SZÜLŐSÉG

Fogyókúra: Nyolc kiló mínusz az első héten

2009. január 15., csütörtök 10:50

Ötfős fogyicsapatunk az éhezéstól a testtekercselésig különböző módszerekkel próbál megszabadulni súlyfeleslegétől. Az első héten nyolc kilótól szabadultunk meg: a legsikeresebb résztvevőről három kilót olvasztottak le szakemberek, az összesen ugyanennyit fogyni akaró anyuka súlycsökkenése viszont még nem indult meg.



Tünde
-2 kg

A candida-diéta néha tényleg olyan szörnyű, mint ahogy hangzik: no cukor, no liszt, no élesztő, no tej, no krumpli, no rizs. És akkor mi marad? Zöldségek meg hús. Na de mi vagyok én, kecske?? Néha mocskosul sajnáltam magam, amiért a családom többi tagja élvezettel rágcsálta a reccsenős fehérkenyeret házi libazsírral és lilahagymával, nekem meg csak a faforgács ízű puffasztott szelet meg a saláta maradt. Ezek után emberkínzásnak tűnt a kölyköknek tejbegrízt főzni: gyakorlatilag az összes összetevő a tiltólistán szerepel. Jutalmul kitartásomért kétszer elmentem zsírégető infraszaunába: a fahéj illatú krémmel bekenve és a folpackkal betekercselve úgy néztem ki, mint egy tyúk, akit a sütőbe készülnek betolni. Nyilván két alkalomtól nincs látványos javulás, de a narancsbőr azért picit csökkent. A mozgásra egyelőre nem jutott időm, a diétával így két kilót sikerült eddig fogyni.

Win
nincs változás

A héten háromszor tekertem 7,5 kilométert, negyedszerre sajnos nem sikerült. Egyrészt kérges lett a fenekem, másrészt lakásrendezés következtében méteres barikád mögé került, s képtelen vagyok kiszabadítani onnan a céleszközt. Az evéssel kapcsolatban újra felmerültek a már évek óta agyonrágott problémáim. A normális kajálásom alapvetően úgy néz ki, hogy reggelire tolok egy tejeskávét, majd valamikor hozzá egy korpovitot, vagy ami van, jó sok felvágottal. Aztán tízóraira valami izét eszem, a legjobb lenne egy joghurt, de azt nem szeretem, szóval marad a küszöb, ami pont jó, mert kemény, így legalább lassan szívódik fel. A diétában egyébként ez a legnehezebb, hogy sokszor olyan kaját kell enned (kenyér hiányában gyakce mindig), ami olyan állagú, mint a tégla. Aztán ebédre valami hús, mondjuk hússal (mert ragadozó vagyok), aztán egy kávé, majd, és itt hibázom a legnagyobbat, kihagyom a vacsit. Mivel azonban fönt vagyok éjfélig, muszáj még ennem, ezért szépen elkezdek ropizni, s ezzel áthúzom az egész napom. Pedig csomó mindent ehetnék, például sajtot, ami nulla szénhidrátos, vagy körömpörköltöt, ami szintén konvergál a nullába, vagy akár egy kanál zsírt. S ha már bűnöztem a ropival, a pohár bor nem is téma.

Terabithia
-0.5 kg

Konkrét idegbetegség lett úrrá rajtam az elmúlt egy hét alatt, ha nem engem kergetnek őrületbe, akkor én kergetek őrületbe mindenkit. Éhes vagyok és mérges, hangoztatom is feszt, hogy inkább elpatkolok kövéren és boldogan, mintsem soványan és boldogtalanul. Ráadásul összesen fél kiló, amit sikerült leadnom ennyi idő alatt, mit mondjak, ennél még egy alapos fosás után is többet lehet mérni. Plusz gyónnom is kell, vétkeztem: hétfő este elfogyott egy doboz sör, ami egy – csak egy - csomag ropi után úgy hatott a szervezetemre, mintha egy rekesszel ittam volna, így még az ugrókötelezés is elmaradt a bealvás miatt. Utálom a vékony nőket, mondtam már?

Cukorka
-3 kg

Eddig három kilót fogytam a Physiomins módszerével az első héten. Ez kábé annyit tesz, hogy hús alapú diétán vagyok, megvonnak tőlem minden szénhidrátot, és persze rendszeresen kell kajálni, ami nekem a legnehezebb, mivel igazi éjszakai evő vagyok. Heti kétszer járok, egyszer egy infraszauna szerű dologban főznek 70 fokon, aztán a másik napon árammal ráznak meg rám húznak egy csizmát, amit felfújnak, mint egy vérnyomásmérőt. 66-ról indultam, most 63 vagyok, de esküszöm valami változást látok már a hasamon is.

Benito
-2,5 kg

Két komolyabb megingásról is be tudok számolni, egy munkahelyi feszültségekkel teli nap után éjfél környékén portyázni indultam a konyhába, és zsákmánnyal gazdagon megpakolva tértem vissza a kanapé elé, egy másik napon pedig egy fél sportszeletért mentem ölre a pofátlanul az orrom előtt zabáló egykori baráttal. A súlyzózást és a felüléseket három napon is ellógtam (nincs mentségem rá), és a futásra is csak az elmúlt három napban tudtam rávenni magam, de a diéta fő pontjaihoz tartottam magam, és láss csodát, 2.5 kg máris leugrott. A fő táplálék a hús maradt, de köret nélkül, édesség és alkohol egyáltalán nem volt, és hat után az ominózus éjszakát leszámítva csak vágyakozó tekintettel bámultam a téli súlyfeleslegét csinos ráncokba szedő kutyám húsos csülkeit. Szenvedésről szó sincs, igazából nem is nagyon megerőltető a dolog, bár felhívták a figyelmemet rá, hogy a kezdeti sikerek után a további kilókért már sokkal jobban meg kell küzdenem.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.01.15 12:10:31anyatájger

    Szia zsákos! Már sokan hiányoltunk téged :)



    További sikereket kívánok a fogyizóknak! És kitartás!

    Zsákoshoz még kiegészítésképpen: a nők menstruáció előtt és közben is általában nehezebbek, a visszatartott víz miatt, ha nem tévedek. Nem beszélve arról, hogy én akkor édességet édességgel zabálnék egyfolytában :)

  • 2009.01.15 12:10:59nyuszedli

    Amíg rendszeresen mértem magam, nekem egy napon belül is volt 3 kiló különbség. Reggel 52 este 55. Az gáz?

  • 2009.01.15 12:12:39másutt

    Zsakos, nem igazan ertek egyet.

    Ennek tobb oka van:

    A sok kilo altalaban VIZ! Amit azert eleg konnyu visszaszedni.

    Amikor futottam, gyakran 1 kilot is leadtam egyetlen oras edzes alatt.

    Detto egy atmulatott ejszaka utan lazan -2 kilot mutat a merlegem. Mert kiszarad az ember.



    Es az mindig visszajon, meg jo, kulonben kiszaradnank, mint egy koro!



    A masik, amit mar a multkor leirtam: ha az ember tobb kaloriat von meg a szervezetetol, mint keveset, az atmegy "ehezo modba" es lelassul az anyagcsere.

    ("nincs eleg kaja! ehinseg van! nem egetek tobbet!")

    Es amikor legkozelebb kap egy normalis adagot (akkoris, ha a legkozelebb az 3 honappal kesobb van) azt azonnal elraktarozza. Minden kaja minden csipetjet elraktarozza.



    Sosem erdekel, hogy ki mennyit fogy le 1 het, 2 het, 3 honap alatt. Csak az erdekel, hogy mennyi ideig MARAD lenn.

    Es meg en eletemben nem talalkoztam emberrel, aki lefogyott heti 2-3-4 kilot, es az lenn maradt 3 evvel kesobb.



    Kb 15 evig yo-yo dietaztam. A fel eletemet rosszkedvuen toltottem, es ehesen. Leadtam tobbszaz kilot. MIND visszajon.. mint mindenki masnal.



    Inkabb leadok 1 kilot 1 honap alatt, ha az lenn marad jovo ilyenkorra!



    (es mindenki azt hiszi, hogy o lesz a kivetel.... NINCSEN kivetel.)

  • 2009.01.15 12:12:4078as évjárat

    Na igen, nem szabad fejjel szaladni a falnak. De mindenképpen meg kellene szabadulnom attól a bűvös 6ostól. Bár tisztában vagyok vele, hogy számomra igazából a mozgás lenne a megfelelő mód, kb. 80%ban.

    Most is figyelek az étkezésre, na nem diétázom, és így is megy le vmennyi, de az nagyon minimális.

    Azt hiszem újra kellene kezdeni a hobbimat, amit már lassan 1 éve nem űzök, csak elméletben.:) Bár így is szép és jó, csak nem mozgat meg.

  • 2009.01.15 12:21:43anyatájger

    másutt: bemutatom neked a férjem. 7 évvel ezelőtt fogyiztunk együtt, másfél hónap alatt lement rólunk az összes felesleg (rólam 8, róla 12). Én szépen lassan visszaszedtem, ő pedig tartja azóta is a versenysúlyát. Ja, bocs, most éppen hízott 3 kilót, mióta nem bagózik ( 3? hónapja). Megváltozott az anyagcseréje és totál bepánikolt. Hiú a szentem, nem kicsit. Ja, 172 cm magas és 62 kiló, beceneve: mókuscsukló :)

  • 2009.01.15 12:28:11Subbantósdi

    Nekem is anno sikerült kemény edzéssel és diétával anno 16 kilótól megszabadulnom négy hónap alatt, aztán amikor már csak a diétát tartottam, feljött két kiló és így állt be a szervezetem. Szerintem egy emberi szervezet nagyjából előbb-utóbb megtalálja azt a súly, ami jó Neki.

    Diéta nélkül persze ez a súly elszaladhat és hát ugye eztán jött két szülés is, aminél sajnos az első után három kilót már nem sikerült leadnom, a második után is van ez a három kiló+még négy, szóval ennyit kéne most leadnom, de én ezzel a négyel is jóban lennék, már nem vágyom arra, hogy ugyanannyi legyek, mint az első szülésem előtt...Csak mint két szülés között, közvetlenül a teherbeesés előtt.

  • 2009.01.15 12:29:44Subbantósdi

    Amúgy a számok, 76-ról először 60 kilóra, aztán 62 kilóról első terhesség, visszafogyás 65 kilóra, onnan második terhesség és most vagyok nagyjából még 69 kiló, lassan hat hóval a szülés után.

  • 2009.01.15 12:31:00anyatájger

    Akarom mondani 175 cm. A 62 kg az stimmel.

  • 2009.01.15 12:42:39másutt

    anyatajger: meghajtom fejemet a ferjed elott.

  • 2009.01.15 12:43:38Edinbogyo

    azt biztos hallottatok, h egy no vmi vizdietatol meghalt?mert nem rendesen csinalta, csak a vizet itta, es mast nem.enni azert kell. tenyleg sok folyadekot kell inni, de akkor is kell a szervezetnek feherje meg szenhidrat.

    A leleknek meg csoki:)

  • 2009.01.15 12:46:34Zsákos ember

    Masutt: "A sok kilo altalaban VIZ"



    ha valakin van 5 kilo HÁJ, akkor nem vizrol beszelunk. marpedig ha valakinek hurkasa combja meg a hasa, akkor o hajtol akar megszabadulni, nem viztol. igen, ha korbematatjuk a zsirszovet molekulait, akkor talalunk benne rengeteg vizet, de ez nem az a viz, amit te egy ora alatt veszitesz a futas miatt. azt a vizet fokent ket ok miatt veszited el:



    1) tobbszor annyi levego fordul meg a tudodben, mint nyugalmi allapotban. ha beszivsz levegot a tudodbe, az ott telitodik vizparaval, amit azutan kifujsz. emiatt parasodik az uveg, ha ralehelsz. ha futsz, ezzel a parasitassal a tudo rengeteg folyadektol szabadul meg. az elobb mar irtam, hogy egy ember egy ejszaka alvas kozben kb egy pohar vizet kiszuszog. nos ezt futas kozben megteszi egy ora alatt. csak ezzel egy ora futas alatt a tomeged 20 dekaval csokken.



    2) a futas miatti izommunka sok hot termel, emiatt az ember huteni kenytelen magat, es izzad. ez az izzadas rengeteg vizet is elvonhat, foleg, ha valaki beoltozve fut. valoszinuleg ez teszi a ki a futas kozben tomegveszteseg nagy reszet, a pontos merteke konkret helyzettol fugg, de akar fel liter is lehet, ami fel kilot jelent.



    egy ora futas nagyjabol 500-600kcal energiat igenyel, ehhez meg hozzajon az 1 ora alatt a szervezet egyeb energiaigenye, ami kb 200-at tesz ki. igy ha valaki futassal tolt egy orat, akkor 800kcal az energiaigenye. 800kcal energiat kb 10 deka materia elegetesevel tud fedezni a szervezet.



    tehat mennyit fogysz 1 ora futassal? ha az ossztomeget nezed, tenyleg kijohet belole majdnem 1 kilo. de ebbol csak az a 10 deka szamit, amit a szervezet eléget. a tobbit varhatolag 1-2 oran belul magadhoz veszed ivassal.



    5 kg HÁJ korulbelul 40000kcal energiat tud fedezni. Ha valaki ezt futassal akarja elegetni, akkor ehhez neki korulbelul 50 orat kellene futnia. 50 ora futassal lehet fogyni 5 kilo hajt, ami mellett persze meg elparologtat majd osszesen vagy 30 liter vizet is, amit ivassal potol (kulonben meghal)



    es ezt az 5 kg hajat nem tudja felnap alatt visszavenni.

  • 2009.01.15 12:52:22másutt

    "A sok kilo altalaban VIZ"

    en a sok kilo fogyasra gondoltam.

    nem valaki "sok kilo" tulsulyara.

    egyebkent a tobbi igaz.



    en tovabbra sem hiszek a -3 kilo egy het alatt lenntarthatosagaban.

    vannak kivetelek, igen. (mindenre vannak)



    nagyon jo lenne pl. olvasni, mi tortent a masfel eve oly hirtelen leadott sulyokkal itt a Porontyon. hol vannak azok a kilok> en lefogadok, hogya resztvevok sejhajan.

    akkor is ugyanaz ment (ket kilot fogytal egy het alatt! wow! szuperwow!)

  • 2009.01.15 12:55:40Macs25

    Win, Az esti borozás jó ötlet :-) Kár, hogy nem fogyaszt. Hogy biciklizel ilyen sz@r időben? Kemény lehetsz, de tényleg.

  • 2009.01.15 13:02:30Magenta

    Macs, szerintem szobabiciklivel (ha jól dereng). :)



    Másutt, rólam 30 deka ment le múlt hét óta, egyelőre elégedett vagyok.

  • 2009.01.15 13:10:59Los Alamuszi

    Én tényleg nem hiszek a fogyókúrákban, mert ami KÚRA, azaz, x hét/ hó alatt vége, aztán jön a kiinduló életmód, utána minden visszaáll az eredetibe, sőt.

    Ha a "kúra" alatt az ember kitalálja, hogy miben hibázott korábban, és a kúra után is elkerüli azokat, akkor van csak esély bármire.

    Volt két nagy fogyásom (kétszer 15 kg körül), tavalyra, azaz, mostmár tavaly előtt év végére ezzel szemben sikerült minden idők legnagyobb méretét elérnem: 91 kg voltam.

    2007. december 29-én döntöttem úgy, hogy elég volt. Ma 2009. január 15-én 62 kg vagyok.

    Azóta -ha tudom- betartom a magamnak kitalált elveimet: egészségesebb kaják, sok mozgás, de pl. eszem csokit (feketét, és magas kakaó tartalmút), eszem kenyeret, vajat, zsíros tejet iszok, mert azt szeretem, és kész. Persze, egy csomó mindent azért nem: tejszín, kolbász, hurka, csülök, édességek.

    Sőt, ha olyan a helyzet, hogy nem tudom betartani az elveket, akkor elfogadom, hogy ez van, és amint tudok, visszatérek hozzá. Egy elmúlt egy évben volt kb. 5 hét, mikor pl. valahol nyaraltam, és azt kellett ennem, amit elém raktak. Akkor azt ettem, de hazatérve sem lettem több, mint voltam előtte. Persze, olyan volt, sőt van, ahogy írjátok, hogy a mérleg vm miatt egy napról a másikra akár 1-2kg-val is többet mutat (bár, csak hetente mérem magam pont ezért), de akkor megbeszélem magammal, hogy nem érdekel ;-)

    A legjobb, hogy mostanra tényleg nem érzem, hogy nagyon szigorú lennék magammal (az elején jóval szigorúbb voltam), pl. új évkor ettem lencsét, sovány füstölt karajjal, utána meg egy jó alma tortát (nem agyon cukrozva). De anyósom szentestés vacsijánál sem kellett rám külön készülni, sőt, utána megkóstoltam a sógornőm első zserbóját is. És az elmúlt hónapban kétszer is ettem pizzát! De, ahogy a nyaralások után, ezek után a "kilengések" után is a normál hétköznapok jönnek vissza, sok-sok sporttal, és még így is megy le rólam súly, igaz, már csak nagyon nagyon lassan (ősz óta mentem le 2 kg-t)

    Ami hátrány az új életmódban, hogy igen, időigényes (egy héten ötször 1 óra sport), meg mindig gondolkodni kell, hogy lehetőleg legyen itthon az új életmódnak megfelelő kaja, amiből még főzni is kell (vagy legalább összedobni egy salátát, szendvicset), és nem elég befizetni a céges menzán.

    Cserébe viszont élvezem az életet, és energikus vagyok ;-)

  • 2009.01.15 13:11:22yukikoka

    Szia Zsákos!

    Az utóbbi időben nyomtam ám a latin szavakat ezerrel, mégsem sikerült idecsalogatni. Erre meg kiderül, hogy a fogyis témára indulsz be, hát ezt sosem gondoltam volna:)

    Az én súlyom most a szoptatás alatt akár másfél kilóval is tud kevesebb lenni reggel, mint előző este (ebből kiderül a dilim, hogy naponta kétszer mérem magam). A legjobb vízhajtó paradox módon a sok folyadék, emellett persze kevés só és fimomított cukor

  • 2009.01.15 13:15:28Los Alamuszi

    Ja, és a fiúknak sokszor főzök külön, tehát ez is hátrány (az elején hülyét is kaptam tőle, mostmár simán megy: tegnap pl. magamnak rákos-zöldséges rament csináltam, nekik meg almás zellerkrém levest és rizskochot), de mára már játszik visszafelé is: amit tudom, hogy megesznek az én kajámból, abból ők is esznek, csak épp egészségesebben elkészítve (pl. egy rakott kelt darált pulykával, és csak egy teáskanál olajon elkészítve a husit, és full zsíros tejföl helyett zsírszegényt és fele zsírmentes joghurtot hazsnálva hozzá)

    Azaz, ők is egészségesebbek, még, ha nekik nem is kell fogyni, mert mindkettő cérnahuszár.

  • 2009.01.15 13:30:39kele

    Én is tapasztalatból tudom, hogy a heti -3, az semmit nem ér. Egyszer felbuzdulás (és némi lelki válság) hatására 1 hónap alatt 10 kg-t fogytam. Mondanom sem kell, minden visszajött kb. 2-3 hónap alatt. Ez még jóval szülés előtt volt.

    Szülés után kb. 8 hónappal, 15 kg (!) felesleggel azt mondtam, elég volt. Okos étkezés (mindent lehet mértékkel elven) és mozgás hatására 5 hónap alatt fogytam 8 kg-t.

    És a lényeg: egyéb körülmények miatt 2 hónapja nem tudtam menni edzeni, de: nem híztam. Engem ez meggyőz, folytatni is fogom a mozgást, amint lehet, és még 7-8 kg-t szeretnék leadni. De addig is vigasztal a tudat, hogy amit eddig elértem, azt tartom is.

  • 2009.01.15 14:33:13Felicitasz

    Én elkezdtem diétázni és környékére se megyek a mérlegnek. Diéta = nem nassolgatok, rendszeresen eszem kb. ugyanazt amit eddig, de a szokásosnál kisebb adagokat, és odafigyelek az olyan "észrevétlen" kalóriákra, mint pl. a napi sokadik bögre tejeskávé. Megpróbálok több vizet inni inkább.



    Fogalmam sincs, hogy fogytam-e. 53 kiló vagyok, mint Win, 50-re szeretnék visszafogyni. Ez nem fog 1-2 hét alatt menni. Naná, ha most öt napig nem eszem semmit, akkor utána 50 kg leszek, de annak nincs semmi értelme. A méregetésnek se... nyugodtan lehetek ugyanúgy 53, mint a múlt héten, vagy akár 51. Egyelőre nem érdekel. Most néhány hétig odafigyelek a kajára, bevállalok még valamit a heti egy balettóra meg a heti egy jóga mellé, és majd mondjuk február harmadik hetében felállok a mérlegre, hogy történt-e valami.

  • 2009.01.15 14:36:25Heatherette

    reggel: sajt + kefír

    tízórai: egy szelet csoki

    ebéd: főzelék

    uzsonna: zöldség, gyümölcs

    vacsora: NINCS

  • 2009.01.15 15:03:23biohazard

    Zsákos ember: nem hájról és vízről beszéltünk, hanem súlycsökkenésről.



    anyatájger: 175 centihez miért kellett 74 kilóból fogyni? Az gyakorlatilag tökéletes (már ha atletikus emberről van szó)

  • 2009.01.15 15:09:54tuscany

    nem a kúrákban hiszek, hanem az életmódváltásban. nekem ez vált be: sok zöldség/gyümölcs, kevés hús (csirke), hal. kenyér szinte soha, de ha igen, teljeskiörlésű. Húshoz csak saláta, vagy zöldség. Krumplit szinte soha nem eszem. Olaszos tésztákat viszont igen, persze nem minden nap. Reggelire müzli kefírrel, vagy camambert almával. Főzés olívaolajjal. emellett cellulitmasszázs hetente 2szer. Szauna min. 2x hetente, úszás min. egyszer hetente. Ezzel nagyon jól karban tudom tartani magam, és néha megengedhetek magamnak a tiltott dolgokból is, mert bármikor vissza tudok állni.

  • 2009.01.15 15:22:37Persephone01

    ha lefogynának, tán a gyerekcsinálás is menne

  • 2009.01.15 15:27:33lopici_gaspar

    heti 3 kilo minusz az viz+izom... hat ezert kar lefogyni...

  • 2009.01.15 15:57:43sogo

    www.gillerakupunktura.hu



    a helyzet az, hogy sosem voltam kövér, olyan 5-6 kilók szaladtak fel, mióta 20 felett vagyok, ezekkel küzdök, már amikor elkezdenek zavarni.

    egy éve voltam először a doktornőnél. az alapvető hozzáállása az, hogy nem fogyókúrázni kell, hanem lefogyni. ehhez alapvető életviteli változtatásokra van szükség, úgymint:

    napi minimum ötszöri étkezés, sokszor keveset alapon, minimum nap 2.5 liter cukormentes folyadék bevitele (ezzel egyébként a kúra alatt kiküszöböljük azt is, hogy nem a víz ürül ki a szervezetből) - ásványvíz, tea -, rengeteg zöldség, gyümölcs (a napi háromszor háromfélét elv nem hülyeség), kenyérfélék a lehető legkevesebbet (én le is szoktam róla gyakorlatilag, néha, ha megkívánom, eszem egy zsemlét), tészta, krumpli minimális, fehér hús minden mennyiségben, tejtermékek - kefír, natúr joghurt), ezek mind a fehérje miatt, és mozgás, minimum kétszer egy héten egy-egy órát, ezt még egy családanya is bevállalhatja jóléte érdekében, séta a postára, a boltig, egy megállóval előbb leszállni a buszról munkába menet, sok kicsi sokra megy. :)



    szóval lányok, anyák, ennyi :) életmódváltásra van szükség, ha tartósan le akarjátok tudni a többletkilók miatti parát. és igen, tökgáz, de inkább tendál egy nyúl étrendjéhez egy egészséges, nem túlsúlyos nő kajamennyisége és -minősége, mint ahhoz, amihez szokva vagyunk. muszáj odafigyelni. a vétkezés belefér, de korrigálni kell.



    a doktornőt pedig ajánlom szíves figyelmetekbe.

  • 2009.01.15 16:02:45sogo

    ja és a reggeli meg esti súly között nálam akár 2 kiló is lehet.

  • 2009.01.15 16:13:25Macaroon

    Jajj lányok folyik a könnyem a röhögéstől:o)

    A 3 kilót én minden héten hétfőtől péntekig lefogyom és szombaton vasárnap visszaeszem, lévén, hogy víz meg kb. a kaka ami kiteszi ezt a (súly)veszteséget:-)

  • 2009.01.15 16:14:41tuscany

    nem érdemes naponta mérlegre állni. bőven elég hetente egyszer, lehetőleg ugyanabban a napszakban. Egyébként én is azt mondom mint sogo fentebb. Életmódváltás: táplálkozás + rendszeres testmozgás. Enélkül nem megy. Ajánlom figyelmetekbe a táplálkozási piramist: mypyramid.gov/

    Nálunk nagyon bevált. A férjem egy év alatt 20 kg-t adott le ezzel a módszerrel. Ez nem fogyókúra volt, hanem átállás. Csak tartani kell.

  • 2009.01.15 16:17:36tuscany

    Táplálkozási piramis: mypyramid.gov/

    Kicsit részletesebben tárgyalja amit fentebb irtam én, illetve a sogo nevű kommentelő.

    A lényeg a megfelelő táplálkozás + rendszeres testmozgás.

    Nálunk bevált. Jószívvel ajánlom mindenkinek

  • 2009.01.15 16:31:16Zsákos ember

    biohazard: sulycsokkenesrol fogyokura temakorben nehez ugy beszelni, hogy nem jon szoba a haj.



    lopici_gaspar: 3 kilot nem lehet vizbol es izombol lefogyni 1 het alatt. 3 kilo viz az harom liter. ennyi veszteseg az embernel mar hallucinaciokat okozhat. az izom pedig sokkal lasabban epul le. a tartalekenergia tarolasara az zsirszovet szolgal, es amennyiben nincs megfelelo kaloriabevitel, a szervezet a zsirt kezdi egetni. egy kilo zsir elegetesebol vagy 8-9000kcal nyerheto (kb 4 napi energiaigenyet fedezi egy atlagos nonek) egy kilo izombol ezzel szemben kb 1000-2000kcal nyerheto (utana kellene neznem, de most nincs idom) mar csak emiatt sem erne meg a szervezetnek az izomtomeget felaldoznia a zsirral szemben (egy kilo izom igy kb egy napot fedez). ehhez jon meg az, hogy az izom szukseges az elelemszerzeshez, es sokkal nehezebb visszaepiteni, igy evolucios szempontbol sem alakulhatott igy. az izomtomeget a szervezet probalja tartani ehezes alatt is.

    a nem kihasznalt izomzatot a szervezet azert epiti le, mert a fentartasa az izomszovetnek nagyon sokba kerul, talan 80kcal/nap/kilo (szinten utana kellene neznem, igy csak nagysagrendileg stimmel az adat, pontosan nem tudom) ezt a visszaepitest megteszi akkor is, ha amugy a napi kaloriabevitel fedezne az izomzat fentartasat is. az izomleepules igy elsosorban a mozgashianyra vezetheto vissza nem az ehezesre. aki probalt drasztikusan fogyni, tanusithatja, hogy az elso hetet leszamitva nem tudott 1 kilo/3nap nal nagyobb iramban fogyni (most nem 200 kilos emberrol beszelek, akinek az energiafogyasztasa sokkal nagyobb). az izombol valo fogyas 1 kilo/napot okozna. az elso het gyors fogyasat a belrendszer kiurulese okozza.

    az egy varosi legenda, hogy a szervezet ehezes eseten az izomtomeg leepitesevel kezdni.

    a fogyas modszere pedig rendkivul egyszeru : kevesebb energiat kell bevinni, mint amire a szervezetnek szuksege van. az osszes tobbi csodamodszer, konyv, kajarendszer stb csak maszlag, jo esetben a fenti egyszeru allitasra epul, es akkor meg mukodhet is (de attol meg maszlag).

    mozgassal szinten nagyon nehez zsirtol megszabadulni. 1 kilo zsirszovet vagy 150 kilometer lefutasat fedezi.

  • 2009.01.15 16:44:11Macaroon

    Zsákos ember: ez király volt. A fogyás egyszerű matek, ha kiszámolják az emberek, az összes kiválasztós ilyen-olyan atkis akármilyen diéta a végén azt hozza ki, hogy nem ehetsz ülőmunka és torna mellett 1500 kcalnál többet kb, hasamra ütöttem. Mert hiába is ehetnél pacalt, ha nem bírod megenni magában tányérszám! Átlagos nem nagy túlsúlyról beszélek persze. Az extrém túlsúlynál más a helyzet, ott a napi 8ezer kalória bevitel helyett 5ezerrel is lehet már fogyni:-)

    Lányok, asszonyok: a szénhidrát elhagyása nem jó döntés, hacsak nem akartok örökre így étkezni. Ahogy újrakezditek minden visszajön. Én most egy dekát sem hízok, lassan talán el is kezd lefelé megyegetni, de nem vergődök miatta. Örökérvényű a reggel mint a király...népi bölcsesség! Egyetek saját teljes kiőrlésű lisztből készített kenyeret, akár vajat is, húst, zöldséget, tízóraira joghurt vagy alma, ebéd egy tál egészséges kaja, uzsonnya joghurt vagy gyümölcs vagy hamlett vagy bármi könnyű és vacsorára egy jó turmix pár szem mandulával esetleg, az nagyon jól elveszi az étvágyat. + Heti legalább 3 óra mozgás, de ez sajnos azt kell mondjam, hogy a minimum. És magában semmit nem ér. Max. jobbkedvű leszel.

  • 2009.01.15 17:11:37Felicitasz

    "a fogyas modszere pedig rendkivul egyszeru : kevesebb energiat kell bevinni, mint amire a szervezetnek szuksege van."



    Jaja :-)

  • 2009.01.15 17:37:32Jagcsi

    Egy éjszaka alatt is lemegy 1 kb az esthez képest, csak el kell menni wc-re, meg egy csomó víz kimegy belőled :-D Ezért mindig pozitívabb reggel mérlegelni, és fogyókúra alatt mindig azonos napszakban kell méredzkedni (Legjobb reggel, reggeli előtt). Csak edzéssel lehet, hogy az elején még súlyra hízol is, de alakban hamar látszani fog, hogy a kisebb fajsúlyú háj kezd átalakulni kisebb térfogatú, de jelentősen nehezebb izommá. Szóval a kiló nem minden, az, hogy mennyire lötyög a ruha, mérvadóbb.

  • 2009.01.15 18:11:47greencurse

    Hehe. Pont most vizsgáztam humánbiológia keretén belül hízás-fogyás-fogyasztásból. :)

    Nem mindegy ám, hogy mikor lett felvéve a zsírmennyiség (fajtáját is meghatározza: hipertrófiás vagy hiperpláziás), ez meghatározza a leadhatóságot.

    Előbbit könnyebb, utóbbit marha nehéz leadni - ez annál valószínűbb, minél korábban alakul ki a kövérség. Amúgy a jellemző zsírsejtszám 10-18 év között alakul ki. Utána már csak a zsírsejtekben tárolt lipidek mennyisége nő. Fogyasztás: a szervezet folyadéktér csökkentése gyors eredménynek látszik, de kijön az ember a szaunából/izzasztóból, és fél perc alatt vedel annyi vizet, hogy ugyan ott van, ahol kezdte. Csak méregtelenített. 1 zsírkilogrammal történő csökkenés 29400 kJ (7033kcal)-val egyenlő. Heti egy kg

    raktárzsír elégetése tehát napi 4200

    kJ(1004 kcal) energiamegvonással

    kombinált többlet-energiafelhasználással

    érhető el.

    Fogyizásnál nő a vitamin és ásványianyag felhasználás, azokat pótolni kell. Kell valami értelmes kikapcsolódás, hogy pszichésen is el lehessen viselni a dolgot.

  • 2009.01.15 18:23:50Majda

    Na valamit én is elkezdtem... Nálam az a szitu, hogy amennyit fogynom kéne (kb 40kg), az nem egy fogyókúra témája, reálisan két-három év alatt lehet leadni, tehát életmódváltás. Úgyhogy első körben édességmegvonás, de semmi mást még nem tettem. Lehet, hogy hülyeség, de muszáj kissebb lépésekkel elkezdenem, mert különben esélyem sem lenne hosszú távon betartani.

    A következő lépés valami mozgás lesz, már tudom, de még halogatom egy picit... (Pár napot még, és azért is írom be, hogy a következő posztig elkezdjem :).

  • 2009.01.15 19:12:23MotherKnowsBest

    2009.01.15 15:57:43 sogo



    Azt írod először voltál tavaly, ebből arra gondolok, hogy azóta már mentél újra.

    Akkor mégiscsak maradok az én akupunktúrás doktornőmnél:



    www.harmoment.hu



    mert én is tavaly voltam először, de ahogy nézem jó ideig utoljára is, mert amit lefogytam, abból 1 deka sem jött vissza még most az év végi nagy zabálásokban sem.

    Ez a doktornő teljesen egyedi diétát csinál, megkérdezi például, hogy mi az, amiről leginkább nem tudnál lemondani az étrendedből, és a diétát a "nélkülözhetetlen" kaja vagy kávé stb. köré építi fel.

    Nem érzed magad nyúlnak vagy kecskének, tök jól lehet mindent enni.

    És még 1x a lényeg: életemben nem volt még ilyen tartós súlyvesztésem! Én nagyon happy vagyok :)

  • 2009.01.15 19:46:29Lollipop (must mistake me you're the sucker)

    Én nyolc kilót fogytam mióta elment az asszony Lyonba a kölkökkel. Ez másfél hét. Csak mekbörgerkingen meg pizzán élek, és mindenkit megdugok a beleegyezési korhatár fölött, aki kapható. Ez egy recept.

  • 2009.01.17 11:01:59Jobbulást

    2009.01.15 16:31:16 Zsákos ember



    Nagyon szép, csak kár, hogy hülyeséget írogatsz!

    Mikor értitek már meg, hogy nem a kalória mennyisége, hanem a makrotápanyagok minősége, menyisége számít?Szerinted ha megeszek 100g porcukrot (asszem kb 370 kalória) ugyanugy fenntarthatom az izomzatom mintha 35 deka

    csirkemellfilét?



    A zsírból nem tud a szervezet glikogént készíteni, az csak izomból, izom lebontásával lehetséges.Márpedig éhezésnél az izmokat kezdjük el bontani.Ha nem így lenne, akkor az anorexiás picsákon is feszülne az izom, nem lötyögne a combukon, karjukon a zsír.Éhezésnél a test raktározni kezdi a zsírt, vésztatrtalékként.Jó minőségű és mennyiségű étrenddel a testnek nem lesz szüksége a zsírra, ezért fogja azt égetni rendes mozgásnál.Arról nem is beszélve, mivel 1 gramm glikogén 4g vizet köt meg, az emberi testben, az izmokban összesen kb 2 kiló van, ki lehet számolni, mennyi vizet veszthetsz éhezéssel.

    Bocsáss meg, de hülye vagy!

  • 2009.01.17 11:19:27rita a felcser

    Jobbulast

    Te az en emberem vagy.Igaz ,olvasod Drugs Bunny agymeneseit? ;DD

  • 2009.01.17 12:06:42Zsákos ember

    jobbulast:



    "Catabolysis is a last resort effort of the body to keep itself—particularly the nervous system—alive.



    The situation can become dire when one begins to lose muscle mass; this is a sign that the fat has been expended and the body is now metabolizing the muscle tissue"



    szoval bekaphatod, nekem van igazam...



  • 2009.01.17 19:18:53C.I.C.A.

    Miért válik rögeszmévé a zsírégetés oly sok ember számára? Milyen titkok rejlenek a hosszútávon működő zsírégetésben? A zsírégetés lehet egyszerű. A zsírégetés lehet tartós, állandó. A zsírégetés lehet a mindennapi életed alapja! Egyetlen módja annak, hogy befejezettnek tekintsük a zsírégetés folyamatát, az egészséges, értelmes étkezés megszokása. Ja, gondolom ezt és ehhez hasonló szöveget mindenki hallott már. De az emberek, akik lejjebb szeretnék vinni a zsírszázalékukat sokszor eléggé szigorú diétát tartanak, olyat amely nélkülözi bármilyen zsír bevitelét. Az a meggyőződésük, hogy csakis ilyen módszerrel lehet eredményes a zsírégetés. De ez a módszer valójában hátráltatja a zsírégetés folyamatát. Olyan zsírégető diéták, amelyek ideálisnak veszik a 75% szénhidrát bevitelt, arra késztetik a szervezeted, hogy 500%-kal több inzulint engedjen egyszerre a véráramba, mintha ugyanolyan kalória értékű zsírt, vagy fehérjét ennél meg. Mindenesetre, amikor túl sok inzulin kerül egyszerre a véráramba, túl sok kalória próbál egyszerre bekerülni az izomszövetbe, de mivel ott a rendelkezésre álló férőhely limitált, az összes felesleges kalória szépen átmegy a zsírszövetbe, és ott elraktározódik, ínséges időkre. Ez az, amiért a zsír raktározása azt eredményezi, hogy az emberek elhíznak…



    A legtöbben ott tévednek, hogy azt hiszik a zsírszegény, vagy teljesen zsírmentes étrend, hatékony zsírégető diéta is egyben. TÉVEDÉS! Szinte az összes zsírszegény, vagy zsírmentes termék tiszta szénhidrát, mert amikor a gyártó „kiszedi” a zsírokat az ilyen típusú termékeiből, általában szénhidrátokkal pótolja őket, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a zsírveszteséget, számunkra. Az ilyen zsírszegény és zsírmentes ételek, arra késztetik a szervezeted, hogy a legegyszerűbben zsírszövetben raktározza el a sok fölösleges szénhidrát-kalóriát, ami ugye azt eredményezi, hogy (ugye már kitaláltad?) ezek a termékek nem éppen zsírégető hatásúak. Ugyanis nem eredményeznek zsírveszteséget. Sokkal célravezetőbb módszer az, hogy megtanuljuk kiválogatni azokat az egészséges ételeket, amelyek gyorsítani fogják a zsírvesztés (nem zsírégetés!) folyamatát.





    Egy nagyon egyszerű szabályt kell betartani, amennyire csak lehetséges közel kell maradnunk a természethez. Ez csupán annyit jelent, hogy kerülni kell azokat az ételeket, amelyeket emberi kéz alkotott, mint a tésztafélék, fagylalt vagy kenyér… ezek egyike sem jó választás. A zöldségeket nem emberi kéz alkotta, sem a csirkehúst, vagy halat… tehát ezek a jó választás. Dr. Mauro DiPasquale könyve, a „Metabolic Diet”, arra tanít minket, hogyan válogassuk össze úgy ételeinket, hogy a zsírveszteség sikeres legyen. Dr. DiPasquale összeállított egy olyan listát amely csak alacsony szénhidráttartalmú ételeket tartalmaz, amelyek segítenek a zsírveszteségben, ez a lényege az általa megalkotott „Metabolic diétának”. A Metabolic Diet már ezreket segített abban, hogyan tanuljanak meg úgy étkezni, hogy az csökkentse, és ne növelje a testzsírszázalékot, fokozza az anyagcserét, és zsírveszteséget okozzon. Megtanította tehát őket arra, hogyan fogyjanak és étkezzenek okosan.





    Az emberi anyagcserét az égő tűzzel szoktam összehasonlítani, hogy érzékeltessem az emberekkel, hogyan étkezzenek úgy, hogy az zsírveszteséget okozzon. Mi történik, ha fát dobunk a parázsló tűzre? Az égés fokozódik, és lobogó tűz lesz az eredménye. Ahogyan elég a fa, a tűz égése lelassul, visszaáll az az állapot, amíg újra csak a parázs marad, így takarít meg a tűz, szervezetünkhöz hasonlóan energiát, hogy ne aludjon ki. Adjunk hozzá még egyszer fát és újból sokkal erősebb lángon fog égni, több energiával. Ha folyamatosan dobunk fát a tűzre, az állandóan égni fog, az égés nem lassul le. Képzeljük el, hogy a szervezetünk tűz, és az étel amit beviszünk a fa amellyel a tűz lángjait életben tartjuk. Amikor eszel, az hasonló ahhoz mint amikor fát dobunk a tűzre, a tested az ételt energiaként égeti el. Ez a titka annak, hogy a sikeres diéta alapja a napi hat kimért étkezés, beosztva egy egész napra. Ez a technika az ami a tüzet folytonos égésre készteti, és nem engedi az égést lelassulni. A nem evés (éhezés) lelassítja az anyagcserét. A lassú anyagcsere nem éget el kalóriát, hogy energiát nyerjen belőle, helyette lelassít minden folyamatot, hogy spórolja az energiát, és az agyunk éhségérzetet produkál. Erre a test lelassít mindent, hogy minél jobban spóroljon, míg a végén egyfajta túlélési fokozatba kapcsol. A következő étel amit megeszünk, ennek megfelelően, azt az üzenetet hozza elő az agyunkból: raktározz, raktározz, raktározz! Van ennek értelme? Ez az amiért az éhezés és rendszertelen étkezés, úgymond visszafelé sül el. Mindamellett, a mérleg mutathat eredményt, a testtömegünk ti. az éhezés alatt csökken, de ez sajnos az izomszövetek feláldozásával járó, igazából nem kívánatos csökkenés, mert sajnos az izomszövet az, amit a legkönnyebben bont le a szervezet, amikor energiahiánya van. És ezt nem szeretnénk, mert az izomsejtjeink égetik a zsírt (amikor nem mozgunk, akkor is!). A zsírsejtjeink, viszont nem, azok inkább raktározzák!





    Vissza a tűzhöz. Mi történik, amikor egy műanyag zacskót dobunk a tűzbe? Pillanatok alatt fellángol, szinte rögtön elolvad és eltűnik, de vele együtt a lángok is amiket táplált. Ezt össze lehet hasonlítani azokkal az ételekkel amelyeknek magas a glikémiás indexük, magas a cukortartalmuk, vagyis az egyszerű szénhidrátokkal… Pontosan ugyanez történik a szervezetünkben, a cukor hihetetlenül gyorsan ég el, és mozgás hiányában a felesleges energia CSAK zsírként raktározódhat el, lelassítva a rákövetkező időben az egési folyamatot. A másik oldalon megnézhetjük, hogyan ég el egy szelet hús (fehérje), szépen lassan, egyenletesen bocsátva ki az energiát. A diétának nem megsemmisítő hatása kell legyen, ez egészen egyszerű és érthető folyamat, ha így gondolunk rá.



    A legkönnyebb úgy elkezdeni egy zsírégető, testtömeg csökkentő diétát, ha először csak kicsi, egyszerű változásokat alkalmazunk az étrendünkben. Bizonyos ételeket cseréljünk ki úgy, hogy ne érrezük ijesztőnek a diétázást. Ez az amiért a legtöbb ember abbahagyja a diétázást, vagy megreked az ún. jo-jó hatás poklában (pár kilót le, utánna még többet fel). Például, ha a napot egy tálka gabonapehellyel szoktad kezdeni, cseréld le a 2,7% vagy zsírosabb tejet a lehető legsoványabbra amit meg lehet venni. A lefölözött tej jobb a szervezetednek mint a teljes (kevesebb zsír és kalória). Egy felmérés szerint (Center for Science in the Public Interest) a kóstolók mindössze 5% tudta teljes biztonsággal megkülönböztetni a teljes (zsíros), félzsíros és fölözött tejet. A kóstolók negyede (kb. 25%) még a teljes (a legtöbb zsírt tartalmazó) tejet sem tudta megkülönböztetni a fölözött tejtől (ami ugye zsírtalan). A fölözött tejet később le lehet cserélni vaníliás vagy epres fehérjeporra. A következő lépés az amikor a gabonapelyhet, ami úgyis nagyrészt cukor, nem csak gabona, lecseréljük fehérjeturmixra. A proteinturmixba esetleg belerakhatunk pár szem gyümölcsöt, vagy tojásfehérjét. A kávé helyett, amit agyonédesítünk cukrozott sűrített tejjel, használjunk inkább cukrozatlan sovány sűrített tejet és édesítőt. Szereti a hamburgert? Általában marhahús van bennük, de ha lecseréljük egy sima pulyka mellfilé szeletre, megfelelően fűszerezve, az már sokkal jobb és kevésbé hizlaló választás. Annyi változatos „csere”-étel van amit elkészíthetünk, hogy egy idő után már észre sem vesszük, hogy diétázunk…ez lesz a második természetünk.

    Továbbra is sóvárogsz az édesség után? Minek kínozni magad? Egyél egy szelet csoki tortát, legyél túl rajta… persze ez nem azt jelenti, hogy egész csoki tortára kell cserélni az egyik, vagy ne adj isten az összes étkezést. Ez már problémás és hizlaló étrend lenne. Mértéktartás, a megoldás. Nem bírsz leszokni a szénsavas italokról? A diétás szénsavas ital sajnos nem megoldás a problémára. Ha a szénsav az ami hiányzik, szokjunk át először a szénsavas ízesített ásványvízre, utána a szénsavasra simára és a végén a jó öreg sima H2O-ra. Persze néha, ha nagy a kísértés megihatunk egy pohár kólát, de ne ez legyen az egyedüli folyadék amit fogyasztasz egész nap. Érthető? Minél egészségesebbé teszed a diétádat, annál jobban fogod érezni magad, fizikailag és emocionálisan is, és annál könnyebb lesz megmaradni a helyes úton. Ha lassan, fokozatosan vezeted be ezeket a változásokat, észre sem fogod venni, hogy diétázol, és utánna könnyű lesz majd megtartani az ideális, egészséges testsúlyt is.



    Forras:body.builder.hu/pub_dietazas.htm4



    www.indavideo.hu/video/Drugs_Bunny?action=video_site&video_title=Drugs_Bunny%3Ftoken%3D949e6dcb7c95bd7f8645d847c40e30a8



    uk.youtube.com/watch?v=PpWiu3oPEWY&feature=related

  • 2009.01.17 19:32:07Zsákos ember

    "Ez a titka annak, hogy a sikeres diéta alapja a napi hat kimért étkezés, beosztva egy egész napra. Ez a technika az ami a tüzet folytonos égésre készteti, és nem engedi az égést lelassulni."



    a gyomor egyik feladata, hogy fokozatosan engedje a kajat a belbe, szoval nem kell nekunk ezzel foglalkozni, beepitett puffer van. mellesleg a gyomor masik feladata, hogy a belekerulo kajat elokeszitse, a nagyobb mulekulakat kisebbre bontsa, amelyek a belekben fel tudnak szivodni. ez a folyamat orakat vesz igenybe (4-5 orat is). ha most szepen 2 orankent beleronditunk a munkajaba, akkor mi tortenik? vagy tartja meg a kajat amig az ujonnan bevitt cucc is megfeleloen elkeszul, vagy szepen a felig elokeszitett kajat is tovabbengedi a belekbe (mivel a gyomor nem fifo veremkent mukodik, nem all fent a helyzet, hogy a legeloszor lenyelt falat fog legeloszor tovabbindulni. ez azert van igy, mert a gyomor egy bazieros izomzattal folyamatosan gyurja a kajat, igy az homogen massza lesz) a valosagban a masodik eset tortenik, szoval a ketoras utantoltessel csak azt erjuk el, hogy nem megfeleloen eloemesztett kaja megy a belekbe, aztan meg nem tudja az ember, mitol fingik nagyokat...

  • 2009.01.18 10:06:46Jobbulást

    2009.01.17 12:06:42 Zsákos ember



    Zsírból a büdös életbe nem lesz glikogén, azaz üzemanyag a test számára.Akkor mégis hogy a faszba bontaná le?Honnan veszed a szöveget?Csak nem a soma angol-fogyókúrakönyvéből?

  • 2009.01.18 10:07:47Jobbulást

    2009.01.17 11:19:27 rita a felcser



    Természetesen, ki nem hagynám.:D

  • 2009.01.18 10:16:10Jobbulást

    2009.01.17 19:32:07 Zsákos ember



    Az emésztés, 2.5; 3 óra, ha nem kenyeret,lisztes tésztát meg ehhez hasonló "hosszú teltségérzetet ad, mer az kurvajó" élelmet eszel.Nekem egy adag csirke-rizs, lencse rizs után másfél, 2 órával korog a gyomrom.

  • 2009.01.18 11:15:54Zsákos ember

    jobbulast az az idezet konkretan a wikipediarol van. mivel hirtelen ranezesbol eleg primitivnek tunsz, es nem nezek ki beloled minimalis angol tudast sem, szivesen leforditom neked, ha igenyled...

  • 2009.01.18 11:39:36Magenta

    Zsákos, én igényelném, köszi!

  • 2009.01.18 12:02:56Zsákos ember

    magenta: de akkor ez az ubermensch ugy fog csinalni, mint ha o is tudta volna :)



    amugy itt van:



    a "Catabolysis" a test utolso eszkoze, hogy magat - foleg az idegrendszert - eletben tartsa. Ez a helyzet vegzetesse valhat, amikor valaki elkezdi elvesziteni az izomtomeget. Ez a jele annak, hogy a ZSIR MAR FELHASZNALASRA KERULT es most a test az IZOMSZOVETET METABOLIZALJA.

  • 2009.01.18 12:06:55Magenta

    Zsákos, köszi! :)

  • 2009.01.23 17:43:32Jobbulást

    2009.01.18 11:15:54 Zsákos ember



    Wikipédia bazdmeg.Szóval onnan tájékozódsz te halmozottan hátrányos helyzetű.Nem kell lefordítani tírpák.Ennyire azért még tudok angolul.Ugy faszság ahogy van, de nem baj te csak higgy ennek mert pont neked találták ki.



    Látom érveket nem tudsz felhozni miért bontaná éhezésnél a zsírt, csak az idézeted lefordításával tudsz dobálózni, azthiszem leülhetsz elégtelen, nyugodtan hanyagolhatjátok,kedves olvasók.





Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta