Az elmúlt évtizedben olyan változás történt Budapest belvárosában, amin a mai napig megáll még egy tősgyökeres pesti is álmélkodni. A zsidónegyed lüktető bulinegyeddé alakult, egymást érik az újabbnál újabb a szórakozóhelyek, éttermek, dübörög a street food: az orrunk előtt zajlott le a belváros arculatát is erőteljesen meghatározó gasztroforradalom.
Bonta Gáspár, belsőépítész is kivette a részét a folyamatból, számos belvárosi vendéglátóhelynek Apropó tapas & wine bar, Léhűtő - csak, hogy néhány nevet említsünk -, tervezte meg a belső világát vagy az arculatát. Bontával az egyik kedvenc helyén (amihez természetesen köze is van), a Bestiában találkoztunk, és kicsit körbejártuk, hová vezet ez a mai napig tartó ütemes fejlődés, és hogy jön mindehhez a Hadik Irodalmi Szalon?
Azon gondolkodtam, miközben bejöttem a Bestiába, hogy téged vajon milyen érzéssel tölthet el, amikor egy olyan vendéglátóhelyre mész be, amit te terveztél vagy része voltál a tervezés valamely folyamatának? (A Bestia esetében az arculatért volt a felelős, a szerk.)
Általában nagyon jó érzés, de szerintem ez embertípus kérdése is, és ehhez olyan narcisztikus alaknak kell lenni, mint amilyen én vagyok. Óriási örömmel tud eltölteni, amikor azt látom, hogy tele a hely, jól érzik magukat a vendégek. A Bestia esetében, akárhányszor is jövök ide, mindig azt gondolom, hogy ez egy különösen jól sikerült projekt.
Minden befejezett projektedet figyelemmel kíséred?
Mindig van az embernek kedvenc gyereke, de ez nem feltétlen függ attól, hogy hányszor írtak a helyről, vagy mennyit kerestél vele. Az már inkább mérvadóbb, hogy a megrendelővel milyen viszonyban maradtál. Az pedig plusz jó érzés, amikor azt látod, hogy nagyon eltaláltál valamit. Szóval a válasz az, hogy általában igen.
Honnan ismerheti Bonta Gáspárt?
Olyan helyek belső tereit tervezte meg, mint az újonnan nyílt Apropó wine & tapas bar, a THE MAGAZINE HOTEL, vagy a Léhűtő Craft Beer Bar. A Bazilikával szemben található BESTIA esetében az arculatért volt a felelős, és esetenként grafikus munkákat is vállal, ő tervezte például Juhász Ferenc A végtelen tükre című kötetének a borítóját.
Fő profiljai a lakások és irodák (SEQUENCE IQ HQ, PR1MAL Game Studios, BBKK), grafikai munkái között a vendéglátóhelyek arculatain kívül van lemezborító (DJ Bootsie, Occam), boroscimke (Préselő, Kázsmér Pincészet), emelett képzőművészeti projektjeiben nemzetközi márkákkal dolgozik együtt (Heinekencloud, Volvo Art Experience) és kiállítási installációkat is tervez (London IFS, ARTSHO Istanbul).
Jelenleg több projektje fut: nemsokára kész egy új kávézó-coworking space a Városháza környékén, de dolgozik egy múzeum belsőépítészetén, egy magyar és egy amerikai startup cég magyarországi irodájának bővítésén, egy hazai borászat arculatán, illetve nemrég tért haza Milánóból, ahol egy művész barátjának-mesterének tárlatán munkálkodott.
Még több infót Bonta munkáiról ERRE talál.
Hogy meglegyen ez a jó érzés, kell a kreatív szabadság is?
Igen, de ez amolyan dominó effektus, ugyanis a kreatív szabadság nagyban függ a megrendelő mentalitásától. Az elmúlt öt évben azt tapasztaltam, hogy a kozmopolita hozzáállás egyáltalán nem függ össze az anyagi cenzussal, sőt. Sokszor a projektre legtöbbet költő ügyfelek nem feltétlenül a leggazdagabbak, viszont a legkozmopolitábbak. Ezeknek az embereknek általában világos hogy a dizájnnal foglalkozó szakemberek szolgáltatást nyújtanak és ez egy kölcsönhatás kell legyen, nekik is munkát kell bele fektetni. Ez egy nem alá-fölé, hanem egy mellérendelt viszony.
Adja magát a kérdés, a megrendelő oldalról mi az az attitűd, ami le tud fagyasztani és fordítva?
Szerintem ahhoz, hogy egy ilyen kreatív ötleteken alapuló projekt sikeres legyen, elengedhetetlen, hogy a megrendelő tudjon az emberekkel bánni, érezze, hogyan kell kihozni másokból a maximumot. Stresszeltetve, agresszívan, rossz hangulatot teremtve nem lehet senkiből sem jó ötleteket és motivációt kitaposni. Sőt, általában ez visszafelé szokott elsülni. Fontos a bizalom is, döntésekben, anyagiakban, fontos a professzionális és emberi kapcsolat. A dizájn környezetalakító, közéleti cselekvés is, ugyanakkor a mindennapoknak egy nagyon személyes tényezője.
Arculatokat tervezel, vendéglátóhelyek, és otthonok belső terveit találod ki. Van ezek közül kedvenc?
Szeretek otthonokat teremteni, nagyon kedvelem azt a tudatot, hogy létrehozok egy olyan dolgot, ami aztán az én befolyásom nélkül tovább éli a saját életét. Szeretek úgymond "olvasni”, megfejteni egy embert, egy viselkedési formát, majd tervezni neki egy közeget, amiben később jól érzi magát. Jó érzés ezekbe a lakásokba később visszamenni és látni, ahogy a lakás visszatükrözi a tulajdonos személyiségét.
Ahhoz, hogy ezt jól eltaláld, meg is kell ismerned a megrendelőt, nem?
Persze, most kisebb túlzásokkal, de tudnom kell, melyik fiókban szereted tartani a bugyidat, látnom kell, hogy mozogsz a konyhádban, meg kell néznem a reggeli rutinodat, magyarán tudnom kell, milyen az életed. És nem utolsó sorban meg kell találnom a megrendelő verbális és nonverbális kommunikációja közti igazságot, ami néha nem egyszerű. Sokan belecsúsznak abba a hibába, hogy nem önazonosak, és azt projektálják felém, amit a társadalmi státuszuk ugyan megkíván, de közben egész más, nem feltétlenül trendi dolgokra vágynak. Ezekre az ellentmondásokra kell nekem rájönnöm, majd óvatosan rávezetni őt is arra, amit valóban szeretne, hogy aztán a lakása tényleg valódi otthon legyen, ne csak egy menő kirakat. De természetesen rengetegféle ügyfél létezik.
Volt olyan, hogy valakivel nagyon nem működött a kémia?
Egy kezemen meg tudom számolni ezeket az eseteket, de vica versa is előfordult. Volt olyan is, hogy jól működött minden közöttünk, nagyokat boroztunk, jókat beszélgettünk, de nem tudtuk egymást meggyőzni. Egyszerűen sehova nem haladt a projekt, és végül el kellett fogadni, hogy az illetőnek erre a feladatra más emberre van szüksége.
Még mindig tart a tendencia, hogy a belvárosban egymás után nyílnak a vendéglátóhelyek. Hogy látod, bírja még a piac?
Közelítünk az elég felé, de jó irányból. Milánóba elég sokat járok, náluk a belváros kiszitálta magából a kevésbé jó vagy rossz helyeket, amik vizuálisan nagyon kilógnak és rontják az összképet. Egyes vélemények szerint ez nem jó irány, mert túlságosan uniformizál. Van benne igazság, hiszen a tendencia az, hogy a nagyon lokális dolgok, egyre inkább kikerülnek a képből. Ha megnézed a gasztronómiát, akkor azt látod, hogy a legtöbb helyen már készítenek hamburgert, és nem azt a klasszikus fényes bucis hamburgert, amit ettünk gyerekkorunkban, a strand büféjében, hanem a rendes burgert, húspogácsával. De az ellentábornak is igaza van, hiszen rohamos a dzsentrifikáció, miközben a jövedelemolló szára valóban egyre inkább széttart.
Sokan attól tartanak, hogy ez a rohamos fejlődés, ami jelenleg is tart Budapest belvárosában, egyfajta identitásvesztéssel fenyeget, hiszen ahogy te is mondtad, kiszorulnak a kevésbé trendi, lokális helyek.
Szerintem, aminek van valódi tradíciója, az túlél. Bár az is tény, hogy bizonyos tradicionális pontokhoz nehéz kortárs módon hozzányúlni, mindezzel együtt úgy látom, hogy ez nálunk elég jól működik. Vegyük csak a magyar konyhát vagy a zenét: sok helyen sikerült kortárs módon újraértelmezni. Én nem is a tradícióvesztéstől félek, kicsit másban látom ennek a rohamléptekkel történő változásnak a negatív hozadékát.
És mi lenne az?
Régebben, amikor egy másik interjút készítettél velem, úgy láttam Budapestet, mint egy idős hölgyet, de ma inkább egy harmincas, nagyon tehetséges, szép nőnek látom, aki enyhén skizofrén tüneteket mutat és sokat Pinterestezik. Az igazság, hogy nagyon szétnyílt az olló szára, és vannak emberek, akik be sem sétálnak a belváros gyűrűjébe, mert mondjunk, nem tehetik meg, vagy mert már nem akarják ebben a kiszámítható és koncentrált gyűrűben tölteni a szabadidejüket. Kiszorulhatnak innen azok is, akik kulturálisan óriási értékekkel rendelkeznek, de az anyagi forrásaik korlátozottak és nem tudják megfizetni az egyre magasabb árakon dolgozó, kreatív szakembereket, vagy egyszerűen csak a szociális életet.
Ha már az értékeknél és a kultúránál tartunk; beszéljünk egy kicsit a szerelemprojektedről, a Hadik Irodalmi Szalonról, amit Juhász Annával közösen alapítottatok meg. Több mint öt éve kezdtétek, hol tartotok most?
Rengeteg munka után, az elsők között indulva, de egy nagyon stabil közönséget és állandó magas minőséget sikerült elérnünk az előadásainkon. Eleinte mindig ugyanaz a közönség jött el, egy olyan ötven-hatvan fő, javarészt hatvan év felettiek, ez mára annyiban változott, hogy egyre többen vagyunk, és egyre több a fiatal.
Ez a vérfrissülés azért van, mert koncepcióban is változtattatok, vagy a fiatalabb generáció kezdett el jobban érdeklődni a magyar irodalom iránt?
Mindkettő, illetve van egy organikus tendencia is. Évről évre egyre többen beszélnek, írnak, posztolnak róla, és egyre több emberhez jut el a Hadik híre, de vitathatatlan, hogy mindehhez hozzájárul az is, hogy igenis van a generációnkban egy erős mag, - ennek tagjai egyébként nem feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz -, akik számára nagyon fontos és megkerülhetetlen az irodalom. Természetesen frissítünk mi is, jóval fókuszáltabban szólítjuk meg a fiatalabb korosztály figyelmét, mint régebben.
Nem féltek attól, hogy az egyik korosztály kiszorítja a másikat?
Vicces erről úgy dumálni, hogy előbb a dizájnról majdnem ugyanezt elmondtam. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, viszont szerencsére az irodalom az a terület, ahol az egymás alatt lévő generációk jól és tisztelettel kommunikálnak egymással, és le tudnak egymás mellé ülni egy esten. Ha ez más művészeti ággal is összevetül, és egy költő mondjuk, egy fiatalabb zenésszel kollaborál az még izgalmasabb.
Hogy ezek nálunk is jól működjenek jóval rugalmasabbnak, befogadóbbnak kellene lenni közönségnek. De kicsit döcögősen megy ez még, emlékszem nálatok is volt egy kisebb feszültség a Hadik születésnapi estjén, amikor Simon Márton telt ház előtt társadalomkritikus és egyben politikai felhangú slamet adott elő. Még cikkek is jelentek meg ennek kapcsán.
Nagyon sajnálom, de a politikáról beszélés itthon feszültségeket eredményez emberekben, társaságokban. Ezen a kultúrába ágyazással, a humorral és könnyedséggel, a nyitottsággal kellene szerintem már nagyon változtatni. Ha az arrogáns énem közelítené meg ezt a kérdéskört, akkor azt mondanám, hogy nincs senki abban a helyzetben, hogy megmondja, mit szabad csinálni és mit nem egy ilyen eseményen, hiszen mindenkinek megvan a lehetősége, hogy saját maga szervezzen egy hasonló vagy akár jobb rendezvényt. Ha meg a megértő énem közelítené meg, akkor azt mondanám, értem, miért volt ez zavaró bizonyos embereknek, de közben azt is gondolom, hogy történt végre valami, ami kimozdította őket a komfortzónájukból.
És igen, tény, hogy a társadalmi nyitottságnak kellene jobban működnie, mi azzal próbáljuk ezt elmozdítani pozitív irányba, hogy nem engedünk ennek az attitűdnek és igenis olyan művészeteket is leültetünk egymás mellé, akik eltérnek és másról, máshogy beszélnek.
A Hadik Irodalmi Szalon, mint projekt kezdi kinőni magát, ez is volt a terv?
Valóban kinőtte a helyet, ahol eddig voltunk, és vannak új terveink, lesz pályázatunk, és egy könyvünk is, de ezek nem voltak kalkulálva, ráadásul mindannyian sokféle dolgot csinálunk ezen kívül, így nem lát egyikőnk se előre években számolva. A Hadik úgy alakult az Annával, mintha született volna egy gyerekünk, akiből megpróbálunk közösen embert faragni. Kinőttük a kávéház befogadóképességét, de ez az otthonunk. Tele vagyunk új tervekkel, könyv, pályázat és rendezvény ötletekkel. A Hadik Irodalmi Szalon egy olyan közös gyermek Annával, amit szeretettel próbálunk a legjobbá nevelni.
