"Túl sok nő nem akar férfitartozék lenni"

Olvasási idő kb. 7 perc

Novellásköteted, a Hotel Havanna olyan mélységében mutatja be a nőket, amilyenek valójában, és ez korántsem egy bűbájos mesevilágot idéz. Miért pont a nők lettek a fő témád?

Nem volt előzetes koncepciója a novelláskötetnek, csak gyűltek a történetek. Alapvetően ódzkodok a női témáktól, lerágott csontnak érzem. De aztán rájöttem, hogy a legtöbb történetem mégiscsak a mai nőket boncolgatja. Mindig az érdekelt, hogy mi történik körülöttünk itt, ma Magyarországon.

Igen, de a te könyvedben a nők nem feltétlenül áldozatok, sőt!

A nők sokat panaszkodnak arról, hogy a férfiak nem törődnek velük, hogy elhanyagolják őket. Én arra voltam kíváncsi, hogy mi van a másik oldalon. Szerintem a nők sem bánnak kesztyűs kézzel a férfiakkal és egymással sem, miközben nagyon büszkék arra, hogy milyen empatikusak, hogy szelídebbek, humánusabbak, mint a másik nem. Pedig micsoda kis diktátorok tudunk lenni a mindennapi életben, ha valami nem pontosan úgy történik, ahogy mi szeretnénk: a férjünk nem úgy vásárol be, nem úgy vigyáz a gyerekünkre vagy nem úgy szeret minket, ahogy azt mi elvárjuk, és ilyenkor a másikra haragszunk. Én ezeket a problémákat akartam megmutatni az irodalom szemszögéből, hiszen nem vagyok pszichológus. Ezért is használok a novellákban olyan technikát, hogy több szereplő agyába belemászok, kihangosítom a gondolataikat. A nők elleni erőszak is egy téma, ami tényleg borzasztó jelenség, de az éremnek két oldala van.

A nők elleni erőszak azért elég sikamlós téma...

Nem azt kétlem, hogy vannak erőszakos férfiak, de szerintem ott abból lehetne tanulni - és ez érdekes az irodalom számára is -, hogy mitől válik valaki áldozattá. Többek között ez volt fontos annál a novellámnál is, amely egy olyan nőről szól, aki egy homoszexuális férfival él házasságban. Egyébként a mindennapi életben én nem az erőszakos férfiak hadát látom magunk körül, engem íróként ez nem is érdekel. Szerintem sokkal több a gyenge férfi, vagy az olyan, aki a maga szintjén szeretne eleget tenni, kapcsolódni, de csak ott állnak tehetetlenül, nem értik, hogy mi történik velük. Csak ők erről nem beszélnek, és ha mernének is beszélni, akkor rögtön kikiáltanák őket nőgyűlölőnek. Az irodalom persze nem megmenteni hivatott az embert, de azzal, hogy felmutatunk létező emberi és társadalmi problémákat, hosszú távon talán lehet változást elérni. Én legalábbis mindig azért szerettem olvasni, hogy tanuljak belőle valamit magamról és a világról.

Miért pont az Avokádó az első és a Hó a második? Talán erről a két novelláról lehet leginkább azt mondani, hogy sokkolnak. A Hó után nehezemre is esett továbblendülni, annyira megérintett. Nem félsz, hogy elijeszted az olvasóidat?

Nem a sokkolás volt a célom, egyszerűen úgy éreztem, ezek erős történetek. A Hó című novellában az érdekelt, milyen lélektani folyamat juttat el valakit odáig, hogy kirakja a hóba a saját gyerekét. Amikor először eszembe jutott ez a helyzet, engem is kirázott a hideg, de hangsúlyozni szeretném, nem a sokkolás miatt írtam, hanem azért, mert érdekelt ez a folyamat. Íróként pedig nem mondhatom azt valamire, hogy juj, ez borzasztó, ezzel nem foglalkozunk. Mindenre nyitottnak kell lenni. És a reakciókból úgy látom, valamire mégiscsak rezonál a történet. Persze nem ilyen szélsőségesen, de minden anya ismeri azt az érzést, amikor elege van a gyerekéből. 

Mi foglalkoztat még ebben a témában?

Érdekes és új társadalmi jelenség, hogy egyre több olyan nő van, akik az emancipációra válaszul teljesen átesnek a ló túlsó oldalára, elhagyják a gyereküket, a családjukat, mert szerelmesek lesznek, vagy mert kényelmetlen nekik az ezzel járó teher, vagy egyáltalán nem akarnak férfitartozékok lenni. A Hóban és sok más novellámban is megmutatok ilyen nőket. 

Általában elmondható, hogy vagy a szinglitéma vagy az erőszakos férfi oldaláról dolgozza fel az irodalom a női kapcsolatokat. Ismersz még írókat, akik még ebből a szemszögből foglalkoznak a témával?

Szerintem Háy János ír hasonló helyzetekről, nagyon szeretem az ő munkáit. Nőktől még nem olvastam ilyesmit, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmem. De a végeredmény szempontjából mindegy is, hogy nő vagy férfi írta-e a történetet.

A kötet címadó novellájában, a Hotel Havanna című történetben pont egy férfi a főszereplő, a kontraszt miatt lett végül ez a könyv címe?

Nem, ez más miatt alakult így. Ebben a novellában a Hotel Havanna egy bár, ahol tipikus városi figurák gyűlnek össze. Úgy éreztem, hogy maga a könyv, a Hotel Havannához hasonlóan egy olyan tér, ahol Magyarország jellegzetes alakjai tűnnek fel. Ráadásul a címválasztás egy kettősséget is rejt, míg a hotel egy elegáns hely, a Havanna a lakótelepre akart célozni. Mert szerintem látszólag egy polgári, civilizált életet élünk, de közben olyan durvák vagyunk egymással, mint a vademberek. 

Tanultál pszichológiát?

Nem, de nagyon érdekel, imádom az embereket tanulmányozni, ráadásul mindenki olyan összetett, hogy szerintem életünk végéig van mit felfedezni a lélekben. Egy írónál pedig elengedhetetlen, hogy igyekezzen minél jobban belelátni a motivációkba, a lelki folyamatokba. 

Amúgy jó emberismerőnek tartod magad?

Én inkább azt érzem, hogy mindig van mit tanulni. Nekem például nehezebb belelátni egy férfi gondolataiba, nagyon másképp működnek, de azért igyekszem. 

Kérsz ilyenkor segítséget valakitől, ha elakadsz egy férfi megformálásban?

Sokáig dolgozom az írásaimon, ezek a novellák is bő két év termései, és több embernek is megmutattam, mielőtt végleges formát kaptak. 

Mikor vannak készen?

Amikor már százszor elolvastam, javítottam, és már nem akadok fent nagyjából semmin. Persze kis hibákat mindig találok...

Mi a jövő? Jöhet a regényírás?

Most dolgozom egy regényen.

Az is boncolgatós lesz?

Lényeges lesz benne egy férfi-nő kapcsolat, de ez egy kertvárosi közegben játszódó boncolgatás lesz.

Regénynél nem nehezebb hatvanadszorra is átolvasni, javítgatni?

Ezt most még tanulom, de nem úgy van, hogy minden részt alaposan kidolgozok, hanem megírom az alapot, aztán azt hiszem, nemsokára megállok, és elkezdem a részleteket kidolgozni. A novella ilyen szempontból hálásabb, hiszen rövid, így könnyebb átlátni.

Szerkesztőként dolgozol, van két kisgyereked, Pest közelében laksz, mikor jut időd regényt írni?

Elég kemény a munkabeosztásom. Nem tudok éjjel írni, csak akkor, ha valamit már nagyon nem tudok magamban tartani. Írni nappal szoktam, de közel sem minden nap, ez nem fér bele az életembe. Általában elviszem a gyerekeket az óvodába, aztán leülök a számítógép elé, nyomom fél négyig, aztán kilenctől hajnali egyig. 

A Petri-díjat, ha nem is te nyerted, azért elég közel voltál a tűzhöz. Egy régi anyagban, amit te csináltál Arthur Phillips íróval, a következőt kérdezted tőle: „Egy interjúban azt mondta, hogy érdekes élmény már publikált írónak lenni. A siker után most kezdődik annak a feszültsége, hogy vajon belebukok-e a következőbe”. Te hogy látod ezt?

A kötettel kapcsolatban eddig tényleg főként pozitív visszajelzéseket kaptam, a díj jelölésen kívül elsősorban olvasóktól, és érdekes módon nőktől, idősebbektől és fiataloktól egyaránt. Annak ellenére hittem ebben a könyvben, hogy sokak szerint nem érdemes ma novellát megjelentetni, de a szakmai kritikák még csak most jönnek. Ami a kérdés másik részét illeti, hiába közhely, de tényleg úgy van, hogy amikor újba vágsz, mindig a nulláról kell kezdeni. Azt hiszem, ezzel minden író így van. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek