehet érvényesülni. Számomra ebből nem az a végkövetkeztetés, hogy a kimondott és íratlan, elvárt értékrend elavult, hanem a társadalom egy jó része züllött le olyan szintre, hogy ezzel az értékrenddel köszönőviszonyban sincs. Erre persze alapvetően két válasz lehetséges: vagy elfelejtük az "elavult" értékrendet és azt mondjuk, ma már nincs szükség rá, vagy pedig a társadalommal próbálunk kezdeni valamit, hogy újra visszaemelkedjen ehhez az értékrendhez.

  • 2013.02.06 15:08:49Nojem

    Úgy tudom, életkori sajátosság, hogy eleinte a gyerek azt rajzolja, amit tud a dolgokról, és a saját képzeletvilágát viszi bele, 10-12 éves korban pedig belső igényként jelentkezik, hogy azt szeretné lerajzolni, amit lát. Aztán később, ha valaki művészi pályát választ, akkor jelentkezik az a belső igény, hogy valami eredetit, különlegeset, újat alkosson.
    Mindenképpen érdemes lenne a kreativitást fejleszteni, nagyobb hangsúlyt fektetni erre az iskolákban szerintem bármelyik területen, de az biztos, hogy a túlzott szabadságra nevelés már inkább árt a gyereknek. Számomra például felfoghatatlan, hogy bizonyos nevelési elvek a "nem szabad" kifejezést is tiltólistára tették.

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta