Ezekben tér el az első- és másodszülöttek teste

Olvasási idő kb. 5 perc

„Az elsőszülött gyerekeket például sokkal inkább karrier- és célorientáltnak tartják, míg a középső vagy legkisebb gyerekek lazábbak és kreatív beállítottságúak, akik kevésbé szabálykövetők. Ez a feltevés is logikusnak tűnik, hiszen egy vetekedő személyiségnél a stresszes életmód magasabb vérnyomáshoz és trigliceridszinthez vezethet.”

Sok érdekes kutatási eredmény látott már napvilágot arról, hogy az elsőszülött gyerekek vagy kisebb testvéreik vannak-e jobb helyzetben a mentális, az érzelmi vagy a fizikai fejlődés tekintetében. A szakértők gyakran hivatkoznak arra, hogy a szülők osztatlan figyelmének – amit a rangidősek és az egykék élvezhetnek – a pozitívumok mellett bizony vannak hátulütői is. 

Egy újabb vizsgálatból például kiderül, hogy az elsőszülötteknél sokkal nagyobb az esélye a magas vérnyomásnak és trigliceridszintnek, valamint az elhízásnak. Ha kíváncsi vagy a részletekre, görgess tovább!

A kockázatok számokban

A maga nemében az egyik legátfogóbb kutatás 400 ezer norvég ember egészségügyi adatain alapul, amiket mintegy 25 évre visszamenőleg elemeztek.

„Azt találtuk, hogy testvéreikéhez képest az elsőszülött gyerekek vérnyomása és trigliceridszintje is magasabb, de az elhízásra való hajlamuk is fokozottabb. Az ötödikként született gyerekekhez képest például kb. 5 százalékkal nagyobb az esélye az elsőszülötteknek az elhízásra, a magas vérnyomásra pedig hét százalékkal.

Ugyanakkor a 13 százalékkal kisebb a valószínűsége annak, hogy a rangidősek napi szinten dohányoznak, és általában gyakrabban számolnak be jó fizikai és mentális állapotról. A később születettek mindemellett 9 százalékkal kisebb eséllyel állítják, hogy boldogok. Amikor megvizsgáltuk a lehetséges mechanizmusokat, azt találtuk, hogy a korai anyai hozzáállás szerepet játszik abban, hogy a születési sorrend hogyan befolyásolja a testvérek egészségét” – magyarázza dr. Sandra Black, a Texasi Egyetem professzora.

shutterstock 361338881

Az eredmények szerint a magas vérnyomás valószínűsége a születési sorrenddel fordított arányos, és a legnagyobb különbség az első- és másodszülött gyerekek között van. (A másodszülötteknek 3, míg az ötödikként született gyerekeknek 7 százalékkal kisebb eséllyel lesz magas a vérnyomásuk az elsőszülöttekéhez képest.)

De a trigliceridszint és az elhízásra való hajlam tekintetében is hátrányban vannak a legidősebb gyerekek. Általában ugyan néhány milliméterrel magasabbak a fiatalabb testvéreknél, a másodszülöttekhez képest 4 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, és 2 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el. Ugyanakkor az elsőszülött gyerekek – általánosságban véve – felnőttként elégedettebbek magukkal és a körülményeikkel.

Az Economics and Human Biology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a testvérek neme nem játszik fontos szerepet az egészségügyi eltérésekben, legalábbis nem találtak semmilyen szisztematikus mintát.

A szülői elvárások okozta stressz tehet róla?

Az elsőszülöttek intelligenciájáról is megállapították már korábban, hogy csekély mértékben ugyan, de általánosságban véve magasabb, ahogy a tanulmányi eredményeik is jobbak, valamint felnőttként a jövedelmükkel is elégedettebbek, mint fiatalabb testvéreik.

A szülői elvárásoknak való megfelelési vágy tehát egy elfogadható magyarázat lehet gyengébb egészségügyi állapotukra, hiszen a teljesítménykényszer gyakran együtt jár a stresszel, amiről pedig jól tudjuk, hogy köze van a magas vérnyomáshoz és az elhízáshoz,

„Ugyanakkor nem kezelhetjük tényként, hogy a később született gyerekek bizonyos szempontok alapján egészségesebbek, mint a rangidősek. Az elsőszülöttek átlagosan alacsonyabb testsúllyal születnek és a méhen belüli csekélyebb tápanyagáramlás hatással lehet a zsírsejtek működésének szabályozására és oda vezethet, hogy ezeknek a gyerekeknek a szervezete felnőttként több zsírt raktároz el. Ez is részben megmagyarázhatja az elhízásra való fokozott hajlamukat” – írják a kutatók, akik szerint az ebből adódó serdülőkori felgyorsult növekedés miatt alakul ki a magas vérnyomás, vagyis elsősorban biológiai tényezők állhatnak a háttérben. (A serdülőkori vérnyomást meghatározó legfontosabb tényező a testméret. A normális vérnyomás az életkor, illetve a testmagasság növekedésével fiziológiásan emelkedik, a növekedéssel párhuzamosan a körös értékek is magasabbá válnak.)

„Egy másik lehetséges mechanizmus a személyiséghez kötődik. Bár az empirikus bizonyítékok nem különösebben erősek, léteznek különböző elméletek azzal kapcsolatban, hogy milyen összefüggés van a születési sorrend és a személyiségfejlődés között. Erről részletesebben itt írtunk. 

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
A „lusta” Z generáció idegrendszere más, erről pedig a szülők is tehetnek
A „lusta” Z generáció idegrendszere más, erről pedig a szülők is tehetnek

Annak gyökerei, ami miatt kritizáljuk a Z generációt, szüleik döntéseikben is keresendő.

44 perce

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

Érdekességek