Hogyan csináljunk filmet melegekről úgy, hogy be is menjenek rá a moziba az emberek, a híresen konzervatív, mindig Isten útját járó állam is adjon rá lóvét, és a még annál is konzervatívabb nép se fanyalogjon a végeredményen? Orosz Dénes megtalálta ennek a tökéletes receptjét, amikor megírta, majd megrendezte a Coming out című filmet. Az már más kérdés, hogy ezzel az előre borítékolt sikerfilmmel (amire majd ha másért nem, a rengeteg, amúgy valóban hatásosan kasztingolt női mell látványáért özönleni fog a plázákba a tini és nem tini) többet árt a még mindig óriási tabuként kezelt valódi melegkérdésnek, mint bárki eddig. De kit izgat ez, amikor végre csöröghet majd a kassza, és az elvtársak megveregethetik egymás vállát, hogy lám, mi még ezt a sikamlós témát is kimaxoltuk?
Elmondjuk, mi van: adott egy vállaltan meleg rádiós(!!) celeb, Erik (Csányi Sándor), aki épp a Melegek Szövetsége elnökének készül, miközben boldog párkapcsolatban él Balázzsal (Karalyos Gábor), szép, mint egy IKEA-reklámfilm, nem? Mindenkinek megmondja a tutit, azaz hogy vállalja fel az érzéseit, bla, bla, ezért mindenki szereti, kivéve a kopasz, kigyúrt tetkósokat (azok meg akarják verni, hisz' meleg); meg a szomszédja (Mucsi Zoltán), aki egyébként TEK-es és van egy cuki lánya.
Aztán egy szép napon beüt a krach, pont, amikor nagyon fogadkozik adásban, hogy őt bizony nem tántoríthatja el semmi, ő akkor is meleg lesz, ha világbajnokságot nyer a magyar fociválogatott (sajnos nem ezt mondja, mert amit mond, az persze bekövetkezik). Szóval, elüti robogóval a csinos orvosnő (Tompos Kátya), és ettől aztán minden megváltozik, elkezdi bámulni a nőket, ezáltal mi is bámulhatjuk őket, és tényleg, ebben nem hibázott Orosz: igazán jó nőket mutat, igazán részletesen végigpásztázva a testrészeiket, hogy az is értse, aki tényleg nagyon meleg: a főszereplőnek már a lányok tetszenek.
A sztori már itt elkezd sántítani, hiszen Erik elvileg nem is a nőkbe, hanem egyetlen nőbe szerelmes, a doktornőbe vagy mi van, ezért aztán saját egészséges nem meleg ikertestvéreként el is kezd vele randizgatni, az meg persze el is hiszi neki, hogy ő a hetero tesó.
Mondjuk Csányi annyira jó, hogy mi is elhinnénk neki. Félelmetes, ahogy egyik pillanatról a másikra átváltozik, lesz igazi alfahím az érzékeny, de nem túljátszottan meleg fiú után. Nála már tényleg csak Karalyos Gábor játssza könnyedebben az őszinte szeretőt, az igazi nőt a kapcsolatban és valójában a filmben is. Mert sajnos Tompos Kátya például egyáltalán nem volt megfelelő választás főszereplőnőnek: nem azért, mert ne volna jó színésznő, hanem csak mert egyáltalán semmilyen szexuális kisugárzása nincsen.
Ha már tényleg azt a szerencsétlen és valóságtól teljesen elrugaszkodott alapötletet vették a fejükbe, hogy a meleg főszereplőből pikkpakk hetero lesz (egyszerűen nincs ebben az esetben jobb szó erre a meggyógyul kifejezésnél, amit nagyon nem szívesen írunk le), akkor legalább figyelhettek volna arra, hogy egy Csányihoz illő főszereplőnőt válasszanak, még ha ez adott esetben nem is olyan híres. Tompos Kátya aranyosnak aranyos, bájos is, simán benne van, hogy motorozik, azt is elhisszük, hogy orvos, azt viszont soha egyetlen pillanatra sem lehet elhinni, hogy ez a két ember akár akkor is összejöhetne, ha az egyikük korábban történetesen nem a saját neméhez vonzódott volna. Hát még így!
Nem is beszélve arról, hogy bár minden romantikus vígjátéknak van egy olyan része, amikor az egyik szerelmes duzzog a másikra, ez nem egy aranyszabály, amit tilos megszegni. Például, ha semmi nem indokolja, hogy morogjon a szerelmes, minek még húsz percig elhúzni, amit mindenki tud? Vagy tegye fel az a kezét, aki már megváltoztatta egy neki tetsző személy nemi identitását a saját előnyére, és aztán ezen jól megsértődött. Értem én, hogy ez egy film, de akkor is: nincs értelme, mindenki tudja, hogy úgyis másképp lesz, évődni a semmin minek?
Ott van aztán Mucsi karaktere, a buzigyűlölő szomszéd. Mucsi, mint mindig, most is megoldja, és égető szükség is van rá, hogy el lehessen sütni a "ne dobáld a buzit" poént, amit a sajtóvetítésen olyan harsány nevetés kísért, hogy percekig nem is értettük, hogy lehet, hogy ezt senki sem ismerte a nézőtéren? Az öregecskedő és szürke, bagós újságírót játszó Für Anikónak is a feszültség növelése a filmbéli feladata azzal, hogy ő paparazzo, aki majd jól lebuktatja Eriket. Amikor a vásznon van, mintha egy egészen másik filmet látnánk, annyira jó. A karaktere persze eltúlzott, de a kivitelezés zseniális, biztos, hogy volt a végén még jelenete, amit valamiért kivágtak, pedig annak ellenére élvezet őt nézni, hogy a története teljesen kiszámítható.
Hogy a személyeskedés se maradjon el, azért külön jár a faszkorbács, hogy Orosz az összes gyerekkori poénunkat belerakta a filmjébe, így soha nem lesz már vicces többé se azt mondani, hogy "én vezettem, azt mondd meg, én vezettem?", se azt, hogy "ez egy gyönyörű barátság kezdete", de ezt mind el lehetne nézni a rendezőnek, ha egy jó filmet kerekít belőle. Mert akárhogy is naggggyon vicces ez mind, de nem lennék most egy, a nemi identitását megkérdőjelező fiatal helyében, ha a hazai közönségfilmgyártásnak mindössze annyi a mondanivalója a témáról, hogy "Meleg vagy? Ne izgulj, majd elüt egy motoros, és akkor meggyógyulsz!"
