A magyar irodalom egyik legismertebb párosa Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, szerelmi történetükről ők maguk is meséltek versekben, levelekben, naplóban. Az ikonikus párosról tudjuk, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, viszont azt nem annyira árnyaljuk az irodalomórákon, hogy Szendrey Júlia pontosan hogyan is lett a költő felesége.
Tiltott és bizonytalan szerelem volt az övék, kapcsolatuk hajnalán
A szerelmesek, akár a tűz és víz, olyanok voltak egész életükben. Petőfi parasztcsaládban, míg Szendrey jómódban, igazi úri lányként nőtt fel Erdődön Ugyanis édesapja, Szendrey Ignác, a Károlyi grófok jószágigazgatójaként tekintélyes és gazdag ember volt, aki a széltől is óvta a lányát. Így Petőfitől is.
Júlia ugyanis, megismerkedésük után hamar belehabarodott Petőfibe, azonban ezt Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel, és mindent megtett, hogy megakadályozza kapcsolatukat. Viszont a naplóírástól nem tiltotta el lányát, aki egyik bejegyzésében meg is vallotta minden érzését a költőnek, és levelet fogalmazott szerelméhez, amiben azért érzékelhető volt a lány bizonytalansága. Feltehetően az atyai szigor hatására fogalmazott a következőképpen:
„Én megvallom, hogy szeretem Önt, jobban, mint bárkit, de én nem merek bízni magamban, hogy fogom-e ezt érezni későbben is. [...] »nincs a szerelemnek hatalmasabb gyilkosa mint a megszokás.« Ez engem elrémit; mert inkább távol egymástól egy vágyteljes életet, mint közönbösséget egymás mellett! Azért én nem kötöm le még most magam; nem ígérek semmit, csak azt mondom, hogy ha eljön Ön tavasszal, s mindketten így érezünk, magunk iránti kötelességnek tartom, fölkeresni egymásban jövendőnk boldogságának alapját, de nem csak azon boldogságét, melly talán addig tart, mig a szerelem első mámora, hanem egy egész élet boldogságáét. [...]
Ezt később oda is adta Petőfinek, akinek ez az ingatagság igencsak sértette a hiúságát, hiszen ő már az első találkozásukkor mélyen beleszeretett Szendrey Júliába. A költő, akit csapodárként ismertek, egy egész éven át kitartóan küzdött a lány kegyeiért. Szendreynek már csak önmagával és szüleivel kellett megvívnia a csatát, hogy végül hozzámehessen Petőfi Sándorhoz.
Hiúsága lehetett Szendrey Júlia motivációja
Az talán sokak figyelmét elkerülte, hogy Petőfi maga is megkülönbözteti többi szerelmétől azt a lángolást, amit Júlia iránt érez. A költő kiemeli,
költői ábránd volt, mit eddig érezék – költői ábránd, és nem szerelem.
Teljesen elvarázsolta őt Júlia egész lénye, és az a kínzó remény, amelyet bizonytalansága nyújtott, valamiért mámorosan boldoggá tette a forradalmár költőt.
Júlia, főleg legjobb barátnőjének, Térey Marinak vallotta meg őszinte érzéseit Petőfivel kapcsolatban, a barátnő pedig végig közvetített a szerelmesek között, mielőtt összeházasodtak.
Ha csak egy rövidke óráig bírhatnám őt, csak egy percig a képét, melyben Isten minden gyönyörömet teremté, ha csak láthatom, hogy öröm még neki láthatásom, tán imádnám azt az embert is, ki által ezt megnyerhetem. Hatalmadba adok mindent tenni, mit csak jónak látsz, csak azt tedd, hogy láthassam őt, óh Marim, ha ezt kieszközölheted!
– írta egyik levelében Júlia, Marinak. A levélben könyörgött barátnőjének, értesítse Petőfit, hogy végre elhatározta magát, feleségül akar menni hozzá. Azonban, ha jobban megnézzük a levelet, feltűnhet, hogy nem csupán a szerelem vezérli Szendrey Júliát:
„Végre lerázhatom magamról az örökös okoskodás jégpáncélját, mit rám erőltetének; épen a legnagyobb igazgatás, midőn úgy bele akartak kovácsolni, hogy soha többé ki ne igazodhassak belőle, épen a legnagyobb igazgatás vonta el mindent, mit összetépni erőm nem volt s most szabadon lélekzem. Hisz csak nem akarják, hogy elmenjen az eszem s hogy a mi több, ne legyek boldog sem ezen, sem a más világon! — Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan, mi csak tőle függ, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég és kivívni magamnak a jövő üdvösségét, de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra.
Koltó, ami talán nem is az örök szerelem reménye miatt lett a Petőfi-kultusz része
1847. szeptember 8-án, megismerkedésük évfordulóján házasodtak össze, majd Koltóra indultak, hogy eltöltsék mézesheteiket. Gróf Teleky Sándor koltói kastélyát kapták kölcsön az ünneplésre, ennek ellenére nászéjszakájukat mégis egy fogadóban töltötték, úton a festői kastélyba.
Nem hiába vagyok én a csárdák költője!
– fogalmazott Petőfi egy írásában, amiben a nászéjszakájáról írt.
Koltó gyönyörű magaslaton fekszik, alatta kanyarog a Lápos, változatos hegységek, amerre a szem ellát. A költőt teljesen megihlette a hely, így számtalan szerelmes verset fogalmazott meg, amíg ott voltak. Itt írta egyik leghíresebb költeményét, a Szeptember végén-t is.
Annak ellenére, hogy a nászútjukon rengeteg közös időt töltöttek együtt, Petőfi például sokat lovagolt, beutaztak Nagybányára is, Júlia mégsem nyilatkozott teljesen pozitívan a mézeshetekről. (A kortársak szerint még az életének is véget akart vetni.) Feltehetően veszekedésből sem volt hiány, az irodalomtörténészek feltételezik, hogy a költő itt született műveiből pont a Mézeshetek című írás veszett el, amit Júlia téphetett ki Petőfi Sándor jegyzetfüzetéből.
Koltó a Petőfi-kultusz része lett, és a Petőfi korai halála miatti legendásítás, valamint az idő múlásával megszépülő emlékek kigyomlálták mindazt, ami a kölcsönös, nagy szerelem képzetével nem volt összeegyeztethető.
Még arcon is harapta Petőfi Sándort Szendrey Júlia a nászútjuk alatt. Itt olvashatsz részletesebben a szerelmesek mézesheteiről.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
