Amikor gyermek születik, nagyon nem mindegy, milyen hátországgal rendelkezik az ember nagyszülői téren. Ha van olyan, akire igazán és jó szívvel lehet támaszkodni, az valóságos áldás. Ha az első gyerek érkezett, akkor azért, mert most alakítanak ki új életformát, és rázódnak bele a szülői szerepbe, ha a többedik, akkor azért, mert sok szervezést igényel a különböző életkorú gyerekekről való gondoskodás összehangolása.
Csakhogy vannak anyák és apák, akik inkább vállalnak több terhet, kevesebb alvást, plusz nehézségeket, csak hogy ne kelljen elfogadniuk a szüleik, illetve anyósuk, apósuk segítségét. Ők általában úgy érzik, túl nagy lenne az ára, ha bevonnák az eggyel idősebb generációt. Vagy, mert eleve kezeletlen feszültségek voltak a kapcsolatukban, és nem szeretnék közelebb engedni a nagyszülőket, vagy az unoka érkezése kapcsán merültek fel új konfliktusok.
A nagyszülők számára is fájdalmas, ha kirekesztődnek unokáik életéből. Persze, mindenkin múlik a helyzet orvosolása, de egy kicsivel több lehetőség és felelősség van a nagyszülők kezében, mert a szülők energiáját ilyenkor elvonja az új szerepbe való belerázódás – különösen első gyermeknél. Ha a nagyszülők úgy vannak jelen, úgy ajánlják fel a segítséget, hogy azt nem érzik fenyegetőnek a fiatalok, akkor valószínűleg szívesen el fogják fogadni, legalábbis, ha az azt megelőző kapcsolat nagyjából rendben volt.
A kapcsolat közelsége inkább a szülőkön múlik
A nagyszülőknek természetesen megvannak az elképzeléseik, vágyaik azzal kapcsolatban, mennyire szeretnének részt venni a baba, kisgyerek életében, de el kell fogadni, hogy minden kisgyermekes család különbözik abban, hogy mennyire zárkóznak be, engednek be rokonokat a benső szférájukba. Érthető, ha rosszul esik egy nagyszülőnek, hogy ritkábban láthatja az unokáját, mint szeretné, de ha a másik oldalt megnézzük, akkor átérezhetjük, hogy még inkább húsbavágó kérdés, hogy az ember meg tudja-e húzni a privát szférája határait.
Ebben a szülőknek egymást is fontos támogatniuk: komoly feszültségek forrása lehet, mikor például apa még szívesen látja a szüleit, anya viszont szeretne anyós és após társasága nélkül szoptatni, gondozni a babát. A gyereknek is az a jó, ha a szülők hallgatnak a saját igényeikre. Sokat tehet a jó kapcsolat érdekében a nagyszülő, ha jelzi, hogy tiszteletben tartja a szülők által meghúzott határokat. Szívesebben fognak fogadni egy olyan nagymamát, nagypapát, aki addig marad, amíg az a fiataloknak is komfortos.
Miért ne oszthatnám meg a tapasztalataimat?
A klasszikus konfliktusforrás, hogy a fiatalok szemével nézve a nagyszülők mindenbe „bele akarnak szólni”, a nagyszülők pedig nem értik, miért nem fogadják meg javaslataikat, mikor nekik több a tapasztalatuk, és jó szívvel adják. Azt fontos megérteni, hogy ez általában nem az elhangzott információról szól, hanem a fentiekhez hasonlóan a privát szféra védelméről. Nem az a lényeg, hogy egyeznek vagy különböznek a nézetek az ügyben, hogy soványka az a baba, és nem ártana kiegészíteni a tejet tápszerrel, hanem arról, hogy anya szeretné érezni, hogy elfogadják: ennek eldöntése az ő és párja felségterülete.
Éppen azért annyira érzékenyek ezek a kérdések, mert kialakulhat ennek kapcsán egyfajta szerepharc, amennyiben valaki úgy érzi, nem tartják tiszteletben a határait. A nagyszülő szeretné betölteni a bölcs szerepét, akinek adnak a szavára, a szülő pedig szeretne kilépni az alárendelt gyermeki pozícióból, és elfoglalni az egyenlő felnőttét.
A nagyszülő sokat tehet a kapcsolat konfliktusmentes alakulásáért, ha nemcsak elfogadja, hogy a fiatalok már felnőttek, akik képesek gondoskodni gyermekeikről, hanem ezt időről időre ki is fejezi. Egy-egy jól megfogalmazott, és persze őszinte mondat arról, hogy de szerencsés ez a baba, hogy ilyen talpraesett szülei vannak, például sokat segít. Ha a szülők biztosak benne, hogy a nagyszülők tiszteletben tartják a kompetenciahatáraikat, akkor nem fog gondot okozni, ha valamiben olykor megjegyzi a nagyszülő, hogy lenne egy ötlete.
A varázsmondat: „miben segíthetek?”
Ha a nagyszülő nyitott rá, hogy segítsen a szülőknek, akkor ezt úgy tudja megtenni, ha abban segít, amiben nekik tényleg szükségük van rá. Lehet, hogy valaki nem szeretne elszakadni kisgyermeke mellől, viszont sokat jelent számára, ha az egyéb teendőkben, ügyintézésben, házimunkában besegítenek neki, és van, akinek épp az jelent megváltást, hogyha kiszakadhat az állandó babázásból, és feltöltődhet a párjával vagy barátaival.
Akkor lesz gördülékeny az együttműködés, ha a nagyszülő elfogadja, hogy az anya, apa más, mint ő, más igényekkel. Az tud segíteni, aki valóban a másik életét szeretné könnyebbé tenni, úgy, ahogy neki jó.
Nagyszülőnek lenni nem könnyű szerep, mert meg kell tenni hozzá egy nagy lépést: annak elfogadását, hogy a gyerekeink felnőttek, és a saját párkapcsolatuk, családi életük szabályait immár ők írják meg.
Cziglán Karolina
pszichológus (www.lelki-segely.hu)
