Mikor kapom vissza a nőt? - szex a szülés után

Olvasási idő kb. 5 perc

Azt szokták mondani, a születés az élet csodája – illik is így beszélni róla. Amellett, hogy szerencsés esetben csodálatos élmény lehet a nő számára szülni, felvetődnek testi és lelki nehézségek, amelyekkel nem feltétlenül könnyű megküzdeni, mégis ritkábban esik szó róluk. Igaz, beszélünk szülés utáni depresszióról, és a megváltozott életforma miatti alvás és időhiányról, fáradtságról. A szex kérdése is minden anyát foglalkoztat. Heti pszichó.

Test és lélek

A női test számára nem egyszerű bevenni azt a kanyart, amit a szülés jelent. Gondoljunk arra, mikor kicsit máshogy sikerül a hajszínünk, mint általában, milyen nehéz hozzászokni. Vagy ha felszedünk néhány kilót: rosszul érezhetjük magunkat a bőrünkben, és nem csak azért, mert szándékunk elleni a változás, hanem mert úgy kell viselnünk a testünket, ahogy még nem megszokott, nem otthonos számunkra.

Ehhez képest a szülés hatalmas változás: átalakul az egész test, méghozzá a lélek tempójához képest vészes gyorsasággal. Hagyján, hogy a várandósság ideje alatt szinte napról napra változik: erről tudható, hogy minden átmeneti, ennek a különleges néhány hónapnak velejárója. Ennél nehezebb elfogadni, hogy a csöppség megszületése után már nem ugyanazt a testet kapjuk vissza, mint amiben előtte otthon éreztük magunkat. Nemcsak az esetleges plusz kilókról van szó, ami a szoptatós anyák egy részéről úgyis leolvad, hanem a szélesebb csípőről, megváltozott mellekről, bőrről, stb.

A hüvely is változik

A sokféle változás közül különösen félnek a hüvely változásától, annyira, hogy a császármetszést kérők egy részét kifejezetten ez a szempont vezérli. Mások azt fogalmazzák meg, hogy a szülés fájdalmától félnek, ám e mögött gyakran a szülés eseményétől való rémület áll. Hogy lehet úgy kitágulni, és ha már sikerült, visszaalakulni? Kell valami jó értelemben vett vak hit saját testünkben, a természet jól működésében ahhoz, hogy emiatt ne aggódjunk. És ha már megtörtént a szülés, vajon hogyan lehet elkezdeni a szexuális életet azzal a testtel, ami már nem a régi, és főleg azzal a vaginával, amivel idő közben valami egészen furcsa dolog történt?

Mindez okozhat szorongást, ami hozzáadódik a szexuális életnek egyébként sem feltétlenül kedvező hormonális változásokhoz a szoptatás időszakában. Rendkívül rugalmas személyiség kell ahhoz, hogy valaki könnyedén vegye teste változásait, és azt is, hogy ugyanaz a test most egyszerre biztonságos fészek és tápláló forrás egy baba, és szexuális partner egy férfi számára.

A szexhez semmilyen formában nem volt kedvem

"És akkor először érzi meg a nő, hogy egyáltalán nem kívánja a férjét. Sőt, nem csak hogy nem kívánja, de azt se szeretné, ha megérintené.  A melléhez különösen ne érjen, az most valahogy egészen érzékeny, de nem úgy, ahogy azelőtt. A férfi kezének az érintése kellemetlen, hiszen az utóbbi másfél hónapban egy csecsemő szopott belőle folyamatosan.

Nem baj, mellek kizárva, különben is furcsa érzés, hogy akármikor elindulhat a tej belőle, inkább marad a szexinek egyáltalán nem nevezhető, de igazán praktikus kismama-melltartó.

Nálunk elég hamar egyértelművé vált, hogy a szexhez sehogy, semmilyen formában nincs kedvem. Fáradt voltam, álmos voltam, és dübörögtek bennem a hormonok. Nem tudtam kikapcsolni, hallottam, ahogy a babánk megfordul a másik szobában a kiságyban, hallottam, ahogy levegőt vesz. Lélekben nem a saját ágyunkban voltam, hanem a gyerekkel. Tudtam, hogy ez nem normális, de nem voltam képes máshogy viselkedni. Pedig annyira szerettem volna" - írja olvasónk egy korábbi posztjában.

A férfiak is szenvednek tőle

A férfiak visszajelzései alapján a gyerek születését követő hónapok valóban nehezen viselhetők, de nem a testi változások, hanem a nő csökkent válaszkészsége miatt. Annál is nehezebb, mivel ennek megoldódása már nem köthető dátumhoz, mint az orvosilag előírt hat hét, tehát nyitott a vége. Kérdés, mikor kapja vissza régi feleségét, akit úgy tűnik, egyedül a gyermek birtokol – visszakapja-e egyáltalán? A nőknek, pároknak tehát elsősorban ennek a helyzetnek kezelését érdemes előtérbe helyezniük – ezzel szemben a hüvely kitágulásával kapcsolatos félelmek eltúlzottak, nem jellemző, hogy ez a fizikai változás jelentősen rontana a szexuális életen, a kapcsolaton.

Alkalmazkodás és kompromisszum

Egyszerű recept nincs ennek a helyzetnek kezelésére. Mindkét féltől alkalmazkodást és kompromisszumokat kíván. Miközben a férfi jó, ha érti, nem a személye és férfiassága ellen irányul a csökkent szexuális érdeklődés, a nő is figyeljen, hogy minél több törődés jusson párjának is, ne csak anyaként funkcionáljon a családban.

Segít, ha a férfitól sok pozitív visszajelzést kap testére, és azt el is tudja fogadni. Ha tartós önértékelési problémák lépnek fel, érdemes külső segítséghez fordulni. Az azonban természetes, ha időre van szüksége a nőnek, míg összebarátkozik „új” testével.

Jó hír, hogy a szülést követő testi-lelki problémák általában átmenetiek, különösen, ha erős kapcsolatra épült az új család, és ha minden résztvevőben megvan az új szerepek kialakítására való nyitottság. Érdemes türelmesnek lenni magunkkal és partnerünkkel szemben.

Bujdosó Karolina
pszichológus

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek