Tegnap vágta ki nálam a biztosítékot az egyik ismerősöm, amikor egy egész délutános program során folyamatosan tömte gyerekeinket valami kajával. Hiába próbáltam célozásokat tenni arra, hogy nem kell non-stop enni, mintha meg sem hallotta volna. Szerencsére, mire végleg eldurrant volna az agyam, vége lett a napnak, és mindenki ment útjára.
Ha létezik valami, amitől falra mászom, az a gyerekek folyamatos etetése. Érthetetlen számomra, miért érzi minden anyuka a késztetést arra, hogy gyermeke kezében állandóan legyen valami rágcsálni való. És természetesen nem a gyümölcsökre gondolok.
Tényleg csak babaháj?
Rendeszeresen hallgatom a panasz áradatokat arról, hogy mennyre válogatós a gyerek, jóformán semmit nem eszik meg, alig ebédel, vacsorázik. Hát mitől tenné? Ha folyamatosan eszik, egy kis pogácsát, kekszet, köles golyót, - és ezek még az értékelhetőbbek közé tartoznak- , a csokis marhaságokat, chipset és végtelen a lista, amit fel tudnék sorolni, nincs ezen mit csodálkozni. Mondanom sem kell, hogy ezek a helyes kis lurkók szép lassan elkezdenek puffadni, dagadni, terebélyesedni. Az elfogult anyukák, apukák meg "jaj, ez csak babaháj" címen, no meg a kellő szülői elfogultságnak köszönhetően, észere sem veszik, hogy gyerekük lassan szumó birkózónak is elmehetne, és az 5-10 éves gyermekeiknek a férfi, illetve a női ruhaosztályon válogatnak, mert csak ott találnak méretet.
Létezik az a népi mondás, miszerint : reggelizzél, mint egy király, ebédeljél, mint egy polgár, vacsorázzál, mint egy koldus. Ok. A mai trendek, kutatások, orvos szakértői vélemények, ezt a népi elvet sokban megcáfolják, de azt mindegyik fent tartja, a normális étrend elengedhetetlen az egészséges táplálkozáshoz. Azt egyik sem tartja helyesnek, hogy a három fő étkezés közben, folyamatos tömj valamit a szádba, mert jaj mi lesz.
Répa, retek, mogyoró...
Nálunk egész jól működik a reggeli, ebéd, vacsora és közte a gyümölcs evés. Arról ne is beszéljünk, hogy idény gyümölcsöknél nincs jobb. Az import, -kamionokban, repülőn- érlelt gyümölcsök annyira nem dobnak fel. A fene se tudja, milyen vegyszeres kiképzések eredménye, a sárga banán, amit zölden szedtek le. És sok mindent el lehet mondani kis hazánkról, de azt biztosan nem, hogy nincsen bőséges választék a hazai zöldség-gyümölcs fronton. Csak meg kell várni a szezont, amikor ezek a gyümölcsök maguktól érnek. Magyarországon, természetes körülmények között, NEM terem sárgabarack, cseresznye, málna, körte… januárban, februárban, viszont az ősszel leszedett alma, hűvös helyen remekül át telel, akár csak a sütőtök. Ezt sem kellene elfelejteni.
Amennyit szervezetünk kíván
Ha jobban megfigyeljük, azok a gyerekek, akik az állandó etetés áldozataivá váltak, lényegesebben kevésbé alkalmasak a sportolásra, és nem az alkatuk a probléma okozója. Lássuk be, tele hassal nem lehet rendesen mozogni. És tessék. A merő jó szándék, -jaj biztos éhes a gyerek-, vagy kényelem, -addig is leköti magát amíg eszik, nem kell vele foglalkozni- gyakorlatilag kényszerevővé teszi a gyereket, és ha nem vagyunk résen, ennek a rossz szokásnak a következményeit, élete végéig cipeli magával. Elvenni a mozgás örömét egyenes út a hülyébbnél-hülyébb számítógépes játékokhoz, ami persze a puhányság újabb fokozója. No sport, viszont egy kis nasi a játék közben. Gratulálok. Juli barátnőm mesélte a következőt:
"Mindig azt kaptam 30 éves koromig, milyen természetellenesen sovány vagyok. Visszanézve abszolút nem voltam az, szimplán vékony, ami azért lehetett, mert megszoktam, hogy csak annyit eszem, amennyit kíván a szervezetem. Ez a mennyiség általában az, amit le is mozgunk. Mindig sportoltam, a kajálás sosem lett se hobbim, se vigaszom. Anyukám soha nem kényszerített minket arra, hogy mindent meg kell enni, ami a tányéron van, tényleg csak annyit, amit kívánok. Ha csak a felét, csak annyit. Mindig volt tízórai és uzsonna, ezeket kívántuk is, mert nem a gép előtt ültünk, hanem a kiserdőben bogarásztunk vagy végigbicikliztük a környéket. Ez általában alma vagy egy zsemle volt egy szelet felvágottal és zöldséggel. Nálunk a főétkezésnél nem volt gigantikus vájling és 5 főétel az asztalon. Épp annyi volt, ami egy hatfős családnak elég.
A snackelést szerintem kis korban tanuljuk. Vagyis mások. Nálunk sosem volt téma a kajálás étkezésen kívül, nem volt vigasztaló zabálás. Ha szomorú vagyok, nem jut eszembe a kaja."
Elkerülhetetlen persze, hogy játszótéren, játszóházban, közös gyerekprogramok keretében ne essünk bele a szórásba. Sokszor sírni tudnék, amikor elkezdődik a trakta, és a három éves gyerekemnek mégsem mondhatom, hogy nem, te nem ehetsz, miközben a többiek két pofára zabálnak. Ilyenkor hiába kapom elő a gyümölcsös dobozt, pont nem mondom hova tehetem. Szerencsés esetben sikerül elérni, hogy más felé vegyük az utunkat, ha nem, bele törődöm sorsunkba, és a ténybe, ma megint nem eszik rendesen vacsorát.
