Április 11-én óriási sor kígyózott a budapesti Corvintető előtt. Ez önmagában még nem lenne meglepő, az viszont annál inkább, hogy a tömeg nem egy koncertre, hanem egy irodalmi rendezvényre akart ilyen kitartóan bejutni. A költészet napján itt tartották ugyanis három fiatal író – Pion István, Simon Márton, és Sirokai Mátyás – új köteteinek közös bemutatóját Srácok a Nyugati térről címmel.
Már a helyszínválasztás is azt sugallta, hogy az esemény nem az ilyen rendezvényeken megszokott, kókadt és belterjes hangulatot fogja hozni. Több mint ötszáz, jórészt tizen- és huszonéves fiatal vette birtokba a teret, a három szerzőt pedig rocksztároknak kijáró ováció fogadta. Ez nagyban köszönhető annak, hogy ketten közülük aktív és népszerű slammerek, és hétről-hétre tömegeket vonzanak a különféle slam-versenyekre.
A könyvbemutatóra olyan rajongók is eljöttek, akik egyébként talán a lábukat sem tették volna be egy ilyen eseményre. A beszélgetés után felolvasás következett, zenei aláfestéssel: ezek a srácok nem viccelnek. Profik, szépek és ügyesek. “Hallod, azt mondják, hogy a slam az új költészet” – olvashatjuk Simon Márton Mi új című szövegében. De mitől lesznek szupersztárok a fiatal írók? Egyáltalán, mi az a slam poetry?
A szomszéd srác
A salm poetry története 1984-re nyúlik vissza, amikor egy önjelölt chicagói költő, Marc Smith megszervezte az első slam-versenyt. A jelenség hamarosan teljesen túlnőtt saját magán, és először országos, majd nemzetközi népszerűségre tett szert. Ezeken a versenyeken azóta is bárki indulhat, függetlenül attól, hogy költő, rapper, bróker, vagy éppen egyetemista az illető. A szöveg legfeljebb három perces lehet, amelyet a zsűri vagy a közönség azonnal pontoz.
A mozikban elsőként Marc Levin 1998-as Slam című filmjében jutott fontos szerephez a költészetnek ez a formája. Hasonló közegben játszódik az Eminem főszereplésével forgatott 2002-es 8 mérföld című film is, nem véletlenül: a slam poetryt gyakran hasonlítják a hip-hophoz, hiszen zene és költészet határán áll, amely növeli fogyaszthatóságát. Ugyanakkor nemcsak ritmikai egyezéseket találunk: a slam poetryben is gyakran megjelennek erősen rendszer- és társadalomkritikai elemek. Amikor egy közegben megnő erre az igény, akkor bizony megugrik a slam poetry népszerűsége. A budapesti Mika Tivadar Mulató alagsori termében újabban már hetente rendeznek slam-bajnokságokat, ahol ismert és ismeretlen szógépek csatáznak, folyamatos túljelentkezés és teltház mellett. Elképesztő tömeg, esetenként pedig ötvennél is több versenyző – régen mozgatta meg irodalmi műfaj ennyire a fiatalokat.
A versenyek egyszerre hasonlítanak koncerthez és színházi előadáshoz. A műsorvezetőnek nemcsak az a feladata, hogy felkonferálja a versenyzőket, sokszor maga is rímekben beszél a közönséghez. Egy slam-verseny lehet nyitott, tematikus vagy meghívásos alapú. A leggyakoribb a nyitott verseny, amelyre bárki jelentkezhet, a versenyzőket pedig pontozás alapján, kieséses rendszerben juttatják tovább. A tematikus esteken értelemszerűen egy adott témában kell szövegelni, amely az aktuálpolitikaitól az elvont művészkedésig szinte bármi lehet.
A meghívásos alapú verseny a legritkább. Ilyen volt például a Trafó Kortárs Művészetek Házában rendezett I. Országos Slam Poetry Bajnokság 2012 októberében, és ilyen lesz április 20-án, szombaton a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a József Attila Kör Néma gyerek című rendezvénye. A meghívottak általában már ismert slammerek, mint például Simon Márton, Závada Péter vagy Kemény Zsófi. Olyanok ők, mint a szimpatikus srácok a szomszédból. Hiszünk nekik, mert hasonlítanak ránk.
Majka az új Babits?
A slam poetryt olykor sms-költészetnek is nevezik: ez a kifejezés jól mutatja, hogy népszerűsége valójában abban rejlik, hogy képes alkalmazkodni a felgyorsult életritmushoz, kihasználja a technológiai újításokat, és frappánsan reflektál a mai problémákra. A magyar slammerek kedvelt témái között az egyetemek helyzete vagy a kivándorlás ugyanúgy ott van, mint a válság, az elidegenedés, vagy párkapcsolati problémák.
Azok a középiskolások és egyetemisták, akik eddig az irodalmat ósdinak és porosnak érezték, most megszólítva érzik magukat: könnyű lelkesedni egy olyan költőért, aki ott áll előttük, aki a saját életükről versel, és mindehhez még fiatal is. Mint a könyvbemutatón összegyűlt tömegből is látszik, az irodalom lassan kiszabadul az elefántcsont-toronyból, és leolvad róla az örökkévalóság pátosza. A bemutatott kötetek ugyanis nem (csak) a slam poetryről szóltak, hiszen annak egyik fő jellegzetessége éppen az élő előadás, a pörgős és megismételhetetlen performansz. A slam poetry nyitott, befogadó, gyors, és bulis.
Majdnem rap, de inkább költészet, majdnem politika, de inkább kritika, majdnem műfaj, de inkább életérzés. Itt és most mindenkit érdekel a véleményed, ezt üzeni a slam poetry. Ha úgy tetszik, terápia is lehet: legalább egy estén ki lehet beszélni a sérelmeket, a fájdalmakat, a csalódásokat, ahogyan a sikert, örömöt és boldogságot is. Ez már nem tizenöt, csak három perc hírnév: ennyi igazán mindenkinek jár.
